Ha valaki esetleg lemaradt volna a játékról, a Rocket League egy olyan sportjáték, ami a foci és az autóverseny (bár inkább akrobatika) keverékéből született. Lényegében két csapat törhetetlen autókkal próbál gólokat szerezni, egy óriási labdát lökdösve. Az autók pörögnek, forognak, nagyokat ugranak, falon futnak, egyszóval minden olyan tevékenységre képesek, amit a gravitáció normális körülmények között nem engedne meg nekik. (Egy szóval 🙂 )
A játékot az a Panic Button névre keresztelt stúdió portolta át Switch-re, akik a Doom átdolgozásáért is felelősek voltak. Ennek eredménye, hogy a Rocket League grafikája is messze elmarad a nagygépes változatétól, nyílván annak érdekében, hogy stabil frameratet kapjunk játék közben. Azonban a picit rosszabb minőségű textúrák és rosszabb élsimítás könnyen elnézhető egy olyan játéknál, ahol a vizualitás másodlagos és a fő hangsúly a pörgő akción és versenyszituáción van. (Nem úgy, mint például a Doomnál.) Itt azonban egy-egy gondosan kiszámolt ugrásnál, annak érdekében, hogy a labdát az ellenfél hálójába juttasd nem valószínű, hogy a grafika miatt fogsz aggódni.
Bár a játék hordozható verziója nem éppen az a tömör vizuális gyönyör, amiről ódákat lehetne zengeni, a játékmenet és az izgalmas versenyek ugyanazt az élményt hozzák, mint nagygépes testvérei. Ráadásul meccset találni is nagyon könnyű, szinte sose éreztem, hogy sokat várnék, és az irányítás is megfelelő reszponzivitással működik, nem beszélve a stabil FPS számról.
A Switches verzió ráadásul számos apró, exkluzív kis újdonsággal rendelkezik, ezek közül a legkiemelkedőbb azonban az osztott képernyős móka, amit útközben is könnyen használhatunk, hála a két Joy-Connak. Kis képernyő ellenére is elég korrektül működik (nem is lehetne jobb), s technikai oldalról is minden rendben van. Bár ilyenkor egy fokkal kevesebb gombbal tudunk számolni, még így is sikerült minden funkciót elérhetővé és kényelmesen használhatóvá tenni. Talán az egyik kifogásolható elem ilyenkor a második analóg kar hiánya, amivel a kamerát tudjuk kezelni, ha az nincs a labdához kötve.
A Switch játékosok ráadásul nem csak egymással, hanem az Xbox One és PC játékosokkal is összemérhetik erejüket. Mint ahogy minden más is, ez a rendszer is remekül működik. Az egyetlen apróbb hiba a mátrixban, amikor üzenetet akarunk küldeni, ugyanis ilyenkor az egész képernyőt kitöltő ablak jelenik meg, így nem látjuk, hogy közben mi történik a háttérben. Ráadásul a gépelés is elég lassú, így ha ilyen terveink vannak a kommunikáció megoldására, érdemes egy billentyűzetet csatlakoztatni a géphez.
Összességében a játék ugyanazt hozza, amit a nagy testvérei, és vonzó plusz lehet a hordozhatósága. Azonban a játék elindítása állandó internetkapcsolatot igényel, így játszani csak internet közelben tudunk vele. Ez érthető is, azonban egy coop meccset igazán engedhettek volna e-nélkül is, úgy hogy botokkal játszunk. Mindenesetre az újaknak bátran ajánlom a játékot, a régieknek, amennyiben régi motoros autóakrobaták, szintén csak javasolni tudom, hogy szerezzék be a hordozható változatot. Hiszen ki tudja mikor támad kedvünk egy gyors menetre.
A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…
Mit kapunk, ha a szerelmünk a horror zsáner iránt sosem szűnt meg és ezt összekeverjük…
A Slime Rancher folytatása korai hozzáférésébe történt betekintésünk alapján úgy tűnik, messze túl fogja szárnyalni…