PC tesztek

Virtual SlotCars – Játékteszt

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ma egy olyan játékról olvashattok, amely a legtöbb ember gyerekkorát idézheti meg újra és újra. Ez a játék a Virtual SlotCars, azaz egy mágikus világot felidéző, távirányítós versenyterepasztal-szimulátor. Amikor elindítottam a játékot, egyből felsejlett előttem a gyerekkorom. Régen mi mindent kreáltam az adott pályaelemekből! Egyenes után ilyen kanyar, majd vissza hirtelen amolyan kanyarral, és össze-vissza pakolgattam a pályaelemeket, sőt külön vettem és vetettem magamnak még pályaelemeket, hogy még jobban kiegészítsem a terepet. Na de elég a nosztalgiázásból, térjünk vissza a lényegre, a VSC-re.

A játék egy szimulátor, ami tele van korábbi valós játékok ismertetőivel és új dolgokkal is. A produktum kontrollerbarát verzójú, így nemcsak billentyűzeten, hanem kontrollerrel is könnyedén lehet vele játszani. Ebből adódóan akár hátra is dőlhetünk, kedvenc kanapénkon, és kivezethetjük a képet a televízióra. Alapvetően egyjátékos koncepcióról van szó, de mivel szerepel benne egy „multiplayer” mód is többen is futhatunk egy-egy kört a pályákon.

Mint azt említettem, elsődlegesen az egyjátékos opció adott, és a kezdéskor egy teljesen alap autóval száguldhatunk végig a pályán, három vezetési lehetőséggel, ahogy azt a trailerben is láthatjátok.

Pozitívumként fel lehet tüntetni a pályakészítést és a multiplayer módot, illetve azt, hogy egyszerre akár 8-an is száguldhatnak a versenypályákon. Ráadásul a VSC olcsón beszerezhető, és órákat el lehet vele szórakozni.

Nálam viszont nagy negatívum volt a játék által hosztolt publikus, 0-24 órában elérhető szerverek teljes hiánya. A multiplayer így csakis kizárólag a játékosok által szolgáltatott szervereken vehető igénybe.

A gyerekkor felidézése miatt akár éveket is el tudnék vele játszani, viszont komoly nehézséget okoz a játék élvezetében, hogy egyelőre kevés ember játszik vele, és a mesterséges intelligencia sem hibázik annyit, mint a játékos.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11