A The Invincible mind a nevét, mind a világát Stanislaw Lem lengyel írónak köszönheti, az ő The Invincible című regényét veszi ugyanis alapul. A regényből készült játék egyszerűen fantasztikus, annak ellenére is, hogy sétaszimulátor mivolta miatt rétegjátéknak számít. A fejlesztők tökéletesen megragadták a regény által megalkotott világ hangulatát és a mesteri prezentáció egy szemet gyönyörködtető látványt és egy lebilincselő történetet nyújt.

A játék főszereplője, és az általunk irányított karakter, Yasna, egy bátor tudós, aki a Regis III nevű sivatagos bolygón kutatja az élet jeleit, mikor belekeveredik két emberi frakció közötti kozmikus versenybe. Miután csapata, egy pár főt számláló kutatócsoport, elveszíti a kapcsolatot a bolygó körüli pályán keringő űrhajójukkal, úgy dönt, hogy ő is leszáll a bolygó felszínére, és megmenti a tudóstársait. Mindezt gyorsan véghez kell vinnie, mivel az ellenfél frakció legnagyobb, a játék és regény névadójaként ismert „The Invincible” nevű hajója is épp erre a bolygóra készül leszállni.

Yasna személyiségének és remek szinkronjának köszönhetően nézőpontja és belső gondolatai egy remek aláfestést ad a játéknak. A játék során, a többi sétaszimulátorhoz hasonlóan, a Yasna nagyrészt egyedül fog Regis III homokos dűnéin vándorolni. Az útitársunk és beszélgetőpartnerünk a csapatunk asztrogátora, Novik lesz, aki még mindig a hajón van. Mind Yasna, mind a többi karakter szinkronhangja hihetetlenül jó munkát végeztek, így minden karakter egyedi és emlékezetes. Ennél többet nem is szeretnék írni a sztoriról, hiszen a játék alappillérét rontanám el vele, így a történetet zárva csak annyit mondanék, hogy egy remek és emlékezetes sztorit élhetünk át Yasna szemein keresztül.

A játék másik nagy erőssége, mely a sztori lassabb szakaszain emelkedik elő főleg, mikor csak sétálunk vagy egy járművet vezetünk pedig a látványvilág lesz. A vizuálisan lenyűgöző tájakon áthaladva rengeteg időnk lesz gyönyörködni, amíg a rengeteg párbeszéd történik karakterünk és az asztrogátor között. Szerencsére nem csak egy kis ösvényen keresztül lesz majd lehetőségünk sétálni, számos felfedezésre alkalmas, nyitottabb területen keresztül haladunk majd végig, melyek számos gyűjthető feljegyzést, emlékeket és egyéb mellékes dolgokat szedhetünk össze, melyek mind-mind a világépítést szolgálják, és betekintést nyújtanak a kutatócsapattól független történésekbe.

A játék legjobb része abból ered, a dialógusok során különböző válaszlehetőségek állnak rendelkezésünkre, és ezeket kiválasztva mi magunk is hatással lehetünk a körülöttünk történő eseményekre. A döntéseink pedig hatással lesznek nem csak a történet lezárására, hanem arra is, hogy hogyan érünk el oda. A sztori fő pontjai pedig szintén egyedi, de szűkebb, kevésbé bejárható területen zajlanak majd. Ennek fő oka, hogy a Regis III hatalmas titkokat fed fel, és a revelációk sokkal kisebbet tudnának ütni, ha közben szabadon mászkálhatnánk egy nagy terület félreeső részén jegyzeteket kutatva, miközben történnek.

A The Invincible egy retro-futurisztikus művészeti alkotás, mely nagy tiszteletben tartja az eredeti művet, és egy tökéletes feldolgozást alkot belőle. A leszállóegységektől, űrruháktól, járművektől, élőhelyektől és az atompunk kütyüktől és robotoktól kezdve minden eszköz aprólékosan úgy lett megtervezve, hogy megalkossa az alkotó által elképzelt és papírra vetett esztétikát. A játék egyetlen hibája az volt, hogy mind Yasna, mind a járművek sebessége nagyon lassú volt, azonban ezt nemrég egy frissítés keretében orvosolták a fejlesztők.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11