3 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Shadow Warrior reboot harmadik részében továbbra is Lo Wang kalandjait élhetjük át. Az offenzív poénokat mondó bér ninja most nemezisével, Orochi Zilla-val együttműköve próbálja megmenteni a világot attól a sárkánytól, amit a második rész végén véletlenül elszabadítottunk. Lényegében rajtunk kívül mindenki halott már, és ha nem állítjuk meg a sárkányt az egész világ elpusztul. Főhősünk halott démon barátjának, Hoji-nak a maszkjával, kardjával és némi fegyverrel megindul, hogy megölje a nagy sárkányt. Természetesen út közben számos furcsa kinézetű démont is meg kell ölnünk DOOM stílusban. A kivégzés rendszer is helyet kapott, amely ellenség típus szerint más-más támadási lehetőséget biztosít számunkra.

A DOOM ráhatás nem csak a kivégzéseken látszik meg, de igazán felgyorsította a csatákat is. Ide-oda ugrálunk, falon futunk és még egy grappling hookot is kapunk a közlekedéshez. A sztori során egyébként annyira sokat használjuk ezt az eszközt, hogy karakterünk még egy gúnyos megjegyzést is tesz rá. Fegyvereinkből nincs sok, de mindegyikük hasznos. Ráadásul a fejlesztési rendszer segítségével másodlagos funkciót is kapnak. A sörétesünk például fejlesztés segítségével automata fegyver lesz. Ahhoz, hogy a csata flowja ne szakadjon meg, a fegyverek és kardunk között akadás nélkül tudunk váltogatni. Ráadásul az élet és lőszer szerzés is ügyesen bele van implementálva a közelharc és a távolsági harc közötti variálásba.

Ez a rész sajnos/szerencsére nem tartotta meg a második rész Borderlands-re emlékeztető looter-shooter jellegét, hanem visszatért a lineáris storyhoz. Ez jó és rossz döntés is volt egyben. Jó olyan szempontból, hogy gondosan összeállított arénákban harcolunk és a sztorinak megfelelő ütemben haladunk a világban előre. A rossz viszont az, hogy ez a sztori nagyon rövid lett ezúttal és még csak egy küldetésválasztó sincs a játék végén ha végig vittük. New game+ opció sem áll rendelkezésre, így ha újra át akarjuk élni a harcokat, akkor mindent kezdhetünk a legelejéről fejlesztések nélkül. Még ha csak egy horda módot vagy valami hasonlót bele tettek volna, akkor már sokkal több játékórát ki lehetett volna facsarni belőle.

A karakterek szinkronhangjai megváltoztak a korábbi részekhez képest, de annyira jól teszik a dolgukat, hogy szinte fel se tűnik. Nagyon jól sikerült hozniuk a karakterek személyiségét. A háttérzenék szintén nagyon erős alapot adnak a jelenetekhez. Elektronikus zene kombinálva tradicionális hangszerekkel. Önmagában is jól hallgatható. A poénok számomra néhány esetben nem jöttek viszont át, mint ahogyan a korábbi részekben és talán nem is annyira offenzív (ami jelen esetben egy negatívum).

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11