Vakondok 4: Végigjátszás – Filmkritika

Hogy kikről szól ez a film? Olyan hétköznapi zsenikről (mérnökökről, matematikusokról, programozókról, grafikusokról, zeneszerzőkről stb.), akik a maguk módján zseniálisat alkottak, és ezt a világ is elismerte. Csak egy bökkenő volt. Hogy ezek az emberek a vasfüggöny rosszabbik oldalán éltek, így az innovatív megoldásokért cserébe nem a sztárság és a mesés vagyon járt, ahogy nyugaton, csupán némi aprópénz és apróbb kiváltságok. Filmünk hősei azonban visszatekintésükben úgy nyilatkoznak, hogy ennek ellenére nem bánták meg a megfeszített munkatempót, az éjszakázásokat, a kialvatlanságot és a szoros határidőket, hiszen ők maguk is tudták, hogy olyasmi kerülhet ki a kezük közül, ami a világon egyedülálló és korszakalkotó.

A dokumentumfilm jelentős részében a Novotrade nevű cég körüli eseményeket göngyölítjük fel, és rengeteg, a céggel kapcsolatban állt személyt ismerünk meg ennek során, akik mind arról mesélnek majd, milyen varázslatos alkotómunka folyt annál a vállalkozásnál, amelynek már a megalapítása is igencsak kalandosra sikerült. A nézők között biztosan lesznek, akik a történetek egy részét már ismerik a korabeli sajtóból, vagy akár ismernek is olyasvalakit, aki részt vett az alkotómunkában, és lesznek olyanok is, akik életükben sosem hallottak még arról, milyen vadnyugati körülmények közepette hódították meg a Commodore 64 világát a magyar játékfejlesztők. Bárhogyan is legyen, ennyire jól összefoglalva még biztosan nem tekinthettük át az eseményeket, miközben be is pillanthatunk a színfalak mögé.

A kortörténeti betekintést (lásd még: dollárboltok, határellenőrzések stb.) is nyújtó filmalkotásban részletesen megismerhetjük, milyen akadályokkal kellett szembenézniük az akkori magyar pioníroknak, és azt is megtudhatjuk, milyen leleményességgel vették az akadályokat. Kiderül az is, hogy többek között azért válhatott a magyar videojáték-fejlesztés világszínvonalúvá és úttörővé, mert a magyar fejlesztőknek soha senki nem mondta el, hogy mit nem lehet megvalósítani egy adott platformon, éppen ezért olyan megoldásokban is gondolkodtak, amelyek a külföldi társaik fejében meg sem fordultak volna. És mivel nálunk rengeteg jól képzett, hozzáértő emberke volt, akiket be lehetett vonni a munkába, végül sokszor egy-egy forradalmi ötlettel sikerült megvalósítani a lehetetlennek gondolt feladatokat is. Az, hogy végül mégsem mi lettünk Európa játékfejlesztési központja, igazán nem a vásznon is megjelenő arcokon múlott, hiszen a világ minden táján csak álmélkodtak a leleményességünkön és hozzáértésünkön.

Ha valaki beül a Vakondok 4 – Végigjátszásra, arra számíthat, hogy kortól és érdeklődési körtől függetlenül jól fog szórakozni. A megszólaltatott interjúalanyok kiválóan lettek összeválogatva, és a legtöbbjüknek igazán egyedi személyisége van, ami átsugárzik az elbeszéléseiken, és ettől színessé és érdekfeszítővé, ráadásul hitelessé válik a dokumentumfilm által elmesélt történet. Mindehhez hihetetlenül jó vágás párosul, így az ütem pergős, a történetmesélés nem áll le egy percre sem, és mindig a kellő pillanatban bukkan fel egy humoros mondat vagy történet. A vizuális élményt tovább fokozzák a zöld háttér előtt felvett jelenetekbe beépített számítógépes animációk és virtuális környezet (erről részletesebben lásd a fenti werkfilmet), valamint a korszakhoz tökéletesen passzoló zene és hanghatások.

A sok pozitívum mellett viszont ezért érdemes pár szót szólni a zavaró tényezőkről is. Az egyik ilyen, hogy, ahogy azt Matusik Szilárd, a film rendezője a vetítés előtt elmondta nekünk, a magyar mozikba szánt verzió jóval (20-30 perccel) hosszabb a nemzetközi nézőközönségnek szánt verziónál, és ez már egy kicsit soknak tűnik. Még akkor is, ha ebben a bővített verzióban folytatódik a történet, és még többet megtudhatunk pl. a Theocracy vagy az Imperium Galactica-játékok készítéséről, valamint a kilencvenes évek eseményeiről. Itt már lankad a néző figyelme, és egyszerre rengeteg új információ érkezik, főleg hogy temérdek játékról lesz szó, ha csak említés szintjén is. Annak, aki ismeri ezeket, kellemes nosztalgiázás lehet, de összességében én úgy éreztem, ennek a korszaknak inkább egy teljesen külön filmet kellett volna szentelni, és befejezhettük volna a történetet a C64-es éra végével.

De ha már a befejezésnél tartunk, a legnagyobb hibája az alkotásnak pont itt keresendő. Ugyanis egész ügyesen kitalálták a készítők a kerettörténetet arról, hogy miért és miként merülünk el a videojátékok nosztalgikus világában, ám a lezárás abszolút hirtelenül, gyakorlatilag egy „Game Over”-felirattal érkezik, és alig pislogunk egyet meglepetésünkben, máris a stáblistát látjuk. Összességében tehát úgy a film háromnegyedéig stimmel minden, az utolsó egynegyede pedig úgy tűnik, mintha kicsit össze lett volna csapva.

Viszont egészen addig remek szórakozást nyújt a Vakondok 4, amelynél ugyan ki kell hangsúlyoznunk, hogy érezhetően amatőr alkotásról van szó (a szó legjobb értelmében), azonban meglepően profi kivitelezésben, így dokumentumfilmes kategóriája ellenére csak azt mondhatom, hogy ez a sztori ebben a tálalásban kifejezetten a mozivásznakra termett, és mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy próbáljon meg jegyet váltani az elég korlátozott számú vetítések egyikére.