Until Dawn – 2024 – Játékteszt

Nem véletlen a címbéli, évszám által történő megkülönböztetés, ugyanis a végeredményt látva igen nehéz belőni, hogy az Until Dawn 2024-es felújítása mégis minek nevezhető. A Steam adatlapja szerint a játék „Újraalkotva és továbbfejlesztve […]” kerülhet immáron a PC-s közönség, illetve a PS5 tulajdonosok kezébe. Azonban remake és remake között is bőven van különbség, gondoljunk csak a Resident Evil második és harmadik részének felújítására, vagy a Final Fantasy VII feltámasztására, ami nemhogy a nagybetűs Remake-k egyike, de inkább egy teljesen új játék és megközelítés, ami a keményvonalas rajongóknak is tud meglepetésekkel szolgálni. Akit érdekel, hogy anno mit mondtunk az Until Dawn-ról, az ide kattintva megtekintheti korábbi tesztünket, most inkább az eltérésekre fogok koncentrálni, értékelés nélkül.

Szögezzük le rögtön az elején. Az Until Dawn nem remake, de igazából van annyi eltérés az eredetihez képest, hogy nem is remastered. Ami rögtön szembe fog tűnni így majd 10 év távlatából, hogy a játék mérföldekkel szebb lett. A hófödte, jég hideg, gyilkosan fagyos környezet lenyűgözően fest, a fények és a látvány összességében pedig elragadó. Ez alól kivételt képeznek a karakterek, akik bár továbbra is jól mutatnak, hozzák a széria alkotóinak összes játékában látható, üveges tekintetű, néha természetellenes mimikával megáldott poligongyűjteményeket.

A játék egészét tekintve azonban – a grafikai tuningon túl – nem sok minden változott. Továbbra is a Supermassive-ra jellemző, filmszerű élményen van a fókusz, ahol döntéseink és reflexeink nagyban befolyásolják a megannyi végkimenetet. Míg az Until Dawn-t követő alkotásoknak sincs szégyenkezni valója, azért objektíven vizsgálva elmondható, hogy a 2015-ös etap óta nem sikerült egy ilyen volumenű, pillangóhatásra kihegyezett játékot összerakni. Fiatal tinédzserjeink kalandjai továbbra is rémisztőek, a tetteknek jól látható és visszakövethető következményei vannak, a színészek játékában meg nehéz kivetnivalót találni (nem beszélve arról, hogy olyan híres alakokkal találkozhatunk, mint Rami Malek vagy Hayden Panettiere). A színészek munkáját mi sem dicséri jobban, hogy még a legcikibb szövegeket is képesek élvezhetően leszámítani, így a legrosszabb esetben is a játékos csak megmosolyogja a teljesen nevetségbe hajló meglátásokat.

De akkor mi is történt a játékkal? Nos, a fejlesztők úgy látták jónak, hogy érdemes az egész élményt áthelyezni az Unreal Engine ötödik generációjába. Ez az ötlet egyszerre hozott rengeteg pozitívumot és negatívumot is. Egyfelől az említett látvány tényleg új magasságokba emelkedett, sokkal realisztikusabb élményt kínálva a játékosoknak, olyan apróságokat hozzáadva a recepthez, mint a hó fizikája, a nap és holdfény tükröződése és megcsillanása bizonyos felületeket, sokkal sötétebb, de jól látható környezet és rémisztőbb szörnyek, hogy csak néhányat említsek. Ezen felül az fix kameranézet is a múlté, a felújított változatban a szokásos váll fölötti kameraállás van jelen. Bevallom őszintén, a játék kipróbálása után néztem vissza, hogy milyen is volt az eredeti, és addig a pontig fel se tűnt a csere, annyira természetesnek vettem (főleg a Silent Hill 2 után), hogy ebben a formában próbálunk túlélni. Őszintén szólva azonban így az élmény nekem sokkal immerzívebb lett,  de sok olyan véleményt is hallottam, hogy a mozikra hajazó fix kameraszögek jobban álltak a játéknak. Ezt majd mindenki eldönti maga, azonban az tagadhatatlan, hogy az új rendszerben sokkal többet látunk a környezetből, mint eredetileg (még ha sok újdonságot nem is hoznak az új területek).

Sajnos azonban a változások mellé befigyel a fejlesztők – véleményem szerinti – tapasztalatlansága az Unreal motorral kapcsolatban. A végig játszás során kétszer is kidobott a PS5-ös rendszer, és a netes véleményeket olvasva a játék PC-s portjának optimalizációja is hagy kívánnivalót maga után. Emellé bejön, hogy a karakterek nem túl reszponzív mozgása a TPS nézett végett sokkal élesebben előjön, ami sokaknál fogja kiverni a biztosítékot, pláne ha beakadnak vele egy-egy tereptárgyba.

Összességében azonban nem túl sok változás van az említetten kívül. Véleményem szerint érdemes újra belemerülni a hegyvidék nyújtotta horrorisztikus kalandokba, azonban nehezen tudom megindokolni (a fejlesztői költségektől eltekintve), hogy miért is kerül ez a langyos felújítás egy mai, teljesárú játék árába. Értem én, hogy a prológus lehelletnyivel hosszabb lett, az új motorra való átültetés melós és van néhány új jelenet is, de ezeket a régi rajongóknak nehéz lesz eladni. Talán majd egy nagyobb akció alkalmával.