The Persistence – VR Játékteszt

Érdekes dolog a Sony VR szemüvege. Rengeteg potenciál van benne, én a megjelenés óta várok egy jó kardozós, varázslós dologra, körülbelül olyanra (természetesen a VR előnyeit kihasználva), mint a Sorcery volt a PS3-as move korszakban. Valahogy azonban a legegyértelműbb dolgok elkerülték eddig a rendszert. Azonban tagadhatatlan, hogy a horror játékok körében a VR messze a legjobb élményt tudja adni, valamennyi szórakoztatási forma közül, így nem véletlenül készült el a Resident Evil 7 VR-os átirata sem. Azonban hiába a zseniális élmény, a RE7 mégsem a VR-ra lett eredetileg tervezve, azonban a The Persistence már igen.

A játék a közismert sci-fi lövöldéknek, a túlélő-horroroknak és rouge-like játékoknak a szerelemgyereke. A történet főhőseként egy biztonsági őrt alakítunk egy, az űrben sodródó űrhajón. A dolog pikantériája, hogy a szó szoros értelmében már nem vagyunk életben, ugyanis egy újonnan ,,nyomtatott” klónok vagyunk, csupán a tudatunk a régi, hála a hajó intelligens rendszereinek (aki pedig a saját tervezőjének a tudatával működik.) Ha ez nem lenne elég, az űrhajó rendszere teljesen megőrült, sorra nyomtatja ki a korábbi legénység vérre szomjazó klónjait, s a navigáció mellett a hajó rendszereinek a háromnegyede se működik. A feladat tehát adott, újra kell indítani a járművet és elindulni haza. Persze csak ha meg nem ölnek az akció közben.

A játék túlnyomó részében a sötétben meglapulva fogunk lopakodni, torkunkban dobogó szívvel. A hajó mutánsait számos változatos módon tehetjük ártalmatlanná, azonban a direkt konfrontáció nem túl bölcs dolog, tekintve, hogy az űrben minden és mindenki erősebb nálunk, a muníció kevés, a test-test elleni küzdelem során pedig elég kevés esélyünk van. Egyik fő segítségünk egy őssejteket gyűjtő fegyver lesz, mellyel a mutánsok mögé lopakodva tudjuk megcsapolni őket. A fejlesztéseket is ezzekkel a sejtekkel, valamint a hajón található alkatrészekkel ejthetjük majd meg. Azonban egy ponton el fog jönni az a perc, amikor a lopakodásra vajmi kevés esélyünk marad, a töltény elfogy, mi pedig űrbeli eledel leszünk. De a küldetés mindenek felett, máris éled az új klónunk, mert a hajónak bizony haza kell találnia. Ilyenkor azonban a pályák újra generálódnak, az ellenfelek áthelyeződnek, így hiába a megszerzett tudás, csupán korábbi hibáinkból tanulhatunk.

A játék bő kézzel szórja a különböző fegyvereket és eszközöket, valamint gyűjtögethető dolgokat. Találhatunk a hajón pénzt, gyógszereket, őssejteket és Erebus Tokeneket. Utóbbiakat használhatjuk fel fegyverek gyártására az arra kijelölt helyeken. Ezekhez szükségünk lehet még pénzre is vagy különböző speciális alkatrészekre. Ráadásul arzenálunk se merül ki a szokásos sablonos felhozatalban, kapunk itt számos közelharci eszközt, pisztolyokat, gépfegyvereket, nyíl vagy szigonyvető puskákat és néhány kísérleti eszközt is. Sajnos azonban a felszerelés halálunkkor elveszik, kivéve az őssejteket és a tokeneket. Előbbiekből pedig magunkat is fejleszthetjük, több életerőt, sebzést és hasonló jóságokat adva magunkat. Ráadásul két különleges képességünk is van: az egyikkel rövid távú teleportációt hajtunk végre, míg a másik élesíti érzékeinket, ezáltal fontos tárgyakat és a szörnyeket is könnyebben észrevehetjük . Azonban mindegyiknek megvannak a maga limitációja, így nem tudjuk túl sokat használni őket, ellenben jól időzítve életet menthetnek.

A lopakodás feszültségét azonban egy idő után az édes bosszú és a legyőzhetetlenség kéjes mámora váltja fel, abban a másodpercben, hogy egy kis muníciót halmozunk fel összekuprgatott erőforrásainkból. Ilyenkor a túlélőhorror kőkemény FPS-sé változik és a játékos joggal érezheti, hogy most bizony a megannyi halálért jelentős jattal fizet vissza az űrhajó mutánsainak.

A Persistence-hez jár még egy társalkalmazás is, így a mély-űr rejtelmeit barátainkkal együtt is felfedezhetjük. Ilyenkor a második játékos látja a hajó térképet, segíthet ajtók nyitogatásával, fényekkel való játékkal, és még sok hasonló finomsággal, ugyanakkor ha a kisördög előjön, akár rendesen meg is nehezítheti a dolgunkat.

A játék megjelenésében magasan a VR élmények csúcsa felé mászkál. Nem fogjuk az állunkat keresgetni a földön és közelébe sincs a nagy AAA játékok színvonalához, de kellemesen szép látványt kapunk a pénzünkért. Irányítás tekintetében három kényelmi opció közül választhatunk, a folyamatos mozgástól egészen a teleportálós lehetőségekig. Jómagam elég érzékeny vagyok hosszú távon az olyan VR játékokra, ahol a mozgás és a testem mozgása nem egyezik meg, azonban itt elég jól viseltem a kontrolleres irányítást. A célzás a fejünk mozgatásával és a jobb kar kombinációjával történik, kis gyakorlással pedig meglepően pontos és gyors lövldözést tudunk produkálni. A közelharc pedig az L2/R2 gombok védekezés-támadás egyszerű rendszerével operál.

Összességében a The Persistence nem egy könnyű játék. Elsőre nem tűnik bonyolultnak, de ahogy haladunk előre, úgy nehezedik a kihívás. Az újrakezdések fájóak tudnak lenni, de folyamatosan erősödünk, így mindig megmarad az érzés, hogy a következő menet sikerülni fog. VR játékok között mindenképpen egy elismerendő és kiemelkedő alkotás, azonban klasszikus játékként nézve már csak egy tisztességesen összerakott iparosmunkaként jellemezném. Azonban a fejlesztők tökéletesen játszottak rá a VR erősségeire, míg a gyengeségeit okosan oldották meg.