Wild Buster – Játékteszt

Egy jó történet, látványos képességek és sok-sok pusztítás, ezek az elemek építik fel a Wild Buster nevű Hack and Slash játékot, melyben két frakció közül választhatunk. Csatlakozhatunk a Guardianshoz, akik az embereket védik. Vagy szimpatizálhatunk az Abadonokkal is, akik főleg egyedül vagy kisebb szervezetlen csapatokban portyáznak és győzik le az ellenséget. Ez a fajta kétfelé oszlás sok játékban megjelenik, számomra egyből a World of Warcraft Alliance vs Horda ellentéte ugrott be, amikor megláttam, de persze az emberre jellemző, hogy még a legnagyobb gondok közepette is képes szétszakadni, így ez annyira nem egyedi eset.

A történet szerint egy Cyborg faj megtámadja az otthonunkat, így kénytelenek vagyunk a galaxis minden sarkából segítséget kérni és katonákat toborozni. Ugyan közös az ellenség, a két fél mégsem tud szemet hunyni a nézeteltérések felett teljes mértékben és együtt harcolni a megszállók ellen. Míg a Guardians (A védelmezők) a pusztuló Földről segítettek eljutni az embereknek új otthonukra a Titanra, és ott is minden veszély ellen védik őket, addig az Abandon (Az elhagyottak) a Frau menekültjeiért harcolnak, Ők főleg mutánsokból állnak, és idővel minden mutánst közéjük soroltak, akkor is, ha az nem osztotta a szervezet nézeteit.

Nézzük, milyen a játék, ami nekem egyből szemet szúrt, az az indítópanel. Úgy néz ki, mint a 2000-es években játszott netes multiplayereké, tele reklámmal, igaz mind saját tartalom, amit reklámoznak, ennek ellenére kicsit rossz első benyomást kelt, mikor meglátjuk. De ez még nem a játék, ahogy a könyvet sem a borítóról ítéljük meg. Lássuk, hogy a belső tartalom kárpótol-e.

Nos a Wild Buster nem egy hatalmas innovatív alkotás, ami megváltoztatja a játékipart, de ettől még nem rossz. Sőt ha valaki szereti ezt a stílust, akkor a meglévők mellett egy kis változatosságként igen szórakoztató. A Diablo, az Alienation, vagy bármilyen más Hack and Slash játék, amivel több tíz órát képesek vagyunk játszani, megfelelő hasonlítási alap. A játékban 6-6 karakter közül választhatunk frakciónként, melyek közül mindegyik más-más képességgel bír. A játék jelenleg korai hozzáférésű, így nagy rá az esély, hogy a későbbiekben még több lesz majd, erre utal a rengetek „lock” panel a karakter készítő menüben is. Egyszerre akár mind a 12 karakterrel is játszhatunk maximum 50-es szintig, ahol, mint minden hasonló alkotásban, elkezdődik az igazi játék.

Oké, oké sok szép karakterünk lehet, de milyen a játékélmény? Hiába van benne sokféle karakter, ha megunjuk az 5. perc után. Három karaktert próbáltam ki, igyekeztem olyanokat választani, amik egymástól eltérő paraméterekkel és tulajdonságokkal bírnak. Kicsit féltem attól, hogy nem lesznek különbözőek, de szerencsére tévedtem, még csak hasonlóság sem nagyon volt a három karakter között. Míg az egyik egy masszív tank szerű harcos, addig a másik egy kicsi, agilis, pörgős akrobata, aki csak úgy szeleteli a cyborgokat. Ami pedig a legjobb, az az, hogy mindegyik karakterrel élvezetes volt a játék. Ez pedig nagyon jó jel, ha a jövőjét nézzük.

A kinézet egy fontos szempont, bárki bármit is mond, egy ronda játékkal nem fogunk játszani, és itt nem arra gondolok, hogy pixeles, mert sok játékról tudunk, ami toplistás és ilyen, nem, itt arra gondolok, hogy a hátterek, a karakterkidolgozások vagy az ellenfelek úgy néznek ki, mintha 5 évesek rajzolták volna őket. A Wild Busternél szerencsére nem ez a helyzet, bár az én szememnek azért van némi kivetnivalója a grafikával kapcsolatban. Ugyan a játék alapvetően nem néz ki rosszul, mégis, ahogy az indítópanelnél is mondtam, olyan, mint egy 2000-es évekbeli netes játék. Ez pedig sajnos sokat ront az összképen, elveszti a varázsát, ha úgy érzem, hogy egy reklámokkal teli játékkal játszom. Igaz, tényleges reklám nincs benne, de a dizájn olyan érzést kelt a játékosban.

Összességében ez egy jó játék, ha unjuk a nagy kedvenceinket, de maradnánk a stílusnál, akkor ez egy tökéletes választás. Egyelőre még korai hozzáférésű, ami azt jelent, hogy még sokat fog fejlődni. Reméljük, pozitív irányba.