Szörnyella – Filmkritika
4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Az Oscar-díjas Emma Stone a főszereplője a Szörnyellának, a Disney vadonatúj játékfilmjének, amely a mozitörténet egyik leghírhedtebb – és híresen divatos – gonosztevőjének lázongó ifjúkorát mutatja be. Az 1970-es évek Londonjában, a punk rock forradalom forgatagában játszódó történet Estellát, a fiatal csavargót követi nyomon, aki eszét és kreativitását hasznosítva igyekszik nevet szerezni magának ruhaterveivel. Összebarátkozik két tolvajjal, akiknek tetszik a csínytevésre hajlamos lány; együttes erővel boldogulnak a londoni utcákon. Egy napon Estella divathoz való érzéke felkelti von Hellman bárónő, a lefegyverzően sikkes divatlegenda figyelmét, akit a kétszeres Oscar-díjas Emma Thompson alakít. Újdonsült munkakapcsolatuk azonban olyan események és felfedezések láncolatát indítja el, amik előcsalják Estella galád oldalát, s így lesz belőle a harsány, divatos és bosszúszomjas Szörnyella.
Rengeteget vártunk tőle, de sajnos csalódnunk kellett a külföldön május 28-án, itthon június 10-én bemutatott Szörnyellában, a Disney egyik legújabb alkotásában. Pedig a potenciál megvolt a filmben ahhoz, hogy nagyot szóljon, ennek ellenére számos ponton elcsúsztak a dolgok. Most sorra vesszük, melyek voltak ezek.
Nem egy tipikus Disney-film. Önmagában ez talán nem negatívum, hiszen az utóbbi időben a Disney számos pocsék alkotást adott ki a kezéből (elég csak a Star Wars-filmekre gondolni), viszont éppen a márka miatt nehéz bekategorizálni magát a filmet is. Vannak benne durván agresszív jelenetek (például Szörnyellára gyújtanak egy épületet, pitbullként támadnak a dalmaták), amelyeket gyerekeknek nem vetítenénk le, de olyan bárgyú poénok is, amelyek bármelyik tucatfilmjükbe könnyedén beilleszthetők lennének. Krimi? Vígjáték? Dráma? Bosszúfilm? Nehéz eldönteni, főleg hogy az egyes jelenetek is ugrálnak a műfajok között. Ettől pedig csak kevésbé emészthető lesz a végeredmény.
Emma Stone-nak nem áll jól Szörnyella szerepe. Bár nagy reményeket fűztünk a személyéhez, és biztató volt, hogy az executive produceri listán is feltűnt a neve, ennek ellenére sajnos ez a szerep nem rá lett írva. Emma Thompsonnál is rezeg kicsit léc, de mivel neki egy következetesen gonosz szereplőt kell megszemélyesíteni, ő könnyebben veszi az akadályokat. Emma Stone viszont sem gonosz Szörnyellaként, sem cuki Szörnyellaként nem állja meg a helyét, amikor pedig az egyikből a másikba vált, az kifejezetten katasztrofális. Erre a mellékszereplők (a két utcakölyök, akikkel Szörnyella a történet elején összeáll) még rá is játszanak, szóvá is teszik a problémát, így ha valakinek nem tűnne fel a disszonancia, akkor a dialógusból biztosan rájön majd a difire.
Enyhén szólva sem túl lenyűgözők a filmbéli ruhák. Az egész történet középpontjában a Liberty márka ruhaalkotásai állnak, ám sem szépnek, sem lenyűgözőnek, sem divatosnak nem mondanám a kreálmányokat. Vagy el kellett volna mennyi olyan extrém irányba, mint amit a Zoolander képviselt, vagy maradni a klasszikus ruhakölteményeknél, és korhű pompába öltöztetni a szereplőket. A filmben felvonultatott ruhatár inkább a nevetséges és a kínosan ciki mezsgyéjén mozog, így az alapsztori egyik sarkalatos pontja szenved csorbát a film során.
Az egész film időzavarban szenved. A Szörnyella egyes jeleneteit elnézve, a környezetükből kiragadva őket nehéz lenne megmondanunk, milyen évet is írunk. Pedig a szereplők történetét is kisgyerekkortól kezdve követjük, így elvárható lenne egyfajta linearitás, ám a kellékek, a jelenetekben látható környezet és a kameramozgás mind ez ellen dolgoznak. Az egyik jelentben például egy kifejezetten 2000+-os években jellemző módon feltuningolt és fényezett kocsiban menekülnek főhőseink, miközben a biztonsági kamerák körül forgó jelenetnél erősen 90-es évekre hajazó technikai felszerelést látunk. Szörnyella a Regent’s Parknál tett látogatásai pedig néha illeszkednek a környezetbe, de a film vége felé, amikor a postás (ezúttal inkább 80-as évekbeli) robogóján megérkezik a főszereplőnk a parkba, mind a kameramunka, mind a parkban hagyott kordonok inkább napjaink korát idézik.
Helyenként egyszerűen unalomba fullad. A probléma a szokásos: 134 percet kellett megtölteni, de értelmesen nem sikerült. Néhol kicsit leáll a történetmesélés, lelassul a tempó, néha begyorsul. Vannak pörgősebb, jobb vágások, és vannak rosszabbul sikerültek, amikor a készítők elméletileg a drámai oldalát próbálnák meg kidomborítani a főszereplőnek, ám legtöbbször sikertelenül, mivel Emma Stone játéka bőven hagy kívánnivalót maga után. Így az egész film összhatása olyan, mint egy fércmunkáé. Egyes jelenetek és jelentsorok tökéletesen illeszkednek egymáshoz, de a teljes egész tiritarka lett.
Nem kellett volna a Joker nyomdokaiban járni. A korábban említett robogós, Regent’s Park-beli jelenetről minden másodpercében lerí, hogy a készítők Szörnyella karakterét ugyanúgy próbálták meg bemutatni, mint a Joker című film alkotói az örök Batman-nemezist. Kameramozgás, beállítás, mimika, érzelmi vívódás, minden megvan hozzá, de sem a főszereplő, sem a stáb nem volt alkalmas a feladat megvalósítására, így egy izzadságszagú próbálkozáson kívül más nagyon nem jön át a nézőnek.
Értékelés
60%
Összefoglaló Nem nézhetetlen a Szörnyella, sőt, kifejezetten emlékezetes jelenetei is vannak, és vannak pillanatok, amikor Emma Stone és az általa játszott karakter szinkronba kerül. Ám a film nagyobb részére ez sajnos nem igaz, és a fentebb leírt problémák még jobban kizökkentik a nézőt a film által megteremtett hangulatból és közegből. Kár érte, mert rengeteg potenciál rejlett benne, csak nem sikerült jól kihasználni. Összességében egyébként egész jó előzménytörténet lehetne néhol meghökkentő csavarokkal és látványos jelenetekkel, a végeredmény azonban inkább egy fércmunkára hasonlít. Egyszer nézhető, hozzátesz a 101 kiskutya világához, de egyben felejthető alkotás is.
