Tribe: Primitive Builder – játékteszt
A Tribe: Primitive builder már a címével megmutatja nekünk miben más, mint a hozzá hasonló sandbox survival játékok: Itt bizony nem lesz elérhető számunkra a sci-fi technológia pár óra után, és ipari gépek készítéséről se álmodjunk. A játék kezdetén karakterünket száműzi a törzse, és kirakják egy szigetre, hogy gondoskodjon magáról és a további túléléséről.
A szigetre érkezők is kisebb törzseket alkotva élnek, a sziget különböző részein. A meglehetősen egyszerű történet kezdetén az egyik ilyen törzs fogad be minket, adnak nekünk ideiglenes szállást és munkaállomást, ahol a szerszámainkat elkészíthetjük. Magunkat kipihenve, neki is kezdhetünk a saját otthonunk felépítéséhez. Minden terület saját építőanyagokat biztosít számunkra, a kezdőterületen elérhető fő építőanyagok az ágak, bambusz, fa és pálmalevél lesznek. Ezen anyagok felhasználásával előbb felhúzunk egy házat magunknak, melyben immár segítség nélkül készíthetünk új szerszámokat.
Ezután biztosítanunk kell az élelemellátást, amit először dárdás halászattal, illetve kisebb állatok vadászatával oldhatunk meg. Azonban, mivel a törzs tagjának számítunk, így egy halászkunyhót építve segítségül hívhatjuk a törzs tagjait. Ahhoz, hogy ők aktívan gyűjtsék a halakat biztosítanunk kell számukra szerszámokat (lándzsákat), illetve élelemmel kell őket ellátnunk. A halászkunyhó az első munkalétesítmény, amit építhetünk, idővel minden nyersanyag begyűjthető a törzsbéliek segítségével.
Ha rendelkezünk elég alvóhellyel a törzs tőlünk függetlenül teljesen automatikusan tud működni:
A halászok kifogják a halat, a hal elszállításra kerül a kantinba, ahol a szakácsok megsütik, ezután a kész hal kiosztásra kerül a többi munkaállomás számára, akik szerszám és nyersanyagutánpótlás biztosítanak, bezárva az ellátás körét.
Az építkezés különlegessége, hogy nem csak kiválasztjuk a felhúzni kívánt épületet, kifizetjük a nyersanyagköltséget és az materializálódik előttünk, hanem egy a The Forest-hez hasonló körvonal jelenik meg, és erre kell elhelyeznünk manuálisan külön-külön az egyes anyagokat. Azonban a Forest-től eltérően itt van egy animáció melysorán megjelennek az anyagok és elfoglalják a helyüket.
A játék Unreal Engine-ben készült, így nem meglepő, hogy a környezet és a benne lakozó kis élőlények szemet gyönyörködtetőek, az építmények, amiket felhúzunk szintén nagyon jól kitaláltak és részletesek. A karaktermodellek gyengébbek, mint a játék többi része, de összességében rendben vannak. Ami ront a játék összképén az sajnálatos módon a saját karakterünk animációi. Az eszközök használata közben mintha egy marionett bábu darabos mozgását követnénk, és nagyon sokszor elgondolkodtam, hogy vajon ténylegesen sprintel-e a karakterem, vagy van egy rejtett stamina rendszer, ami miatt megállt az animáció menet közben.
Amit fontos kiemelni, hogy a Tribe: Primitive builder, jelenlegi állapotában főleg csendes kikapcsolásra alkalmas, ugyanis a „survival” mechanikák egyelőre csak éhséget és fáradtságot jelentenek, a szigeten pedig nincs jelen egy állat sem, mely veszélyt jelentene ránk nézve. Tekintve, hogy a játék nem Korai Hozzáférésben jelent meg, így kizárólag a fejlesztőkön múlik, hogy ezen fognak-e változtatni.
Értékelés
73%
Összefoglaló Egy kikapcsolásra remek túlélőjáték érdekes témával és gyönyörű látványvilággal. Ha a csekély számú túlélő mechanika nem lenne jelen már-már walking simulátorként is emlegethetnénk a játékot, azonban az egyedi építési mód és a gyönyörű szigetvilága miatt érdemes adni egy próbát a Tribe: Primitive Buildernek.