Hírek

Véget ért a Hearthstone Global Games

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Global Games nevezetű versenyen összesen 48 ország csapata indult el, még a tavasz folyamán, azonban tegnap már csak négy gárda volt versenyben.

Az elődöntő első fordulójában Dél-Korea fiai küzdöttek meg Ukrajna legjobbjaival, ahol 4-2 arányban keleti szomszédunk csapata bizonyult jobbnak, és jutott a döntőbe.

A másik ágon az Egyesült Államok és Csehország harcolt azért, hogy benne legyen a TOP 2-ben, egy igazán fordulatos összecsapás során ezúttal a csehek tudtak diadalmaskodni 4-3 arányban.

Így a néhány perce véget ért döntőben a sokak által favorizált Ukrán csapat mérte össze erejét a Cseh alakulattal. A BO 7-es széria keretein belül láthattunk hatalmas fordításokat illetve borzalmas leosztásokat is, éppen ezért kiváló mérkőzéseknek lehettek szemtanúi a játék szerelmesei az elmúlt nagyjából 2 és fél-3 órában.

A döntő számomra kisebb meglepetéssel zárult, ugyan is ahogy sokan mások, én is az Ukrán csapatot vártam az első helyre, azonban rendkívüli, kifogástalan játékkal, 4-2-es végeredménnyel ezúttal a Cseh alakulat ért oda a dobogó legfelső fokára.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23