A tegnapi nap folyamán érkezett egy új előzetes a The Last of Us II-höz, amiben azon túl, hogy a fejlesztők mesélnek majdnem 9 percen keresztül a játékról, újabb játékmenet videó részleteket is szemügyre vehetünk.
Az első The Last of Us egy zseniális alkotás volt, amely bemutatta, hogy milyen is, ha egy apa, aki elveszítette a lányát kap egy második esélyt az élettől. Nem csak történetében, de játékmechanikailag és grafika tekintetében is egy kiemelkedő játék volt (sőt a mai napig az).
A második részt is hatalmas rajongás övezte körbe, egészen addig, amíg egy állítólagos hacker csoport meg nem osztott néhány igen csak spoileres felvételt, ami finoman szólva is közutálatot váltott ki jó néhány játékosból, akik azonnal temetni kezdték a kevesebb, mint egy hónap múlva megjelenő játékot, valamint a fejlesztő Naughty Dog-ot is.
Sokan azt remélték, hogy a felvételek teljes mértékben hamisak, vagy csak részben tartalmazzák a valóságot, azonban néhány nappal később az eddig nem hibázó Naughty Dog beismerte, hogy minden kikerült anyag 100%-ban igaz, amivel csak olajat tettek a tűzre.
Azonban én személy szerint reménykedem továbbra is a játék sikerében, ugyan is a Naughty Dog azon kevés fejlesztő közé tartozik, aki nem szokott hibázni, mondhatni a történetalapú játékok koronázatlan királya volt eddig. Miért ne lehetne jó a játék? Miért nem történhet meg az, hogy a kikerült felvételek attól függetlenül, hogy igazak, olyan ügyesen lettek összeválogatva, hogy azzal garantáltan botrányt váltsanak ki a játékosok körében?
Én továbbra is abba a táborba tartozom aki bízik Neil Druckmann-ben és a Naughty Dog eddigi sikereiben, és hiszem, hogy a TLOU2, ha nem is tudja megismételni az első rész sikereit, de a nyomdokaiba tud lépni és méltó folytatása lesz.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…