Thor: Ragnarok – Filmkritika

Igazából, aki eddig nem jött rá, hogy a Marvel nem tud mellé nyúlni, bármit is csináljon, az valószínűleg az elmúlt éveket jó messze töltötte a filmek világától, valószínűleg egy lakatlan, kies szigeten, de az is lehet, hogy egy párhuzamos világban. Lassan belátom én is, hogy mindegy, mihez nyúl a Marvel, aranybánya lesz az eredmény. (Ebből a gondolatból pedig szomorú sóhaj vezet a következő gondolathoz: „bárcsak a DC univerzumról is ezt mondhatnám.” De ez más téma.)

A Thor, mint megszokhattuk a korábbi képregényes filmektől is, remekül nyitott, sokkal jobban, mint elődei bármikor. De ez valahol nem is meglepő. Ha valaki figyelmesen megvizsgálja a Vasember nyitotta idővonalat, akkor könnyen felfedezheti a párhuzamokat. Egy eredettörténet, majd egy kis izgalomfokozás, alapozás, a tétek óvatos emelése, később egy-egy vendégszereplés, majd eljön a harmadik önálló felvonás, és mindenkinél elszabadul a pokol. Így van ez a Thor Ragnarok esetében is, ahol a Chris Hemsworth alakította Thor és a zseniális Tom Hiddleston Lokija örök életre belopta magát a szívembe. Noha eddig is körülötte somfordáltak, de kellett ez a kis plusz.

A történet szerint Hela, a halál istennője visszatér száműzetéséből azzal a céllal, hogy leigázza Asgardot, elfoglalja az őt megillető trónt, majd meghódítsa a többi világot is. Hatalmas erejével szinte senki nem ér fel, s rövid, ámde annál velősebb, agresszív véleménycsere után Thor és Loki a Sakaaron kötnek ki, előbbi kvázi rabszolgaként és gladiátorként, míg utóbbi, a tőle megszokott ravaszságnak köszönhetően a helyi főgóré bizalmasaként. Innen pedig már csak egy nagy lépés választ el minket a Mark Ruffalo által alakított Hulktól és az előzetesekben sztárolt összecsapásig. Túlzás nélkül állítom: ha csak egy jelenetet nézel meg a filmből, ez legyen az.

A filmen egyértelműen látszik a rendezőváltás, és Taika Waititi munkája is színtisztán meglátszik a filmen. Thor végre egy élettel teli figura, bár a karakter hozzáállása a dolgokhoz olyan szinten változott, hogy az képes már az első percben a Mjölnir erejével mellkason vágni minket. A korábbi beképzelt, kicsit vicces, de hősies figura helyett kaptunk egy vakmerő, pofátlan(ul) humoros, néha kicsit idióta szépfiút, aki mindemellett magán viseli az igazi hősök összes ismertetőjegyét. Már önmagában a kezdés is abszurd, amikor Thor egy láncon lógva körbe-körbe forog, és folyamatosan megszakítja ellenfele halálosan komoly monológját egy-egy jól irányzott beszólással. És ez csak a kezdet. A Thor Ragnarok véleményem szerint a valaha elkészült „legrekeszizomfenyegetőbb” film, ami valaha elkészült. Thor és Hulk harcánál szó szerint fulladoztam a nevetéstől, Loki reakcióira pedig az angolos „priceless” kifejezés is enyhe jelzőként funkcionálhat.

Látszik, hogy végre a színészek is megtalálták a helyüket a szerepben, Hemsworth még sosem volt ennyire laza, és ellentmondást nem tűrően bizonyítja, hogy bizony a komédiázás is az erősségei közé sorolható tulajdonság. Hiddleston hozza a tőle megszokott minőséget, és Jeff Goldblum is zseniális. Az egyetlen, aki kicsit kilóg a sorból, az Hela. Blanchett karaktere egyszerűen nem működik megfelelően, nem elég fenyegető, nem elég egyedi. Ráadásul az alakváltásai után inkább nevetséges, mintsem rémisztő. Az alapvető formája, ami egy vonzó, de életveszélyes nőt rejt, sokkal jobban működik. Azonban még így is minden jeleneténél azt volt bennem, hogy „igen-igen értem, visszatérhetnénk Thorhoz és Lokihoz?” Bár még mindig sokkal jobb a helyzet így is, mint Tessa Thompson Valkűrjénél, aki teljesen jellegtelen és ötlethiányos karakter lett.

Még egy nagyobb problémám volt a filmmel. Mégpedig az, hogy feláldoz mindent a humor és a látványorgia oltárán, ezáltal laza csuklómozdulattal söpör félre olyan nagy horderejű témákat, mint az asgardi népirtás, Thor barátainak sorsa, a világok jövője. Bár tény, annyi minden történik ebben a bő két órában, hogy ha mindent rendesen kijátszanak a készítők, még egyszer ennyit ültünk volna a moziteremben.

Összességében remekül szórakoztam a Ragnarok alatt. Minden hibája ellenére a legjobb Thor-film lett az eddigiek közül, és a Marvel filmes univerzumában is remekül megállja a helyét. Loki, Thor és Hulk egyszerűen remekül működnek együtt, a három főszereplő, kiegészítve Idris Elbával, Goldblummal és az említett hölgyeményekkel remekül elszórakoztat minket egy jó őszi délután alkalmával. Ha szeretted az eddigi Marvel-filmeket, ezt is élvezni fogod, azonban ha eddig sem ezek voltak a kedvenceid, nem valószínű, hogy most fogsz rákapni az ízükre.