This Is The Police 2 – Switch Teszt

Lilly Reed seriffnek nincs egyszerű dolga. Számos bűnügy nyomasztja a hófödte kisvárost, mely felügyelete alá tartozik, ráadásul a bűnözők mellett saját embereivel is meggyűlik a gondja. Mindezek mellé az egykori korrupt zsaru, Jack Boyd segítségét is elfogadja, aki az előző rész főhőse volt, azonban most szökésben van a hivatali szervek elől. Azonban ha van ember, aki segíthet Reed seriff nyomorult helyzetén, az Jack Boyd.

Ez nyitja a This Is The Police második részét, de már most figyelmeztetnénk a kedves olvasót: ha az első rész nem tetszett, a második sem fog. A játék ugyanis továbbra is a művészien kivitelezett, hosszadalmas, hangulatépítésre törekvő átvezetőkön, feleletválasztásokon és körökre osztott, x-com szerű szekvenciákon alapul.

A This Is The Police 2 gerincét Sharpwood városának térképe adja, ahol feladatunk, hogy rendőreinket beosszuk az adott feladatokhoz. Természetesen Sharpwood sötétebb oldala sosem alszik, így folyamatosan felmerülő bűntényekkel fogjuk magunkat szembetalálni, ahova ha nem csoportosítunk át megfelelő képzettségű és számú jelvényes kollégát, a megoldatlan esetek számának növekedését kockáztatjuk. Ezen felül a játék nem jutalmaz minket, s nem lesz mit elkölteni a különböző fejlődési területekre.

Márpedig ezt a jelenlegi szituációban nem igazán engedhetjük meg magunknak. A helyi valutából tudjuk fejleszteni rendőreinket, s nem elég csak a különböző attribútomokra gondolni. Mivel mindenki másban járatos, így meglehetősen nehéz utánpótolni egy-egy szakterületet, ráadásul a képzettségen kívül az is számít, hogy rendőreink mennyire fáradtak vagy elégedettek a munkakörülményekkel. A bizalom ráadásul elengedhetetlen ebben a műfajban: a bűnözők mellé nem szeretnénk a körleten belül is ellenfeleket gyűjteni, így a felénk érkező kéréseket is érdemes teljesíteni, amennyiben módunkban áll.

Azonban hiába minden igyekezetünk az élet és az emberek biztosan oda fognak ütni, ahol a legjobban fáj. Amikor eljutunk arra a pontra, ahol az elérhető járőrök száma nem elég egy bűntényre való reakcióhoz, amikor a társaság fele beteget jelent, a másik fele alkohol problémákkal küzködik, a három elérhető rendőr közül kettő pedig nem hajlandó együtt dolgozni a másikkal mert az nő, akkor bizony mi is elgondolkodunk azon a whisky-s üvegen. Azonban ha minden klappol, akkor is hosszú időt tölthetünk el azzal, hogy összerakjuk a vádat, amihez szorgos kollégáink gyűjtötték nekünk a bizonyítékokat. Mert persze az ügyészség nem fogja csak úgy elhinni nekünk, hogy a bűnöst kaptuk el, hiába no, ilyen ez a jogi szakma.

A rendőrörs menedzselése mellé még kapunk egy körökre osztott taktikai mókát is. A játék vizualitása és zenei aláfestése remekül megadja az alapot a játéknak, de véleményem szerint itt kristályosodik ki igazán az élmény. A különféle szituációk – legyen az túsz vagy szimpla letartóztatás – igazán feszültek és gondos tervezést igényelnek, s ennek egyik legékesebb példája a hibák büntetése. Elég egy rosszul mozdulat, egy nem átgondolt terv és máris a biztos halálba küldtök rendőreinket. Jobb esetben csak a kórházba.

Összességében elégedett vagyok a játék második részével, de azt muszáj kiemelnem, hogy rétegjátékról beszélünk. A történetmesélés sokszor fulladt unalmas beszélgetések nyomogatásába és nagyon nehezen tudott elkapni a játék hangulata is, épp az előbbi tény miatt. Sokan említették, hogy a játék túlzott büntetés-kényszere az élmény rovására megy, de szerintem épp ez hozza elő azt az elkeseredett hangulatot, amiben a főszereplők is érezhetik magukat. A stílus rajongóinak erősen ajánlom, az érdeklődöknek pedig szintén. Azonban ha nem játszottál az előző résszel, talán érdemes azzal kezdeni.