Ready Player One – Filmkritika

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nos hol is kezdjem? A Ready Player One-ról szinte mindenki hallott gamerkörökben, ha máshonnan nem is, a múltheti filmajánlónkból biztosan. De fontos, hogy ez a mű nem csak a videojátékosoknak szól, hanem mindenkinek. Felnyithatja a szemét azoknak, akik szerint a játékok csak időpocsékolásra jók, ugyanakkor felhívhatja a játékosok figyelmét arra, hogy ne essünk túlzásba, és mindenből mértéket kell tartanunk.

Igyekszem spoilermentesen leírni a véleményemet, de igazából aki még nem látta, annak illene felállnia, elindulnia a legközelebbi moziba, venni egy jegyet, és most azonnal megnéznie, mert a film egyszerűen isteni. És ha láttátok már, akkor egyébként sem tudok lelőni semmit. Fontos megjegyeznem, hogy sok angol kifejezést fogok használni, hisz gamerként ezeket így hívjuk (zárójelben leírom a fordításokat).

Kezdjünk is neki, a történet 2044-ben játszódik, ahol a világban már nem nagyon lehet csinálni semmit sem, és létrejött egy virtuális világ, az OASIS. Mindenki itt él, és evésen, alváson és az alapvető biológiai szükségleteken kívül mindent itt csinál. Ez alól főhősünk sem kivétel, Wade Watts (Tye Sheridan), aki a James Halliday (Mark Rylance) által létrehozott Easter Egg Hunt (elrejtetttárgy-vadászat) lelkes résztvevője, ahol is a verseny lényege, hogy 3 próbát kiállva megtalálják az elrejtett tárgyat, ezzel végtelen hatalmat szerezve az OASIS felett. Wade és még páran minden alkalommal próbálnak nyerni az első próbán, ám ez lehetetlen, hacsak nem fejtik meg az első rejtvényt.

Több olyan dolgot ismertet velünk a film, amivel egy átlagos játékos nap mint nap találkozhat. Felismerhetjük, hogy miért is nem mondhatóak a játékosok antiszociálisnak, hogy a pay to win (fizess a játék sikeres befejezéséhez) nem elég ahhoz, hogy a legjobbak legyünk egy játékban, és hogy minden boss (főellenség) legyőzhető. De persze mindezek mellett a játékok veszélyes oldalaira is rámutat, mint például, hogy nem szabad teljesen elmerülni a virtuális világban és megfeledkezni a valódiról, hogy nem hanyagolhatjuk el az emberi kapcsolatokat. És persze arra is rávilágít, hogy ki kell lépjünk a komfortzónánkból ahhoz, hogy fejlődhessünk.

Egy tökéletes tisztelgés a gamer- (játékos-) világ előtt, ezzel tudnám a legjobban jellemezni a filmet. Amellett, hogy tele van utalásokkal (Easter Egg), nemcsak játékokra, de a geek- (kocka-) kultúra több elemére is. Például: szuperhősök, képregénykarakterek és még sok más. Ami pedig a csúcspont az egészben, az a vége, és ide jöhet is a SPOILER felirat.

Szóval az utolsó próba egy régi Atari-játék, az Adventure, ami azért érdekes, mert még a gamerek között sem egyértelmű, hogy miért is híres, a film pedig nemcsak, hogy tökéletesen felvezeti és bemutatja nekünk, hogy a játékok célja nem az, hogy minél gyorsabban végezzünk velük, hanem hogy elmerüljünk bennük, mint egy jó filmben vagy könyvben. Persze ez még az Atari idejében nem volt olyan egyszerű, mint manapság, de Joseph Warren Robinett, a játék fejlesztője rávette a játékosokat, hogy felfedezzék a világot, amit teremtett, és ha megtalálták a láthatatlan pöttyöt, ezt pedig visszavitték a főképernyőre, megjelent a fejlesztő neve. Ez volt a világ első Easter Eggje. Ennek a bemutatása pedig nemcsak, hogy nagyon jól sikerült, de a vele átadott üzenet is tökéletesen tükrözte a fejlesztő célját.

Tehát összességében a film nagyon jól átadja a gamervilág előnyeit, ahogy a hátrányait is. Izgalmas és kalandos a története, emellett érthető és élvezhető, akár játszik az ember, akár nem. Ráadásul a látványvilága nagyon jól sikerült, és az üzenetét kétségtelenül érdemes mindkét tábornak befogadnia.