Hagytam néhány napot ülepedni a filmet, hogy ne gyermeki felindultságból és rajongói lelkesedésből írjak kritikát. Megfogadtam, hogy megpróbálok objektív maradni, s a filmet is úgy ültem be nézni, hogy bizony keresni fogom a hibákat. Ha valaki járt már IMAX-előadáson, az tudja, hogy minden film előtt jön az a bizonyos visszaszámlálás, ami átvált a hiper-szuper 3D-s számokra és marketingszövegekre. Nos, ez most is megtörténik, de Pókember saját stílusában, hogy aztán érkezzen a főcím a csodálatos és közkedvelt falmászóról szóló nóta dallamaival. Valahol ebben az egy percben vesztettem el az objektivitásomat.
A történet szerint nem sokkal a Civil Warban történtek után járunk, Peter Parker még mindig a bosszúállókkal kapcsolatos élményeit éli újra és újra, alig várva, hogy teljes értékű tagként újabb nagy kalandba keveredjen velük. Azonban nem eszik olyan forrón a kását, s bár Tony Stark mentorként és pótapafiguraként ellátja mindenféle földi jóval fiatal gimnazistánkat, ezzel egy időben parkolópályára is küldi, mondván, gyakoroljon a kicsiken. Persze tudjuk milyenek a fiatalok, bármit mondunk nekik, nyílegyenesen mennek az ellenkező irányba (jobban belegondolva én felnőttként is ilyen vagyok), s Peter hamarosan a Keselyűvel veszi fel a harcot.
A Homecoming nem egy új eredet történet, nem látjuk, Spidey hogyan lesz szuperhős, s nem is egy teljesen kezdő ifjonccal van dolgunk. Azonban Peter még amatőr, mi más is lehetne 15 évesen, s bár hibát hibára halmoz, mindig tudja, hogyan álljon talpra, és tegye jóvá az általa okozott károkat. Queens remek helyszín, a nem túl magas épületeivel és tág tereivel pedig számos poénhelyzetet generál. Csakúgy, mint Peter legjobb barátja, Ned, aki idejekorán megtudja falmászónk titkos identitását, s innentől kezdve aztán csak úgy záporoznak a gegek.
Kicsit féltem attól, hogy mivel megint egy rebootról van szó, amellett, hogy Pókembert beillesztik a Marvel univerzumba, kapni fog egy nagy, átívelő történetet is, aminek majd csak egy fél évtized után (ha nem több) kapjuk meg a végkifejletét. Szerencsére erről szó sincs, s bár a kánonba remekül elhelyezett darabot kapunk, mégis önálló film érkezett a mozikba, mely nem is annyira a Marveltől megszokott „megmentem a világot az űrlényektől és mindenféle gazfickóktól” típusú akciófilm lett, hanem egy habkönnyű akció-vígjáték arról, hogy egy nagy erővel rendelkező fiatal srác hogyan nő fel a nagy felelősséghez. (Tessék, nem tudtam kihagyni, sajnálom, kövezzetek meg.) Félreértés ne essék, vannak szép számmal bunyók, s Spidey itt is remekül szuperál, azonban egy olyan ikonikusan nagy küzdelem se fog megmaradni, mint amiből a Civil Warban kettőt is láttunk.
A film inkább épít a karakterekre, és nagyon helyesen teszi. Szinte mindenkivel lehet azonosulni, Peter Parker tinigondjaival ugyanúgy, mint a Michael Keaton által alakított Keselyűvel, egy egyszerű munkással, érthető indokokkal, aki azon aggódik, hogyan biztosítsa a tetőt és életet a családnak, miközben a nagyok viszik el a pénzt. Külön kiemelendő Tom Holland alakítása is, aki fiatalsága ellenére egyenrangúként áll Keaton és Downey Jr. előtt, s bármikor megjelenik, uralja az egész mozivásznat.
Összességében az új Pókember-film remekül sikerült. Vidám és humoros, marveles egyveleg, ahol könnyű azonosulni a főhős mindennapi problémáival, a karakterek mind a helyükön vannak, s a több mint két órás játékidő alatt egyetlen egyszer sem unatkoztam. A fiatalabb Pókember határozottan remek húzás volt, a modern ruha és a mesterséges intelligencia még Peterünknek is sok vicces meglepetést okoz, s a drámából is épp annyi van, amennyi egy ilyen filmben szükségeltetik. Egyetlen egy nagy negatívumot tudok mondani: se a jövőre megjelenő játék, se a következő Pókember-film nem jöhet elég hamar.
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!