Oldal kiválasztása

V4 Future Sports Festival 2018

V4 Future Sports Festival 2018
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Személyes véleményem szerint hihetetlenül nagy dolog az, hogy sikerült összehozni idén tavaszra a volt SYMA helyszínén egy világszínvonalú e-sport-rendezvényt, amelyen ráadásul nem csupán a hazai játékosok, de a környező országok kiválóságai is megmérettették magukat. Igen ám, de megint sikerült egy kis hungarikumot belecsempészni az egészbe, mert a végeredményül kapott rendezvény legalább olyan szájízt hagyhatott azokban, akik kilátogattak rá, mint bármely, az utóbbi években megvalósított állami gigaprojekt (lásd: metróépítés vagy autópályaépítés). Rengeteg pénzt beleöltek, ettől ugyan nagyon látványos lett az eredmény, ám bizonyos pontokon jól láthatóan kibukott, hogy a sikeres rendezvényekhez ez még édeskevés.

Hogy pontosan mire is gondolok itt? Az egyszerűbb átláthatóság kedvéért megpróbálom pro és kontra pontokba összefoglalni a személyes tapasztalatokat. Természetesen ez nem fedi le a teljes képet, csak annak egy szubjektív szeletét, ezért ha más tapasztalatokat szereztél a rendezvényen, oszd meg velünk a cikk végén található hozzászólásokban!

Pro

Helyszín és beléptetés

A legelső dolog, amivel találkozik az ember egy rendezvénynél. Grandiózus eseményeknél már megszokhattuk, hogy van fémdetektor, illetve egyenkénti beléptetés, és ez itt is így volt. Amikor nem volt tömeg (és ahogy tudom, szinte végig ez az állapot volt), ez egész jól működött, bár a vonalkód-leolvasó használatához sokszor kellett egy kis asszisztencia, mire végre beengedte az embert. Az egyes csarnokok mérete és a közlekedés is jól volt megoldva, bár a tény, hogy a Körcsarnokba és a street food részhez ki kellett menni, szerintem többeket is a főépületben tartott a kissé hideg időjárás miatt.

Viszont a térkép hiánya elég fájó pont volt, ezt a PlayIT-eken már sikerült megvalósítani, itt csak az esemény kis füzetecskéjéből derülhettek ki a főbb eseményhelyszínek. A programot viszont szinte mindenhol nyomon lehetett követni a kihelyezett displayeken.

Ingyenes mini-PlayIT

A látogatók gyakorlatilag a PlayIT kicsinyített mását kereshették fel a V4 FSF keretében, ahol piciben ugyan, de majdnem minden fontosabb dolog ott volt, amit a nagytestvér évről évre nyújtani szokott. Volt nagyszínpad, különféle szervezetek, rengeteg Xbox és PlayStation, no meg a Nintendo múltkorról már megismert óriási standja, hardveres cégek, Far Cry 5, VR, retro játékok, YouTube-videósok és cosplayerek. Gyakorlatilag egy komplett napot el lehetett csak ebben a csarnokban tölteni, de aki egy kis kikapcsolódásra vágyott a versenyek között, az is megtalálta itt a számítását.

A V4 FSF és a PlayIT egymással történő vegyítése remek ötlet volt, ráadásul jövőbe mutató is, hiszen (alkalmas helyszín mellett) valahogy pont így tudnám elképzelni az évente 1-2 olyan alkalmat, amikor minden gamert egy helyre lehet csődíteni, ahol vannak kiállítók, programok, illetve grandiózus versenyek is.

Technikai felszereltség

Ha megnézitek az alábbi galériát, szerintem egyértelművé válik, hogy technikai téren nem nagyon lehet belekötni az eseménybe, mert világszínvonalú hátteret sikerült összehozni. A színpadtechnikát (hangosítással, világosítással, kivetítőkkel, mindezek összehangolásával) megirigyelhetné bármelyik hasonló rendezvény, profi és nemzetközi színvonalú volt. Az egyes csarnokok helykihasználása, valamint a székek mennyisége és elrendezése is a nemzetközi trendeket követte, a kivetítőknek köszönhetően pedig bárhonnan jól követhetők voltak az események (időnként még más csarnokokból is, ahol szintén követni lehetett a fontosabb összecsapásokat).

Egységes volt a megjelenés (színvilág, fények, hangulat, emblémák, díjak stb.), ízlésesen voltak mindenhol elhintve a szponzorok emblémái, egyszóval bárki belépett a versenyek nézőterére, rögtön láthatta egyrészt, hogy a rendezvénynek a technikai hátterén nem spóroltak a szervezők, valamint azt is, hogy az ezt összeállító és működtető személyzeten sem. Azt hiszem, ha valamit, hát ezt a részt tökéletesen sikerült megvalósítani.

Online közvetítés

Az esemény teljes ideje alatt élőben nyomon lehetett követni a versenyeket, és a technikai felszereltséghez hasonlóan ezt is kiváló minőségben oldották meg. Ez azt jelenti, hogy a videokép kiváló minőségű volt, a játék és a játékosok, kommentátorok, illetve a nézőközönség mutatásakor egyaránt. Itt is diszkréten, a kép alján lettek elhelyezve a szponzorok, a közvetített kép pedig jól áttekinthető és informatív volt. Az egyes összecsapásokat pedig Twitchen utólag is meg lehet nézni.

Étel-ital, alapvető infrastruktúra, nyitva tartás

Bár nem elsődleges szempont, de azért a kényelmi faktort nagyban növeli, ha normális étel- és italválaszték várja a látogatókat, illetve ha van elegendő mennyiségű és megfelelő tisztaságú mosdó, illetve parkolni is lehet a környéken. Ez utóbbi maximum a pénteki, azaz fizetős munkanapon érkezőknek lehetett akadály (ahogy láttam, a parkolóőr aznap többszörösen is túlteljesíthette a heti kvótáját), az előbbiek viszont mind rendben voltak. Külön öröm volt látni, hogy a street food részt nem vették félvállról a szervezők, és bőséges kínálat volt, valamint alkoholos italokat is lehetett kapni.

Az esemény nyitva tartása szintén kedvezett a nézőknek, hiszen éjszakába nyúlóan ment a buli (a hétvégi napokon DJ-kkel megfűszerezve).

Kontra

A nézőközönség hiánya

Semmi sem nagyobb élmény annál, mint ha egy jó filmet moziban, egy jó versenyt pedig telt házas nézőtéren, a többiekkel közösen szurkolva nézel végig. Pontosan emiatt látogatnak el sokan az ország különböző pontjain megrendezett LoL-vetítésekre is, vagy a különböző sportmeccsekre. A szervezők azonban pont ezen a ponton okozták a legnagyobb csalódást. Megteremtették az ideális körülményeket, kezdve a csúcstechnológiás berendezésektől a nemzetközi színvonalú versenykörnyezeten át egészen a célközönség igényeit figyelembe vevő kísérőeseményekig, csak elfeledkeztek arról, hogy egy újonnan bevezetendő eseménynél alapos PR-munkára is szükség van ahhoz, hogy kitehessék a „megtelt” táblát.

Ennek köszönhető, hogy bár az esemény ingyenes volt, bevált helyszínen tartották, gyakorlatilag egy mini-PlayIT Sow-val is megfejelték, bármelyik közvetítést is nézitek meg utólag, a nézőtéren mindig láthattok üres székeket, sőt, az oldalsó lelátókon nézőt szinte sosem látni, csak a délutáni-esti „főműsoridőben”. Gyakorlatilag két hét alatt kellett volna egy negyedéves lemaradást bepótolni, ami szemmel láthatóan nem sikerült.

Az előzetes tájékoztatás (hiánya)

A rendezvényről ugyan tavaly megjelent a közlönyben az elkülönített költségvetésről szóló tájékoztató, és természetesen akkor az ehhez kapcsolódó konferencián több szándéknyilatkozat és terv is elhangzott, ám utána nagy csend következett. Egy-két információ ugyan félig hivatalosan vagy hivatalosan kiderült (például az, hogy a PlayIT is ott lesz a rendezvényen, gyakorlatilag az előző PlayIT óta tudott volt belsős berkekben), ám a nagyközönség jó ideig semmit nem tudhatott meg arról, mi készül a háttérben, sem sajtóközlemények, sem más tájékoztató anyagok nem születtek.

Aztán 1-2 héttel a rendezvény dátuma előtt egyrészt a hivatalos oldalra is kikerült a részletes program, másrészt pedig országszerte elkezdődtek a hirdetési kampányok (Google, Radio 1, egyéb partnerek és médiumok), de ez egy teljesen új „márka” bevezetése esetén szemmel láthatóan kevéske volt. (Arról nincsenek információim, hogy a szomszédos országokban mennyire volt beharangozva az esemény, bár az online nézők aránylag alacsony száma beszédes.)

Azért az sokat elmond az egészről, hogy a sajtóakkreditáció sikerességéről az e-mailt 4 nappal az esemény kezdete előtt, az esti órákban kaptuk meg, és a konferenciára (amit külön helyszínen rendeztek meg, egy hotelben) regisztrálókat is hasonló időben tájékoztatták arról, hogy elfogadták vagy elutasították a regisztrációjukat. Budapestiként ez nem annyira vészesen hangzik, de azért elég neccesnek tűnhet abban az esetben, ha valaki vidékről, vagy akár esetleg külföldről szeretne idelátogatni. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy magát a regisztrációs igényt már hónapokkal korábban leadtuk.)

A helyszíni tájékoztatás (hiánya)

A bejutással kapcsolatban legalább olyan utolsó pillanatos volt minden infó, mint ahogy az a PlayIT esetében szokott lenni, bár ott magát az eseményt és a hivatalos oldalt már elég sokan követik, lévén egy bejáratott attrakcióról van szó. (És ha a helyszín nem változik, akkor az évről évre kilátogatók már úgyis ismerik a járást.) Egy alacsony felbontású térképpel minket is megdobtak, így azt legalább tudtuk, hogy melyik bejárathoz kellett menni, de mivel a helyszín környékén az egyes bejáratok fellelhetősége, valamint az azokon beengedett látogatótípus nem volt jól láthatóan feltüntetve, gyanítom, hogy a szekusoknak és a beléptetést végzőknek számtalan alkalommal kellett útbaigazítást adniuk az amúgy kültéri (a kerítés mentén felállított) beléptetőponthoz.

Két nappal az esemény kezdete előtt egyébként egy térkép felkerült a hivatalos oldalra, ott ez többé-kevésbé már egyértelművé válhatott. Azt nem tudom, hogy ezt a regisztrálóknak e-mailben is elküldték-e, mindenesetre az amúgy leglanyhább pénteki nap reggelén a bejutási pont megtalálása többeknek is gondot okozott. (Ha van ezzel kapcsolatban tapasztalatotok, írjátok meg egy hozzászólásban!)

A CS:GO felülreprezentáltsága

Elég csak egy pillantást vetni a részletes programra, és máris látszik, hogy a CS:GO gyakorlatilag dominálta az egész eseményt, még az amúgy hihetetlenül népszerű League of Legends is csak a másodhegedűs szerepét kapta. Nem szeretnék vitába szállni azzal kapcsolatban, hogy melyiknek van több követője hazánkban (vagy a négy országban együttesen), az azonban tagadhatatlan tény, hogy a rendezvény változatosságának igencsak ártott az FPS felülreprezentáltsága, hiszen ez nagyban befolyásolta (leszűkítette) a potenciális célközönség létszámát és összetételét is.

Jelen esetben a diverzitásnak nem ártott volna, ha vagy több játékot bevonnak a versenyprogramba, vagy ezek között egy egészségesebb egyensúlyt teremtenek a szervezők, ugyanis az, hogy a pénteki és a vasárnapi napon is gyakorlatilag ugyanaz a játék legyen a középpontban, elég nagy luxus.

Összességében a V4 FSF-ről elmondható, hogy egy kiváló kezdeményezés, amelynek a megvalósítása is jól vizsgázott, ám az alkalmanként üresen kongó nézőtér vérciki egy ilyen költségvetésű rendezvény esetében. Ha már rengeteg állami pénzt beletoltunk ebbe a projektbe, a legalapvetőbb elvárás az lenne, hogy egy ingyenes rendezvényen minél többen részt vehessenek. Ebből a szempontból óriásit hibáztak a szervezők, amikor nem fordítottak kellő figyelmet a beharangozására és a PR- és marketingtevékenységekre.

Ha lesz folytatása a V4 FSF-nek, biztosan nagyobb lesz a látogatottsága, csak kár, hogy sokan pont amiatt értesülnek majd arról, hogy volt ilyen esemény, mert arról híreznek majd itthon és a szomszédos országokban, hogyan tapsoltunk el egy csomó közpénzt egy olyan eseményre, amire a kutya sem volt kíváncsi. Pedig ez nem így van, hiszen óriási érdeklődés övezi az e-sportokat hazánkban és a határon túl is, viszont ha egy rendezvényről csak a szűk szakma és néhány alaposabban utánajáró látogató értesül (és ők is az utolsó pillanatban), akkor pontosan az lesz a végeredmény, amit a V4 FSF esetében is láttunk.

Mindezek ellenére én úgy vélem, csak örülhetünk annak, hogy sikerült összehozni egy profi, nemzetközi rendezvényt, amelynek remélhetőleg folytatása is lesz, és csak öregbíti hazánk hírnevét, illetve a hazai játékosok nemzetközi elismertségét.

Helyszínen készült képek

Megjegyzés (a korrektség jegyében): A képek a „legnyugisabb” napon, pénteken reggel, a nyitást követő órákban készültek, így nem tükrözik a látogatók tényleges számát.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »