A Koei Tecmo egy remakejéről – Az Atelier Marie-ről – nemrég írtam egy tesztet, és most újra lehetőséget kaptam, hogy egy felfrissített klasszikust, a Romance of the Three Kingdoms VIII remakejét tesztelhessem. Ez a remake átemeli az eredeti témáját, mélységét, és ugyan úgy elveszi tőlünk az időérzéket.
A játék az ikonikus Három Királyság korszakában játszódik, amikor Kína három nagyhatalma az ország uralmáért küzdött, 184 és 263 között. Számos játékmód áll rendelkezésre, kezdve a különféle forgatókönyvekkel, melyek mindegyike egy adott történelmi szituációra vagy csatára épít. A kampánymód lehetővé teszi a teljes korszak újra élését, a politikai cselszövésektől, a mindennapi tekintélyépítésen keresztül, egészen a kegyetlen csatákig. Elérhető számunkra egy oktatással egybekötött játékmód is, amely különösen a kezdőknek segít a három királyság világában való elindulásban és az abba való beilleszkedésben. Bárhogyan is választunk, a játék során egyetlen célunk lesz, mégpedig egyesíteni az országot és megszerezni a végső hatalmat.
A remake egyik legnagyobb előnye, hogy bármelyik rangot képviselő karaktert kiválaszthatjuk, és a kezdeti rangunk nem szab gátat az előmenetelünknek. Az ismert történelmi szereplők mellett lehetőségünk van egyszerű katonaként kezdeni és fokozatosan feljebb lépni a ranglétrán, egészen a legmagasabb vezetői pozícióig. Az alacsonyabb rangú indulás kezdetben korlátozott lehetőségeket ad, de éppen ez teszi érdekessé a haladást, és könnyíti is meg a játék menet közben történő megtanulását. Létrehozhatunk saját karaktert is, akinek még saját portrékat is importálhatunk egy kis ügyeskedéssel, így még személyesebb élménnyé válik a kaland. A játék közel 1000 játszható karaktert tesz elérhetővé számunkra, mely majdnem kétszer annyit, mint az eredeti verzióban elérhető karakterek száma.
A Romance of the Three Kingdoms VIII Remake megtartja a sorozat jellegzetes, hónapos ciklusokra épülő játékmenetét, mely ahhoz vezet, hogy ritkábban kapunk akciópontokat, így korlátozottabb lehetőségeink vannak a cselekvésre, de a fő mechanikák változatlanok.
A város, ahol hősünk tartózkodik, egy központi bázisként működik, ahonnan minden fontosabb műveletet irányíthatunk. Itt alakíthatjuk ki a többi frakcióval kapcsolatos stratégiánkat. Kémkedhetünk ellenséges tisztek után, felderítőket küldhetünk, megvesztegethetünk ellenséges tiszteket, hogy azok később átálljanak a mi oldalunkra, vagy akár inváziót is indíthatunk a szomszédos területek felé, azonban ezek mind-mind stratégiai pontokba kerülnek, melyből minden ülés alkalmával egyet kapunk. A diplomáciában különböző útvonalak vezethetnek a sikerhez, de mivel havonta korlátozott számú akciópont áll rendelkezésre, fontos, hogy megfontoltan döntsünk.
A sikeres küldetésekhez erős szövetségesek szükségesek, ezért a Romance of the Three Kingdoms nagy hangsúlyt fektet az emberek közötti kapcsolatok kialakítására. Szövetségeket építhetünk, barátságokat köthetünk, vagy akár elárulhatjuk társainkat a siker érdekében. Különleges harcostársakra lelhetünk, vagy akár házastársi kapcsolatot is kialakíthatunk, így biztosítva vérvonalunkat és örökségünket. A család és az utódlás is kiemelt szerepet kap a történetben.
Szabadon formálhatjuk karakterünket: követhetjük a parancsokat, vagy saját irányt is vehetünk, hogy gyorsabban haladjunk előre. Akár a történelem híres szereplőit is magasabb rangra emelhetjük, mint ahogy azt a valóságban elérték. A vizuális regényhez hasonló átvezetők nagyszerűen kiegészítik a történetet, még akkor is, ha a karakterek képei statikus képek melyeknek a pislogása és némi fejmozgása van meganimálva.
A központi városból minden tevékenység elérhető: csapatirányítás, kereskedelem, védelem megszervezése. Ezen felül nyomon követhetjük kapcsolataink alakulását és a történet szempontjából fontos eseményeket, amelyek befolyásolják az események kimenetelét. Az eredeti verzióban passzív szemlélők voltunk, de itt lehetőségünk van eldönteni bizonyos események bekövetkezését, vagy akár azok kihagyását, ami növeli a játék újrajátszhatóságát.
A hatalom megszerzése nem megy harctéri és diplomáciai küzdelmek nélkül, ezért a játék az eredeti párbajok mellett bevezetett egy új elemet, mégpedig a vitákat. Ezek, a párbajokhoz hasonlóan 1 az 1 ellen kell szembe szállnunk ellenfelünkkel, retorikai és szónoki képességeinket bevetve. Az összecsapások lehet barátok közti gyakorlás vagy ellenségek közti, téttel rendelkező is, mely a kapcsolatainkra is hatással lesz.
A nagy összecsapások során a csaták 4X alapú, körökre osztott stratégiai rendszerben zajlanak, hatszögletű mezőkön, ami több harci és mozgási lehetőséget kínál. Bár egyszerű, a rendszer elég mély ahhoz, hogy ne legyen unalmas jópár óra után sem.
A remake vizuálisan is jelentősen fejlődött, mivel a legmodernebb epizódok grafikus motorját használja, így sokkal frissebb élményt nyújt. Az eredeti játék 2002-ben jelent meg, a remake amellett, hogy sokkal szebb és látványosabb, ha egymás mellé tesszük a két játékot, látható, hogy rendkívül nagy hangsúlyt fektettek az eredeti stílusának a megőrzésére.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…