Filmhírek

Vakondok 4 – Végigjátszás trailer

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Március végén, április elején mutatják be az ország több mozijában a Vakondok 4 – Végigjátszás című dokumentumfilmet, ami a 80-as, 90-es évek magyar videojáték-fejlesztéseinek történetét mutatja be.

A Matusik Szilárd által rendezett filmben közel 50 megszólaló mesél a korai fejlesztések körülményeiről, kihívásairól, sikereiről. Az első magyar videojáték-fejlesztők, mint például Mérő László mellett több neves angol érintett is megszólal. Például Ian Livingstone, aki a Fighting Fantasy (itthon Kaland Játék Kockázat) címen megjelent könyveinek köszönhetően került kapcsolatba magyar fejlesztőkkel még a 80-as években. Később az Eidos elnökeként pedig már olyan játékok létrejöttét felügyelte, mint például a Tomb Raider vagy a Hitman. A film második felében a 90-es évek magyar sikereit is bemutatjuk.

A film betekintést nyújt a vasfüggöny mögötti Magyarországra, ahol már a 80-as évek elején szervezett videojáték-fejlesztések folytak, miközben a világ többi részén még főleg csak otthoni hálószoba-fejlesztőkről beszélhettünk.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Necesse – BetekintőNecesse – Betekintő

Necesse – Betekintő

Építs és fedezz fel egy procedurálisan generált világot.

2025-03-27
Megjelenési dátumot kapott a SunderfolkMegjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26
Rogue Waters – JátéktesztRogue Waters – Játékteszt

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23