The 90’s: Emlékek

Az idősödő korosztálynak van az a jó szokása, hogy egyre többet nosztalgiázik. Miért is ne tennék, hiszen egyre több mindenről van megemlékezni való, egyre több élményre fogunk jó vagy rossz szájízzel visszagondolni, és bizony előkerül az a bizonyos klisés mondat is, hogy: „bezzeg az én időmben”. Biztos sokan érezték már úgy, hogy szívesen visszaugranának pár évet, hogy újra, emlékek nélkül éljenek át valamit. Közeledvén ahhoz a bizonyos harmadik X-hez, én egyre többször érzem ezt, s egyre élénkebben merülnek fel bennem első játékos élményeim, a meghatározó pillanatok és élmények. A Ready Player One tovább erősítette ezt az érzést, és most már jönnek az újabbnál újabb ötletek is, hogy mit látnék szívesen felújítva, mivel szórakoztam órákat, s mi az, amit még most is elővennék. A nálam idősebb korosztály biztosan tudja, miről beszélek, a nálam fiatalabbak talán kapiskálják. (De ha mégsem, idővel megértik.)

Ezekkel az élményekkel telve gondoltam, hogy a sorba rendezés igénye nélkül előveszem régi kedvenceimet, hátha tudok olyat mutatni, amire valaki már nem emlékszik, esetleg másokban is elindítom a nosztalgiafaktort, vagy ne adj isten új ötletet vagy új játékot ajánlhatok a nagyérdeműnek. Drága szüleimnek, köztük is édesapámnak köszönhetően relatíve fiatalon kapcsolatba kerültem a videojátékokkal. Édesanyám sosem szalajtja el az alkalmat, hogy elmesélje, már alig kétévesen is egy Commodore 64 joystickját rágcsáltam, négy-ötévesen pedig már magamnak indítottam el a játékokat rajta, noha még se írni, se olvasni nem tudtam. Azonban a fura szimbólumokat (amiket később betűkként azonosítottam) megtaláltam a billentyűzeten, és adott sorban szépen bepötyögve (természetesen fogalmam sem volt, hogy mit csinálok) jöttek elő gyerekkorom jobbnál jobb élményei.

Talán ami ebből a korszakból a legjobban megmaradt az a Wizard of Worra keresztelt játék, amivel az egész család órákat volt képes elütni. Akárhányszor nagyapámnál jártam egy délutáni horgászat után, itt irtottuk a nálunk csak „mumus”-okra és „légy”-re keresztelt ellenfeleket kék és sárga karaktereinkkel. Ugyanilyen szép emlékekre ad okot a Rambo korabeli változata. A filmekről semmit sem tudtam, ilyen idősen a közelébe se engedtek ezeknek a tartalmaknak, de a 2D-s lövöldözés és késdobálás is számos kellemes élményt okozott. És akkor ott volt még gyerekkorom hősének játékadaptációja is (egyben felnőtt korom hőse is), a Batman: The Movie. Az 1989-es, Jack Nicholson nevével fémjelzett filmből készült program az élmények csúcsa volt számomra akkoriban, és rengetegszer végigjátszottam. Számos Commodore 64-játékról lehetne még említést tenni, azonban én már azt is csodának könyvelem el, hogy ez a pár cím megragadt az emlékezetemben. Ha valaki kicsit kíváncsibb természet, alant találhat egy méretes listát a kor említésre méltóbb játékairól.

Ez lett volna így hirtelen az első korszak, ami mint videojátékosként érintett engem. A következő éra a Nintendo által kiadott SNES idejébe fog minket vezérelni, amiről már határozottabb emlékeim vannak, s a szürke köd homályából már több minden dereng fel. Addig is írjátok le, hogy nektek milyen emlékeitek vannak a Commodore 64-ről? Milyen meghatározó játékok és élmények értek titeket? Ha nincs ilyen élmény, akkor pedig mit próbálnátok ki?