A történet egy Navy Seal-csapat körül forog, akik Bosznia-Hercegovina háború sújtotta területén próbálnak a NATO megbízásából rendet rakni. A kezdő akciózást és annak végeredményét látva az első dolog, ami eszembe jutott, a 2010-es szupercsapat. Szinte klónozva vannak a karakterek, adott egy Hannibal Smith-szerű vezető, egy Szépfiú szintű ügyeletes szerelmes, aki mindent megtesz a kiválasztott nő kedvéért, van egy zsenink, akinek mindenre van megoldása, egy repülős fenegyerek, egy kattant, és még sorolhatnám. Azonban, ellentétben az igazán szórakoztató elődtől, a Renegátok szereplői nem elég mélyek, klisések, nem kapnak elég játékteret, s így két órával a film vége után egyikük nevére sem emlékszem már, pedig jó a memóriám. Egyszerűen nem hagynak nyomot az emberben.
A történet szerint a világháború vége felé a németek körülbelül két tonna aranyat raboltak el, azonban az ellenállóknak köszönhetően az egész város, vele a bank és az arany is víz alá került, és örökre eltűnt. A város feledésbe merült, leszámítva egy helybéli lány nagyapját, akinek hála tovább élt a történet. Főhőseink pedig, remélve, hogy ezáltal segítséget nyújthatnak a megtépázott országnak, a mélybe vetik magukat, hogy némi haszon reményében a felszínre hozzák a dollármilliókat érő aranykészletet.
A történet leginkább ennyi, van még egy ügyeletes gonosz is, aki körülbelül annyira karizmatikus és érdekes, mint a kertben elültetett tuja, és az egyetlen szerepe, hogy egy kis izgalmi faktort csempésszen a történetbe. (Sikertelenül.) Pedig minden adott volt egy jó filmhez, és nem is értem, hogy olyan nagy neveknek, mint Luc Besson és Richard Wenk hogyan sikerült egy ilyen délutáni limonádét összehozniuk. A film éppen annyira izgalmas, hogy ne lehessen az unalmas jelzővel illetni, egynél többször pedig senki nem fogja megnézni. Unalmas délutánokon sokkal jobb, hasonló kategóriájú filmeket találhatunk szinte csukott szemmel keresgélve a polcon. Például, ha már témánál vagyunk, a Szupercsapat remek választás lehet…
Az Everspace 2 második és egyben utolsó DLC-je elképesztő látványvilágot hoz, és a fejére állítja…
A The House of Da Vinci egy izgalmas és elgondolkodtató puzzle játék, amely a játékosokat…
A Croc: Legend of the Gobbos felújított verziója mindent megőriz, ami emlékezetessé tette az eredetit.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…