Tűzgyűrű: Lázadás – Filmkritika

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Tűzgyűrű (Pacific Rim) első része megosztotta a közönséget, de többnyire pozitívan élték meg az emberek. Egy kicsit modernebb Transformers volt, ahol nem káosz a történet, és nem alakulnak a robotok kocsikká, picit logikusabb a történet felépítése. Az első rész sem volt rossz, de hatalmas sikert nem aratott, a második rész szerény véleményem szerint sokkal jobban sikerült, mint az első.

Szóval ez jobb lett, mint elődje, de miért is? Nos kezdjük azzal, hogy az első rész lezárása nem sugallta vagy utalt arra, hogy lesz folytatás. Befejezték a történetet, és mindenki békében élt. Ilyen végkifejleteket pedig általában nehéz folytatni, de azt kell mondjam, hibátlanul felvette a történet fonalát a folytatás. Tíz évvel később játszódik, ahol a világ két csoportra oszlott: azokra az emberekre, akik a romok között élnek, és azokra, akik az újjáépített városokban. Jake Pentecost (John Boyega, aki egyébként az új Star Warsban is remekelt), Stacker Pentecost (Idris Elba), a háborús hős fia is a romok között tengeti mindennapjait, exjaeger-pilótaként. A gépek ismerete miatt meglehetősen jól él a simlis ügyletekből. Itt kapcsolódunk be, és haladunk az új fejlemények felé. Mint minden filmkritikában, itt sem elkerülhetetlenek a SPOILERek, így csak óvatosan!

A hadsereg továbbra is folytatja a Jaeger projektet, és folyamatosan képzik ki az új pilótákat, egy esetleges visszatérés esetére. És innentől hatalmas SPOILERekre lehet számítani! Tehát a főhősünk választás elé kerül: vagy a börtön, vagy visszamegy pilótának. Egyértelmű, hogy mit választ, és vele tart Amara Namani (Cailee Spaeny) is, aki a szemétből épített egy nagyon „apró” Jaegert, melyet egyedül is képes irányítani. Ez a film egy olyan eleme, amely nekem nagyon tetszett, adott egy új ízt, egy kis szemtelenséget a filmnek. Ráadásul újdonság volt, amit elég nehéz egy ilyen folytatásban kivitelezni. És lássuk be, nem is várunk mást, mint hogy hatalmas, menő robotok lezúzzanak pár szörnyet. Na igen, de az átjáró zárva, 10 éve béke van. Mi történhet? Mi más, mint hogy az egy tudósunk, aki miatt sikerült megszerezni a megfelelő infót a győzelemhez, megőrül, és a Kaidzsuk a fejébe jutnak, ezzel lehetővé téve nekik egy újabb támadást. Olyan Jaegereket készít, amelyekbe a szörnyetegek agyait elrejti, és a megfelelő időben aktiválva elindíthatják a támadást. Megpróbálnak új átjárókat nyitni a világ minden pontján, szerencsére ezt sikerül megakadályozni, ám 3 szörnyeteg átjut. Ez eddig nem rossz, de kiszámítható, viszont, ami a történet szempontjából szerintem zseniális, az az, hogy az előző részre utalva új információkhoz jutnak, mint például ahhoz, hogy mi is a céljuk, és hogy ezt hogyan tudják elérni. A megmaradt Jaegerek és pilótáik felveszik a harcot a 3 szörnnyel, és felül is kerekednek rajtuk, ám az emberiséget eláruló Dr. Newton Geiszlernek (Charlie Day) van egy B terve, miszerint kis Kaidzsu és a robothibridek segítségével összeolvasztja a 3 szörnyeteget 1 hatalmas monstrummá. Ez ellen pedig már semmi esélye a Jaegereknek. Ez egy olyan csavar volt a történetben, melyre egyáltalán nem számítottam.

De elég ennyi a történetről. Amitől ez jobb lett, mint az első rész, az az, hogy látszik rajta a fejlődés, jobbak a csatajelenetek, érthetőbben be van mutatva, hogy mi is történik, kellő tisztelettel bánik az első résszel, és önmagában is egy jó filmet kapunk, aminek a megértéséhez nem feltétlenül kell ismerni az előzményt (bár érdemes), illetve a karakterek kidolgozása is sokkal jobban sikerült. Összességében egy látványosabb és izgalmasabb filmet láthatunk, mint az első rész esetén, sokkal több csavarral, de mindemellett nem veszített az eredeti témából.