Kezdjük ott, hogy mi is az az „Unstable Unicorns”. Nem más, mint egy kártyajáték, melyet 2-8 játékos játszhat egyszerre (2 játékosnál néhány kártyát ki kell tiltani az adott partiból). A játékban 3 féle unikornis kártya található, név szerint:
Baby – különleges képessége, hogy ha feláldoznánk, vagy elpusztítják, akkor ehelyett visszakerül a bölcsibe.
Basic (Alap) – Ennek a típusnak semmilyen effektje nincs
Magical (Varázslatos) – Kijátszásakor vagy ha a körünk elején az „istállónkban” (így hívják a játékteret) van, akkor az adott kártya varázs képessége is aktiválódik.
Ezen túl a játékban találkozhatunk Upgrade és Downgrade lapokkal, előbbi a saját küzdőterünket erősíti, míg az utóbbit ellenfeleink oldalára tehetjük le, ezzel valamelyest meggyengítve őket.
A kártyák nagy részét már átvettük, de 2 érdekes típus még akad, amit érdemes megemlíteni, az egyik a Magic (Varázs) kártyák, amelyek kijátszásukkor azonnal aktiválódnak, és lapokat húzhatunk, unikornisokat pusztíthatunk el, vagy számtalan más dolgot is csinálhatunk velük.
A másik pedig az Instant kártyák, a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható alapjátékban és kiegészítőiben ebből két féle létezik:
Neigh – Ha az egyik ellenfél kijátszik egy olyan lapot, ami számunkra kedvezőtlen, ezt a kártyát kijátszva letilthatjuk annak képességét, játéktérre kerülését, annyi csavarral, hogy ha játékostársunknak is van Instant kártya a kezében, azt ráteheti a mienkre, és ez addig mehet, amíg valakinél el nem fog, az ilyen típusú lap.
Super Neigh – Ugyanaz, mint a Neigh, annyi különbséggel, hogy ha ezt kijátszuk, erre már nem lehet Instant kártyát tenni.
Szabályok: A játék kezdetén, minden játékos kap egy Baby unikornist az istállójába, majd húz 5 lapot a pakliból, ha ez megvan elkezdődik a játék (a kezdést bárhogy eldönthetjük, kockadobással, kő-papír-ollóval, vagy egyéb kreatív módokon). Minden játékosnak van egy húzó – majd egy akciófázisa. A húzófázis szerintem egyértelmű, a soron lévő játékos ilyenkor egy lapot húz a pakliból. Az akciófázis ennél már kicsit érdekesebb, ilyenkor kijátszhatunk 1 kártyát a kezünkből, vagy, ha nincs olyan lap ami számunkra megfelelő lenne, húzhatunk egy második kártyalapot is a deckből, de ilyenkor az utánunk következő társunk köre kezdődik meg. A játék célja, hogy az előttünk lévő „istállóban” összesen 7 darab unikornis foglaljon helyet egy időben.
Az Unstable Unicorns nem egy mai játék, jó pár éves projekt, mely először a KickStarteren ütötte fel a fejét, és lett hatalmas siker. Éppen ezért, kis hazánkban is (sajnos vagy nem sajnos) eredeti, angol nyelven jelent meg, így társalgási szintű nyelvtudásra vagy egy jó fordító programra mindenképpen szükségünk van, a játék teljes mértékű ki élvezéséhez. Ráadásul az utóbbi időben akkora kultusz alakult ki az Unikornisok kapcsán, hogy különböző merchandise termékek is készültek belőlük, mint pólók, plüss figurák, kitűzők.
Hiába egy kártyajátékról van szó, az Unstable Unicorns elég borsos áron érhető el itthon. Az alapjáték 7-9 ezer Forint között mozog, míg a kiegészítők, melyből összesen 5 darab található 5-6 ezer Forint/db áron érhető el, ráadásul a kiegészítők között jó néhány átfedés található, így nem szabad meglepődni, ha különböző csomagokban, azonos, már meglévő kártyák is helyet foglalnak.
Ha valaki úgy dönt, hogy ennek ellenére szeretne rá beruházni, az garantáltan nem bánja majd meg, mivel kiváló szórakozást nyújt a játék, (ráadásul, ha esetleg unjuk az eredeti verziót, akkor lehetőségünk van ivós vagy vetkőzős partikat is játszani, melyet kifejezetten nagykorú olvasóink figyelmébe ajánlanék).
Ha valaki úgy dönt, hogy a teljes csomagra szeretne beruházni, elérhető volt a megjelenéskor egy KickStarter exkluzív kiadás, mely „Control & Chaos” névre hallgat, és kifejezetten a projekt támogatói számára készült. Nos, ez kereskedelmi forgalomba ugyan nem került, de eBay-en elérhető néhány darab 100-120 ezer Forint + szállítási költség áron, ami elképesztően magas ár 2 pakli kártyáért, azonban egy rajongó gyűjteményébe kötelező darab. Ráadásul a fent említett külföldi oldalon, a többi elérhető kiadás is jelentősen olcsóbban vásárolható meg, mint itthon.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…