Az idősödő korosztálynak van az a jó szokása, hogy egyre többet nosztalgiázik. Miért is ne tennék, hiszen egyre több mindenről van megemlékezni való, egyre több élményre fogunk jó vagy rossz szájízzel visszagondolni, és bizony előkerül az a bizonyos klisés mondat is, hogy: „bezzeg az én időmben”. Biztos sokan érezték már úgy, hogy szívesen visszaugranának pár évet, hogy újra, emlékek nélkül éljenek át valamit. Közeledvén ahhoz a bizonyos harmadik X-hez, én egyre többször érzem ezt, s egyre élénkebben merülnek fel bennem első játékos élményeim, a meghatározó pillanatok és élmények. A Ready Player One tovább erősítette ezt az érzést, és most már jönnek az újabbnál újabb ötletek is, hogy mit látnék szívesen felújítva, mivel szórakoztam órákat, s mi az, amit még most is elővennék. A nálam idősebb korosztály biztosan tudja, miről beszélek, a nálam fiatalabbak talán kapiskálják. (De ha mégsem, idővel megértik.)
Ezekkel az élményekkel telve gondoltam, hogy a sorba rendezés igénye nélkül előveszem régi kedvenceimet, hátha tudok olyat mutatni, amire valaki már nem emlékszik, esetleg másokban is elindítom a nosztalgiafaktort, vagy ne adj isten új ötletet vagy új játékot ajánlhatok a nagyérdeműnek. Drága szüleimnek, köztük is édesapámnak köszönhetően relatíve fiatalon kapcsolatba kerültem a videojátékokkal. Édesanyám sosem szalajtja el az alkalmat, hogy elmesélje, már alig kétévesen is egy Commodore 64 joystickját rágcsáltam, négy-ötévesen pedig már magamnak indítottam el a játékokat rajta, noha még se írni, se olvasni nem tudtam. Azonban a fura szimbólumokat (amiket később betűkként azonosítottam) megtaláltam a billentyűzeten, és adott sorban szépen bepötyögve (természetesen fogalmam sem volt, hogy mit csinálok) jöttek elő gyerekkorom jobbnál jobb élményei.
Talán ami ebből a korszakból a legjobban megmaradt az a Wizard of Worra keresztelt játék, amivel az egész család órákat volt képes elütni. Akárhányszor nagyapámnál jártam egy délutáni horgászat után, itt irtottuk a nálunk csak „mumus”-okra és „légy”-re keresztelt ellenfeleket kék és sárga karaktereinkkel. Ugyanilyen szép emlékekre ad okot a Rambo korabeli változata. A filmekről semmit sem tudtam, ilyen idősen a közelébe se engedtek ezeknek a tartalmaknak, de a 2D-s lövöldözés és késdobálás is számos kellemes élményt okozott. És akkor ott volt még gyerekkorom hősének játékadaptációja is (egyben felnőtt korom hőse is), a Batman: The Movie. Az 1989-es, Jack Nicholson nevével fémjelzett filmből készült program az élmények csúcsa volt számomra akkoriban, és rengetegszer végigjátszottam. Számos Commodore 64-játékról lehetne még említést tenni, azonban én már azt is csodának könyvelem el, hogy ez a pár cím megragadt az emlékezetemben. Ha valaki kicsit kíváncsibb természet, alant találhat egy méretes listát a kor említésre méltóbb játékairól.
Ez lett volna így hirtelen az első korszak, ami mint videojátékosként érintett engem. A következő éra a Nintendo által kiadott SNES idejébe fog minket vezérelni, amiről már határozottabb emlékeim vannak, s a szürke köd homályából már több minden dereng fel. Addig is írjátok le, hogy nektek milyen emlékeitek vannak a Commodore 64-ről? Milyen meghatározó játékok és élmények értek titeket? Ha nincs ilyen élmény, akkor pedig mit próbálnátok ki?
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!