Amikor először hallottam a „The Crush House” -ról és annak témájáról, vegyes érzéseim voltak: az első gondolatom az volt, hogy ez a koncepció nem igazán lehet érdekes a gyakorlatban, ugyanakkor a Devolver Digital által kiadott játékok még nem okoztak soha csalódást. Az ötlet, hogy egy valóságshow producere, rendezője és operatőrét alakítsam, nem feltétlenül nyerte el azonnal a tetszésem. Bár a játék kezdete kissé zavaros volt, azon túllépve, a The Crush House lassan feltárta valódi arcát. Amit találtam, az egy olyan játék volt, amelynek méltó helye van a Delvolver könyvtárában.
A játékról a legnagyobb negatívum, amit el tudok mondani, az az, hogy rettentő lassan indul be. A játékmenet korai szakaszában egy monoton napirend során ugyanazokat a feladatokat kell elvégezni, például a stábot menedzselni, a nézők szórakozását biztosítani, és teljesíteni a csatorna által kitűzött célokat. Az, hogy minden évad mindössze öt napig tartott, még inkább azt az érzést erősítette kezdetben, hogy a játékmenet túl gyorsan halad, és nincs elég idő a történet vagy a karakterek mélyebb kibontakozására.
A játék zsenialitása, hogy a fordulat akkor következik be, amikor úgy döntünk, hogy nem akarjuk követni a kötött szabályokat. Addig a pontig a The Crush House biztonsági játékot játszik: a valóságshow-szimuláció szokásos receptjét követi, némi rejtéllyel megfűszerezve. Azonban amikor megszegjük a műsor legfőbb szabályát, miszerint nem léphetünk kapcsolatba a szereplőkkel, a játék hirtelen egy váratlan irányba fordul. Egy titokzatos telefonhívás, egy új hang megjelenésével, azonnal új réteget ad az intrikának. Ez a szabályszegés volt az, ami izgalmat vitt az addig kissé egyhangú rutinba.
A határok további feszegetésével, és a csatorna követeléseinek további figyelmen kívül hagyásával egyre több interakciót fedezhetünk fel a valóságshow szereplőivel. A történet fokozatosan bontakozik majd ki előttünk és előrehaladásunkkal egyre rejtélyesebbé válik. A hívások gyakoribbá váltak, és minden egyes új hívás egyre többet fed fel a valóságshow sötét háttértörténetéről. Ami kezdetben egy szokásos valóságshow-paródiának tűnt, hamarosan feszült, elgondolkodtató történetté alakult, ahol a valóság és a fikció határai egyre inkább elmosódtak.
A The Crush House legmegnyerőbb pontja, hogy mer játszani az előre kialakult elvárásainkkal, és megkérdőjelezi mindazt, amit a szereplőkről, a helyszínről, és még a saját produceri szerepünkről is gondolunk. Minél mélyebbre ásunk a műsort övező rejtélyekben, annál inkább egy lenyűgöző narratív mélységet találunk, ebben az egyszerűnek tűnő játékban, és azon kaphatjuk magunk, hogy egyre inkább beszippant a csavaros történetmesélés.
Bár a The Crush House a kiadótól megszokott bizarr és különleges élményt nyújt, nem mentes a hibáktól. A játék lassú beindulása biztos vagyok benne, hogy rengeteg embert fog elriasztani, az ismétlődő játékmenet és az évadok rövidsége pedig a játék ismerete hiányában váratlan kihívást jelenthet. Ez a lassú kezdés komoly hátránya a játéknak, főleg azért, mert az átlag játékos általában az első fél óra alatt dönti el, hogy érdekli-e annyira egy játék, hogy folytassa-e egyáltalán. Ez bár nem a játék hibája, a rengeteg játékost riaszt el.
Egy másik szempont, amely fejlesztésre szorul, a karakterdinamika. Bár a játékban 12 szereplő közül választhatunk (Alex, Ayo, Bea, Charlie, Coco, Diya, Emile, Gunther, Joyumi, Milo, Priscilla és Veer), a köztük lezajló interakciók gyakran laposnak és ötlettelennek hatottak. A különböző karakterek közötti dinamika nem volt elég változatos, így az újrajátszhatóság sem különösen indokolható.
Azonban azok számára, akik hajlandóak kitartani a játék mellett, azok egy rendkívül egyedi élményt fognak kapni belőle. A játék sajátos, mondhatni különleges koncepciója, a rendkívül kidolgozott, mély narratíva annak ellenére is, hogy valószínűleg nem fogjuk újra játszani a játékot, kiemelkedővé teszi a kapott élményt.
Az Oxide games műhelyéből érkezett egy 4X játék, ahol a győzelemnek nem feltétele az, hogy…
Az ATLUS 35 évnyi tapasztalattal, a Persona és Shin Megami Tensei sorozatokból merítve és rengeteg…
A megszokott arcade lövölde most egy kissé más perspektívából.
Gyerekbarát Lego-kaland, mely szakít a tradicionális Lego játékok hagyományaival, hogy valami sokkal szebbet hozzon létre.…
A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…
