The Vanishing of Ethan Carter – Játékteszt

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A nyomozós kalandjátékok és különféle point n’ click címek reneszánszukat élik, hiszen a 90′-es évek óta nem volt akkora dömping belőlük, mint az útobbi időkben. Ethan eltűnése egy újabb megoldandó rejtély, ami jó nagy csúszással a PC-s és PS4-es verzió után, végre Xbox One-ra is ellátogat!

A paranormális képességekkel rendelkező nyomozó, Paul Prospero bőrébe bújva indulunk utunkra a kezdőhelyszínen, a csapdákkal tarkított erdőben. A játékmenet rendhagyó, nincs HUD, nincsenek különböző akciógombok, nem ugorhatunk, egész egyszerűen csak fel kell fedeznünk a környezetünket és ez a teljes végigjátszásra igaz. A belső nézetből végrehajtott nyomozás során lehetőségünk van a futásra, a zoomolásra, a tárgyak és bizonyítékok megvizsgálására, de tulajdonképpen ennyi a lehetőségek száma. Ezúttal bizony tényleg a felfedezésen és a történet átélésén van a hangsúly, amihez a fejlesztők nagyszerűen szolgáltatják az újdonságokat és a szokatlan történetet, melyet Paul végignarrál.

Bár nincsenek csőpályák, se láthatatlan falak, a bejárható terület úgy van kialakítva, hogy szabad kezet kapva, mégis minimálisan terelgetve rálelhessünk a szükséges nyomokra. Nem egy helyszínen talán el is veszünk, aztán szerencsére mindig meglátunk valamit, amin ha nem is tudatosan, de elidőzik a tekintetünk, így közelebb kerülünk a megoldáshoz. Egy fura tárgy, egy jármű, egy vérfolt a földön, vagy éppen egy üzenet – ezek összessége vezet majd el minket a lezáráshoz, Red Creek Valley borongós, baljóslatú városában.

Paul különleges képessége szerencsére nem merül ki a tárgyak felett lebegő tippekben, sőt, igazából ez csak a kezdet. Miután sikerült rekonstruálnunk a gyilkosság helyszínét, helyére tesszük a szétszóródott bizonyítékokat, s fel tudjuk eleveníteni a történteket. Először is hologram formájában képek sorozata jelenik meg, a gyilkosság bizonyos szakaszait megmutatva. Ha minden egyes darabkát megtaláltunk, akkor időrendi sorba kell raknunk a nyomokat, számok formájában.

Amint felállítottuk a helyes sorrendet, az egész történet lejátszódik előttünk, mintha egy spektrális moziban ülnénk. Ha mégsem alakulna ki a megfelelő sorrend, akkor a történet a hibás résznél egyszerűen szétesik. Ebben az esetben semmi pánik, addig próbálkozhatunk újra, míg rendesen végig nem ér az esemény.

Noha fő célunk a címszereplő Ethan megtalálása, nyomozásunkat rengeteg rejtély szegélyezi, melyeket nem lehetünk restek felgöngyölíteni. Van, hogy egy papírlapokra firkált szövegből összerakható cselekményt fülelünk le, máskor egy gyilkosságot fedezünk fel és rakjuk össze a történteket. A feladatok változatosak és eltérőek, de egy komor kapcsolódási pontjuk van, méghozzá a fiatal fiú személyében. Így vagy úgy Ethan mindvégig a cselekmény középpontjában marad, de a végéig nem derül ki, hogy pontosan milyenben is.

A grafikáról nem akarok ódákat zengeni, elég megnézni a képeket, de mozgás közben még szebb látvánnyal van dolgunk, hála a sok apróságnak, mint a szálló por, a fény-árnyék játéka, a víz tükröződése, meglepően szép egy indie címhez képest. Sőt, azt kell mondjam, hogy talán a végigjátszás döntő részét a táj bámulásával töltöttem, illetve a megfelelő szögek belövésével, hogy csinálhassak pár képet a kis privát galériámba.

A játékmenet kellően leköti az embert arra a pár órára amíg tart, egyedül a framerate problémákat nem sikerült megoldani az elmúlt évek alatt, bár érezhetően jobb, mint az eredeti PC-s vagy az azt követő PS-es változat, de még mindig nem tökéletes. Ami esetleg még bosszantó lehet az a ritkás autosave, ami természetesen sosem akkor ment amikor szükségünk lenne rá, esetleg már szeretnénk befejezni a játékot.

Összességében viszont elmondható, hogy egy nagyszerű kalandhoz volt szerencsém, ami játékmenetében eltér a megszokottól, ráadásul, kis túlzással élve, a grafikai körítés is köröket ver a konkurenciára.