Wanderstop – Játékteszt
Minden ember életében – minimum egyszer – beköszönt az a bizonyos esemény, amikor válaszúthoz tér, és előző életének céljait hátra kell hagyja, akár rövid, akár hosszú időre, mivel ereje hiányában már nem igen tud hozzátenni az éveken át tartó harchoz. Vannak persze kivételes példák ahol a kitartást mint olyan a végcélhoz vezeti el az adott személy, de ezen jelenségek nagyon ritkák, és példaértékűek. Magam is kerültem már olyan helyzetekbe, ahol bár nem örökre, de rövidebb, akár hosszabb időre is magam kellett hagynom egy-egy adott álmomat, és csak, hogy videójátékos példával éljek, az Apex Legends Esport karrieremet is jelenleg szüneteltetem, csapattársak hiányában, holott imádom a gameszkót és mindig is szerettem volna az a lány lenni, aki bebizonyítja, hogy a nőknek nem csak a konyhában van a helyük, de helyt tudnak állni a férfiak által nyüstölt alkotásokban is, néha még ügyesebben is, mint a másik nemet képviselő egyének.
Amikor pár hete megtaláltam a különféle videómegosztó portálokon a Wanderstop címen futó produktum kedvcsinálóját, amiben a történet írója és a játék fő fejlesztője beszélt ugyanerről – a már fentebb általam említett – hétköznapi problémáról, nem volt kérdéses számomra, hogy végig fogom játszani ezt a nagyszerűnek ígérkező kalandot. A végeredmény pedig? Maga az iskolapélda, hogyan lehet egy zsáner alapköveit meghagyva mégis átformálva értékeket közvetíteni a felhasználók felé. De ha már cozy gameszkó, akkor lassítsuk le picit az időt, és kezdem az elejétől, nem rohanok, hiszen van időm, reméljük…
A Wanderstop cselekménye egy kiváló harcos életét mutatja be nekünk, aki éveken át minden csatát megnyert, azonban egy napon, sajnálatos módon, maga sem tudja miért, elveszítette a következő párbaját. Ezen esemény azonban főhősünket nem tántorítja el attól, hogy megpróbálja újra a lehetetlent, de úgy alakul az élete, hogy sajnos ismét elbukik. Sok morfondírozást követően úgy dönt, hogy pici szünetet tart a küldetésének hitt életútjára vonatkozóan, és ellátogat egy ismeretlen erdőbe, ahol segítséget kérhet egy általa felmagasztalt és tisztelt harcostól. Az erdő mélye azonban nem feltétlenül azon megoldást kínálja tálcán kalandorunk számára, amire számított. Egy sokkal békésebb világba csöppenünk, ahol a harc szele egyáltalán nem érezhető, sokkal inkább egy lassabb lefolyású hely vár ránk, ahol saját magunkat ismerhetjük meg jobban, és ezen felül a vendégeinket, akik különféle történeteket mesélnek el majd nekünk, egy jól elkészített forró italért cserébe.
A történet érdekessége és ereje a mélységében és a tanító célzatában rejlik. A teaház minden vendége egyedi problémával rendelkezik, amelynek megoldásához mi szolgálunk, mint beszélgető partner és mint a teát elkészítő és kiszolgáló személyzet. Minden ilyen párbeszéd során azt éreztem, hogy nem csak a betoppanó idegenek gondjait ismerem meg, és ezzel együttesen a céljaikat és álmaikat, de valamelyest magam is többnek éreztem magam, hiszen elkezdtem elemezni a saját érzéseimet, múltamat, és jelenemet. Ugyanezt teszi természetesen a főhősünk, reflektálva a hallottakra, aki bár eleinte hiányolja a régi életét, a játék végéhez közeledve elgondolkozik a jelen és a múlt megértésének fontosságán.
Ez a fajta passzív-agresszív história mesélés olyan mintha egy teljesen idegen emberekből álló csoport kellős közepébe kerülnénk, ahol mindenki egy rövidebb vagy hosszasabb beszélgetés után hajlandó megnyílni és mesélni a problémáiról, amely eszmecserék másokra is pozitív hatással lehetnek. El is gondolkoztam a játék végéhez érve, hogy lehet nekem is versenybe kellene szállnom az anonim alkoholista csoportokkal, és nyitnom kellene egy problémákról nyíltan és sütizve klubbot, ahol főző tudásomat párosítanám a segítőkész énemmel. Viccet félretéve remek ötlet lenne.
A játékmenet sem maradhat ki ebből a remek kis alkotás elemzéséből. Alapjáraton ahogyan megérkezünk az erdő közepén leledző teaházba, kitanuljuk egy barátságos tulajdonos által a szakma minden fortéját, amelynek később már mestereivé is válhatunk. Alapjáraton kapunk egy kertet, amit gondozni kell, növények párosításával pedig különféle ízeket kaphatunk, amelyek mindenféle pozitív hatást gyakorolnak a fogyasztókra. Példának okáért készíthetünk olyan italt, amely feleleveníti az adott személy által feledésbe merült fontos emlékeket. Fontos lesz tehát odafigyelni a párbeszédekre, hogy melyik vendégünk milyen célból szeretni teát fogyasztani. Hogy is van a mondás: Egy jó pap örökké tanul? Nos itt is folyamatosan be tudjuk szerezni majd az új recepteket, amelyeket ki is puskázhatunk a kisokosunkból, de akár fejben is tarthatjuk a kombinációkat. Ezen felül természetesen magát a készítési folyamatot és mi végezhetjük el, így fel kell majd forralnunk a vizet, bele kell dobnunk a leveleket, és le kell szűrnünk a kész folyadékot. A végtermék pedig maga a tökély, egy finom, meleg, lelket, szívet és elmét, no és persze testet erősítő ital, amely néha bódít, néha kábít, néha pedig csak ellazít és segít a problémák új köntösben való meglátásához.
Maga a világ, amiben szabadon bóklászhatunk, egy meseszép, képzeletbeli helyszín, amelyben véleményem szerint minden lelke megnyugodna picit. Minden kilátó részhez tartozik egy kis pad, amelyre leülhetünk és elgondolkozhatunk az életünk alakulásán. A szabadban pingvinekhez hasonló lények kószálnak, akik néha nagyon gonoszak tudnak lenni, azonban a nap végén ők is csak szeretetre és törődésre vágynak, így ha megsimogatjuk őket, miután a karunkba vettük ezen cuki és zabálnivaló lényeket, hálásan bólogatnak és el is alszanak a karjaink között. Vannak azok a videójátékok amelyekben olyan világok tárulnak elénk, amelyben akár örökre elvesznénk, nos a Wanderstop erdős kis része pontosan ilyen. Békés, megnyugtató, és mégsem menekíti ki a problémák elől a kalandorait, hanem épphogy szembesíti velük, hiszen a csönd ad leginkább gondolkodási időt és lehetőséget.
Értékelés
99%
Összefoglaló A Wanderstop egy kiváló alkotás, ehhez semmi kétség nem fér. A teljes alkotás képes volt úgy egybeolvasztani a cozy zsánert, egy elgondolkodtató és tanulságos történettel, amely által ez lesz a kitaposott út az utána érkező alkotásoknak. Megmutatta ugyanis, hogy nem kell minden esetben menekülni a problémák elől, hanem néha elég csak egy mély levegő, és egy kis idő.
