A Wako Factorynak hála volt lehetőségem kipróbálni a Samurai Riot című alkotást. Ez egy 2D-s side scrolling beat them up, ahol két karakter közül választhatunk. Az egyikük, Sukane egy csinos harcos, akit hű társa, Azu, a róka követ és segít a csatákban. A másik Tsurumaru, a bátor szamuráj, aki a gránátok szakértője.
A játék igencsak izgalmasan indul bármelyikőjüket is válasszuk, mind a ketten a haláluk előtti utolsó 1 percben gondolják végig az addig megtett utat, és hogy vajon tehettek-e volna bármit is, amivel más mederbe terelik az idő folyamát. És ekkor ugrunk a játékba: mind a ketten a mesterükkel beszélnek, aki feladatot bíz rájuk, ezzel megkezdve a kalandod. Eddig a pontig még lenyűgözött a játék, izgalmas a bevezetés, szép a rajz, könnyű az irányítás és egyértelmű a történet, de hogy akkor miért nem vagyok elégedett?
Nem voltak hatalmas elvárásaim, nem számítottam komplex történetre, se bonyolult irányításra, de még csak nehéz ellenfelekre sem. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire nem kapok a történeten kívül semmit. Az irányítás egyszerű, amivel még nem is lenne baj, ám kettő darab támadási forma érhető el: a „normal” és a „heavy„, illetve van egy „special” is, de erről majd később. Ezek még a 90-es évek vége felé elegendőek voltak, de ma már ennél több kell. Mindkétféle támadást egymás után 3x tudjuk használni, ezzel kiütve az ellenségeket. Azonban nincs lehetőségünk semmilyen kombinációra, ráadásul én nem vettem észre különbséget a sima és az erősebb támadás sebzését illetően. Ugyanannyi kellett mind a kettőből ahhoz, hogy 1-1 ellenfél kifeküdjön. Így gyakorlatilag mindegy, melyiket használjuk. Említettem, hogy van egy speciális támadás is, nos ez legalább kreatív, Sukane Azut küldi előre,hogy mozgásképtelenné tegyen egy ellenfelet. Míg Tsurumaru gránátokat dobál, ezeket limitált mennyiségben tudjuk használni, van egy adott töltési idejük.
A játék több irányba is haladhat attól függően, hogy adott helyzetekben hogyan is döntünk. Például megkíméljük-e az ellenség területén lévő falu lakosait, ezzel kockáztatva,hogy az ellenség tudomást szerez rólunk, vagy leégetjük az egészet, ezzel elvágva az ellátmányt a harctéren küzdőktől. Ez lássuk be, nagyon jól hangzik, ha a mi morális döntéseink befolyásolják a játékot az mindig izgalmas. De akkor mi a baj a játékkal?
Az, hogy mire oda jut az ember, hogy az első ilyennel találkozzon, legalább 2x megunja. Ez történt velem is. Tudni kell rólam, hogy minden játékot az adott legnehezebb szinten kezdek el, mert ott rá vagyok kényszerítve, hogy beletanuljak. Itt sem volt ez másként, ám a játék így sem okozott kihívást semmilyen téren. De nem is emiatt nem vágytam több időt ölni ebbe a játékba. Hanem az a 25 perc volt az oka, míg ugyanazon háttér előtt szaladgáltam jobbra egyszer sárga, majd kék és végül piros ruhás ellenfelek ellen, akiket ugyanúgy három megegyező gomb lenyomásával győztem le. Sajnos nagyon kevés gombot használnak, pedig lenne lehetőség többre. A játék kontrollerrel is játszható, és még itt sem lett minden gomb kihasználva: a jobb és bal oldalon lévő 2-2 ravasz (L1, L2, R1, R2) például pontosan ugyanazt csinálja.
Nagyjából 10-15 képernyőn haladtam át, és ez annyira monoton volt, hogy oda se tudtam figyelni a játékra, csak bambultam. Ez persze lehet az én hibám, de szerintem, ha egy játék a legelején unalmassá és monotonná válik, akkor azon van mit változtatni. Kellenének bele kombinálható támadások, talán egy-két gyűjthető fegyver vagy felszerelés, de az is elég lenne, ha 3-4 képernyőnként kapnánk valami kis történetmorzsát, hogy a kíváncsiság vigyen minket tovább… Ám ezek közül egyik sem történik meg. Persze a kivitelezése nagyon szép, a karakterek mozgása és a játék stílusa emlékeztet a régi időkre, és ad egy kis nosztalgikus érzést, de ez így sajnos számomra nem volt elég. Úgy értem, ha erre vágyom, leülök a régi játék mellé, és átélem újra.
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!
A Knights Within egy ígéretes roguelite játék, mely remek játékokból merít ötleteket, és azokat jól…