Stasis Bone Totem – Játékteszt

Már egészen kislánykorom óta érdekelt a videojátékok világa, azonban csak a középiskolai évek végén csöppenten bele ebbe a kultúrába, így elég nagy lemaradást kellett pótolnom, hogy fel tudjak zárkózni a barátaim tudásához. Tisztán emlékszem, hogy gyerekként bár volt pár rokonom, akik kalandjátékokat mutogattak nekem, valahogy mindig féltem leülni ezek elé, talán mert túlságosan idegennek éreztem ezt az egészet. Ahogy gyarapodott a tudásom a virtuális alkotások terén, úgy lettem figyelmes arra, hogy a gyerekkorom emlékei a point and click stílusú Monkey Island című utazásról kezdett újra felelevenedni bennem. Nem is volt kérdés, hogy bele is vetettem magam a kalózos történetbe.

2024 évét írjuk és bizony a játékok iránti szenvedélyem nem csillapodott. Pár hónapja szembejött velem – teljesen véletlenül – a Stasis Bone Totem, amely szintén kalandjáték stílusban utazik, horror elemekkel megspékelve. Bár nagyon félős kislány vagyok, így lassan 29 éves életévem ellenére is, gondoltam ideje leküzdenem ezen ijedős énemet, picit kilépnem a komfortzónámból, és kipróbálni valami újat. Így történt, hogy leültem a Stasis Bone Totem elé, és nem hazudok, ott ragadtam. Lehengerlő sztori várt rám, kiválóan megalkotott fejtörők, és egy olyan atmoszféra, amelyben folyamatosan hidegrázás érzésem volt, így majdnem magamra is kaptam a téli kabátomat.

Biztosan jogosan merülhet fel hát a kérdés mindenkiben ezen soraimat olvasva, hogy vajon mitől is ennyire különleges ez a játék? A történetünk ott veszi kezdetét, hogy főhőseink egy lakatlannak vélt vízalatti bázison kötnek ki a küldetésüket teljesítve, mindenféle ereklye és egyéb csecsebecse után kutatva. Hamar fény derül az igazságra, miszerint nem mi vagyunk az egyetlen élő szervezetek ezen a gigászi méretű létesítményen. Karaktereink között ekkor veszi kezdetét a vívódás, hiszen egyikük sem biztos abban, hogy jó ötlet lenne tovább maradni ezen a helyszínen. De mégis a kíváncsiság és az ismeretlen birtoklásának vágya nem hagyja nyugodni őket, így a maradás mellett teszik le a voksukat.

A játékmenet terén egy ízig-vérig point and click kalandban lesz részünk, amely agytekervényeink megcsikorgatására kitalált fejtörőkkel színesíti az amúgy sötét atmoszférával rendelkező „bárkát”. Ezen elemek összefonódása egy olyan rémületet ültetett belém, amely végett minden pillanatot próbáltam megragadni annak érdekében, hogy megoldást találjak az elém háruló logikai feladatokra és tovább mehessek, hátha zsákmánnyal a kezemben, happy ending formájában zárhatom le ezen utazásomat.

A cselekmény során három karakter felett vehetjük át az irányítást, akik név szerint Mac, Charlies és Moses. Mac az igazi férfi a háznál, aki fizikai erejét villogtatva átalakíthatja a berozsdásodott eszközöket, így példának okáért egy szimpla vascsőből olyan kampót tudtam rittyenteni, amivel az elém táruló látványt blokkoló ajtót simán kifeszítettem. Charlie – aki a többet ésszel mint erővel közmondás híve – adott tárgyakat összepárosítva lesz képes megjavítani törött, szakadt vagy egyéb módon tönkrement dolgokat. Moses – aki egyébként egy elég ijesztő tekintettel rendelkező medve robot – lesz a csapat technikusa, hiszen ő felel majd a különféle elektromos berendezések feltöréséért.

A Stasis Bone Totem – hasonlóan más félelmet generáló alkotáshoz – a hanghatások által is maximálisan megteremti azon hátborzongató hangulatot, amely által folyamatosan a félelemtől remegve fogtam a kontrollert a kezemben, mondván, hogy mindjárt rám ugrik valamilyen gonosz lény a sötétség martaléka által uralt szobákból. A projekt zenéjét egyébként nem más szerezte, mint maga Mark Morgan, aki rengeteg méltán híres dallamot komponált már az évek során. Munkájának gyümölcse a Sztázisban is megmutatkozik, és vérfagyasztó hatást kelt, mikor egy-egy sarkon befordulva lágy hegedűszó kíséri léptünket.

Bár tudom, hogy sok ember számára fontos a látványvilág minősége egy videojátékban, jómagam sosem voltam olyan gamer csajszi, akinek ez lett volna a legfontosabb kritérium. Tény, hozzá tud adni az élményhez, de egyben el is tud venni abból, ha valami túlságosan csili-vili. Jelen esetünkben, az általam górcső alá vett „game” egy elég szép „látképet” tár elénk, amelyben keverednek az izometrikus nézetű terek fémes szerkezetek által uralt szobái az izzó generátorcsövekkel és a szikrázó számítógépekkel. A történeti szál során egyébként átvezető videók által szerzezhetünk tudomást a lényegesebb eseményekről, amelyek között szerepet kapott az elhalálozásunk lehetősége is.

Nos igen, ez volt az a pont, amikor talán először ijedtem meg, de úgy igazán a Stasis Bone Totem című játékban. Ezen esemény akkor történt, amikor elkezdtem örülni mint majom a farkának, hogy végre rájöttem egy logikai feladat megoldására, de jókedvem egyből elillant, ugyanis a generátor az arcomba csapta a mérgező olajat, amitől szó szerint égett a pofámról a bőr. Spoilermentesen még annyit, hogy olyan módon is végig tudunk majd menni a cselekmény egészén, hogy egyszer sem futunk bele ilyen kellemetlen esetekbe.