The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel IV – játékteszt

A Cold Steel játékok lezárása a Trails of Cold Steel 4-gyel történt, amely egy izgalmas fejezet a széria két évtizedes történetében. Már a Trails of Cold Steel 3 tesztben kifejtettem a Trails játékok hosszú történetét, amely történtetben a Trails of Cold Steel 4 egy történetszakasz lezárásaként szolgál.

A Trails of cold steel 4 néhány héttel a Trails of Cold Steel 3 befejezése után veszi fel a fonalat, amikor a világ a végéhez közeledik, a főhősünk továbbra is Rean Schwarzer lesz, aki azon ellenfél karmai közé került, aki évek óta összeesküvést szőtt egész Erebonia ellen. A történetmesélés nagyban változik, ugyanis rengeteg perspektívából fogjuk nyomon követni az eseményeket: több, mint 30 szereplőt fogunk ugyanis irányítani különböző körülmények között, miközben a sztori rengeteg elvarratlan szála elvarrásra kerül, visszanyúlva egészen a Trails in the Sky Estellejéhez és Joshuájához.

A játék során a Trails széria ismerői sokkal több nosztalgiát kapnak majd, mint a harmadik rész során, ugyanis a nagybetűs fináléra visszahoztak rengeteg szereplőt a korábbi címekből, ezáltal rengeteg karakter tűnik majd fel, akiknek semmi közük a Cold Steel részekhez. Tény, hogy a három előző Cold Steel játék karakterei természetesebben beleillenek a finálé forgatókönyvébe, mint a többi játék szereplői, de még mindig egy olyan narratíváról beszélünk, amely évtizedekre nyúlik vissza és a legújabb fejezeteiben mindig megpróbálja túllicitálni saját magát, továbbra is ragaszkodva a saját maga által lefektetett alapokhoz. A rengeteg régi szereplő mellé azért számos új karaktert is bemutat a Trails of Cold Steel 4, ezzel pedig kapcsolatok, okok és okozatok már-már átláthatatlanul sűrű hálóját vonultatja fel, amelyek az egy lélegzetelállító finálé felé konvergálnak, melynek hatása akkor is érezhető, ha az ember csak a Cold Steel részeket ismeri különösebben.

A Trails of Cold Steel 4 sok tekintetben tekinthető a Cold Steel 3 második részének: a két cím ugyanis mind technikai, mind tartalmi szempontból szinte teljesen megegyezik. Japánban eredetileg egy év különbséggel jelentek meg – a Cold Steel 3 2017-ben, a Cold Steel 4 2018-ban -, ez a narratívát nézve egy remek döntés volt, ugyanis ezt a lezárást megérdemelték mind a sorozat követői, mind a karakterei. Azonban azt eredményezi, hogy a játékmenetében a két cím gyakorlatilag megegyezik, néhány apró kivételtől eltekintve. A felfedezés ugyanígy működik, és lehetővé teszi számunkra, hogy a lineáris narratívától független pillanatokban elvesszünk a játék világában, ismételten. Az előző játékokhoz hasonlóan itt is fontos a karakterek közötti kötelékek építése és persze a készletünk rendben tartása, amelyben számos kereskedés lesz a segítségünkre.

A harcrendszer teljesen megegyezik a Cold Steel 3 harcrendszerével, csak a korai és középső szakaszában kiegyensúlyozottabb, köszönhetően a Break mechanikának, ami lehetővé teszi az ellenfelek rövid ideig tartó hatástalanítását. Egy érdekes újdonság a Cold Steel 2 féle Lost Arts visszatérése, gyakorlatilag a játék legerősebb varázslatai (melyekre mellékesen szükségünk lesz a játék „true ending” -jének megszerzéséhez), és amelyek az előző címből hiányoztak.

Legfrissebb bejegyzések

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23