Mindenek felett a videojátékok csak egy dologra készültek: szórakoztatás. Mindenkinek.
A Nintendo a mai napig aktív cégként számomra a ,,nagy öregek” közé sorolható kategóriába esik bele. Bár az SNES óta az első Nintendo-konzolom, a cég új, hordozható üdvöskéje, a Nintendo Switch mostanában egyre többször juttatja eszembe, miért is szerettem annyira akkoriban játszani. A Switch számomra ugyanazt jelenti, mint ami annak idején az SNES volt. Felhőtlen szórakozást, a játékban való elmerülést és nem mellesleg rengeteg többjátékos mókát, amihez nem kell feltétlenül online lenni.
Az SNES, avagy Super Nintendo Entertainment System egy 16 bites videojáték-konzol volt, akkoriban pedig a videojáték-konzolok királya, a NES utódja. Nagy vetélytársa volt a Sega Mega Drive, ami számomra kimaradt, de a vetélkedésből a Nintendo jött ki győztesen. Mint sok más embernek is, az SNES a videojátékok aranykorát jelenti nekem, s bár ezt nyilvánvalóan nem fogtam fel akkoriban, utólag már látom, mennyire megalapozta a mai játékok világát. A konzol játékkazettákat használt, sok játék segédchipekkel dolgozott.
Játékok tekintetében már azt se tudom, hogy mihez nyúljak először. Szinte megállás nélkül ugranak elő képek különböző programokból, a Super Mariótól kezdve a Bombermanen keresztül a Street Fighteren át a Donkey Kongig. Biztos vagyok benne, hogy számos játékos akad a kedves olvasók között, aki még ma is szívesen ellenne pár hasonló játékkal. Az ilyen címek némelyike túlélte az elmúlt húsz évet, és még most is sikerjátékként jön ki az aktuális konzolokra, néhányuk pedig olyan szintű klasszikussá vált, hogy nincs fejlesztő, aki meg merne kockáztatni egy újrafeldolgozást.
Számomra azonban a legmeghatározóbb élmények a következőek voltak: Super Mario, Super Star Wars: The Empire Strikes Back, Super Bomberman 2, The Lion King, Aladdin, Mortal Kombat. Ezek azok a programok, amelyek utánanézés nélkül megragadtak az emlékezetemben. A Disney két címe, az Aladdin és az Oroszlánkirály talán az egyik legnehezebb platformer volt, amit akkoriban, gyerekként játszottam. Előbbit pár napja elő is vettem, de már az első pályán is képes voltam csúfosan elvérezni, mire rájöttem, hogy bizony szükség van a türelemre és elkényelmesedett reflexeim és ügyességem újbóli előhívására. Ugyanígy voltam a Birodalom visszavággal is. Míg gyerekként könnyedén rohangáltam át a pályákon, s csupán a Millenium Falconos rész okozott kihívást, addig felnőtt fejjel, androidos emulátoron próbálkozva már a második pályánál is vért izzadtam. Vajon én tunyultam el, vagy csupán arról van szó, hogy mostanában nem adnak túl nagy kihívást a játékok, és elkényelmesedtem? Ki tudja…
SNES: technikai információk
CPU:
Video:
Emlékszem, mennyi délutánt töltöttünk el közösen nagyapámmal, miközben a Bomberman pályáit nyüstöltük. Ketten szinte megállíthatatlanok voltunk, s egymás után szórtuk a bombákat, néha egymást is megégetve. A mesés grafikával érkező program sokszor még nagymamámat és természetesen szüleimet is leültette a tévé elé, jómagam pedig alig vártam, hogy vége legyen az esti híradónak, hogy lefekvés előtt még egy jót játszhassunk. Szintén élénk emlék, hogy húgaim keresztelője előtt még veszettül nyüstöltem a Mario utolsó pályáját, és a szomszéd négyéves kislányt tanítgattam az irányítására. (Hiába no, lovagnak neveltek…) Szerencsére akkoriban a Mortal Kombat még nem rendelkezett a mai részekhez hasonlítható prezentációval, bár a kor technológiáját kihasználva így is az egyik legbrutálisabb játékok egyike volt. Akkoriban még A4-es papírra írogattuk ki a szomszéd gyerekkel a különböző kombinációkat, és képesek voltunk órákon keresztül gyakorolgatni őket, csak azért, hogy szombatonként a ház aljában található játékteremben és kazettakölcsönzőben villoghassunk.
Apropó kazettakölcsönző: ami a legjobban hiányzik talán abból a korszakból, azok ezek a kultikus helyek, ahol megannyi rajongó tudta eltölteni délutánjait. Ugyanis a 90-es évek közepén otthoni konzollal rendelkezni nagy királyságnak számított, amit akkoriban én még fel se tudtam fogni, csupán örültem, hogy az én szüleim hoztak haza egyet. A kevésbé szerencsésebbek az ilyen helyeken tudtak játszani, s órákat eltölteni. Itt barátkoztunk másokkal, s ha nem volt pénzünk egy adott kazetta megvételére, úgy ideiglenes cserére is volt lehetőség. S ha már kazetta: sose fogom elfelejteni azt a bevett mozdulatsort, amikor egy hirtelen fagyást a kazetta kivételével és megfújásával lehetett megoldani.
Számos játékot lehetne még említeni, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek mást jelent az SNES kora. Így utánanézve számos alapmű jelent meg akkoriban, ami nekem akkor kimaradt, hiszen páréves gyerekként többnyire a szüleim által hozott játékokkal játszottam. Rémlik valami vadnyugatos, páros játék is, amivel számos órát töltöttünk el otthon, de sajnos a címére azóta se tudtam visszaemlékezni. (Ha esetleg valakinek megvan, miről beszélek, kommentben szívesen fogadom.)
Az SNES, mint említettem, a videojátékok aranykora volt. The Legend of Zelda: A Link to the Past, Chrono Trigger, Super Metroid, Final Fantasy VI, Super Mario Kart, Mega Man X és még sorolhatnám oldalakon keresztül a számos remek játékot, ami ekkoriban jelent meg. De inkább meséljetek ti, nektek mik voltak a kedvenceitek, miket ajánlanátok a ma fiainak és lányainak?
Kint jártunk a megújult PlayIT-en. Felnőtt-gamer beszámoló következik...
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
