A Vector Unit arcade versenyjátéka az iPhone App Store-ban és a Google Play áruházban is benne volt a 2016-ban legnépszerűbb játékok 5-ös toplistájában. Különféle díjakat és elismeréseket zsebelt be a sokkal vizesebb jövőben, elárasztott romok, hajógyárak, katonai bázisok között és pihenőparkok csatornáin, tavacskáin és lagúnaiban száguldozó jet ski-verseny. A konzoljátékok világát uraló nagy kiadók jól bejáratott patinás címeinek és vaskos költségvetésből gazdálkodó marketinggépezeteinek árnyékából a siker ilyen magas csúcsaira elég nehéz eljutnia egy független fejlesztő arcade játékának, de a Riptide GP: Renegade-nek azért érdemes egy esélyt adni a kategória kedvelőinek.
A 6-8 colos telefonos képátlóról a 70-80 colos otthoni képernyőkre költözés, még akkor is, ha felbontás itt is, ott is HD, megköveteli a grafika fejlesztését. Kiváltképp, ha a látványos kinézet fontos jellemzője a játéknak, és a mobilos változat sikerének egyik sarokköve. Ezzel tisztában voltak a Vector Unitnál is, és a konzol látványra dedikált erőforrásait igyekeztek is csatasorba állítani. Az eredmény egész meggyőzőre sikerült, a játék témájából adódóan főszerepet játszó víz teljesen hihetőnek látszik, akár szűk csatornák sekély, vagy egy elárasztott város sok emeletnyi mély vizein kell száguldani, de a hangulathoz nagyon sokat tesznek hozzá a látványos fröccsenések, vagy a viharos pályákon a versenyzőnket követő „kamerára” zuhogó eső.
A víz viselkedése más vonatkozásokban már kevésbé hihető. Konkrétan fel lehet fedezni a fizikával köszönőviszonyban sem álló részleteket is. A vízfelületek saját hullámzása egészen rendben van, sőt az eredményes versenyzéshez nem árt alaposan kitapasztalni és fel is használni a nagyobbacska, de egyes pályákon több embernyi magas hullámokat. Ugyanakkor a száguldozó versenyzők nyomdokvizének hullámai nincsenek különösebb hatással a ráfutó ellenfelek jet skijeinek mozgására. Egy hidrosztatikai mérnök pedig jó eséllyel a sikongató lábrázást kapja attól, ha meglátja, hogy a 45 fokos lejtőn is csak szép komótosan csordogál a patakocska és a vízi robogók épp olyan sebességgel száguldanak árral szemben, mintha csak egy tavacska tükrén vágnának keresztül. Cserébe akkor sem nő a sebesség, ha a heves sodrással együtt haladva gyorsulnia kéne az amúgy is nyaktörő iramnak. Azonban ezek a hibák csak akkor válnak szembeszökővé, ha a kontrollert másra bízva, nem játékosként nézzük a Riptide GP-futamot, mert valójában ezek a játékélmény érdekében tett engedmények. Még a hűvösebb vérmérsékletű játékosokban is Turet-szindrómát váltanának ki a stresszhormonok, ha előzés közben állandóan félredobálná a jet ski orrát az előttük haladó versenyző keltette hullámtaréj. Vagy mennyire vágná tönkre a pörgő versenyhangulatot, ha gyorsabb sodrás miatt az addig száguldó vízimotor hirtelenjében olyan sebességre lassulna, mint egy vasérccel színültig rakott uszály?
Márpedig egy arcade verseny esetében a szórakoztatás, a játékélmény a lényeg, a valóságot a lehető legjobban megközelítő fizikai hűség a szimulátorokkal szemben támasztható elvárás. A Riptide GP: Renegade a versenyzés kínálta szórakoztatást mobiljátékos múltjának köszönhetően kevés körítéssel, gyorsan elérhető és akár rövid idő alatt is élvezhető, hamar abbahagyható formában nyújtja. Ugyanakkor a versenyző és versenygép fejlesztésének lehetősége sem marad ki, hisz ezek nélkül a féltucatnyi helyszín és négyféle versenymód permutációja rövid távon unalmassá válna. Ráadásul az eredményes versenyzéssel gyűjtögethető fejlesztési pontok a jet ski alapvető jellemzőinek tunigolgatása mellett új és látványos, trükkös ugrások „elsajátítására” használhatók fel. Az analóg karok mozdulatkombinációival előhívható trükkök nem csak látványosabbá teszik az ugratókon vagy nagyobb hullámok hátán a vízről elrugaszkodó versenygépek repülését, de bonyolultságukkal arányosan töltik az extra energiatárolót, amiből a félelmetesről egészen a hihetetlen sebességig lehet gyorsítani a jet skit. No persze a mutatványokért csak akkor jár a pont és jutalom, ha versenyzőnk sikeresen be is fejezi azokat – ha nem elég nagy az ugrás, akkor egy bonyolultabb figura botrányos esésben ér véget. Persze még a legdurvább versenybaleset sem jelenti a pályafutás, de még csak az adott futam végét sem, az arcade kategória hagyományainak megfelelően a legnagyobb bukás után is azonnal visszaül a sértetlen versenyző a hibátlan gépének nyergébe, és lehet ledolgozni az eséssel begyűjtött idő vagy pozíció veszteséget.
Az Xbox-változattal a Play Anywhere megoldásnak köszönhetően a Riptide GP: Renegade PC változata is elérhetővé válik a játékosok számára, s visszafogott gépigényének köszönhetően nem csak gamererőműveken, de némi kompromisszummal akár egy két-három éves notebookon is futtatható. Játszani pedig itt is, ott is jó vele. Elsősorban a lendületes versenyeket kedvelő játékosoknak érdemes a figyelmére, hiszen megvan ebben a vizes száguldozásban az a sok apró részletből összeálló hangulat, amely időről időre az elindítására sarkal. No persze nem ez lesz az a játék, amivel egy teljes hétvégét alvás nélkül végig fogunk tolni, de ha korlátozott a játékra szánható szabadidő, akkor nagyon is kapóra jöhet egy kis száguldozás. Egy quick race, ha csak 10 percünk van indulásig, vagy kicsit előremozdulni a karrierben, vagy kellő gyakorlatot szerezve hálózatban lenyomni másokat, ha valami masszívabb, órákig tartó játékba nincs lehetőségünk belevágni.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…