Ratchet & Clank: Rift Apart – Játékteszt

Ratchet és Clank párosát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, a hős Lombax és robot barátja kalandjai lassan húsz éves múltra tekint vissza, mely alatt összesen 17 videojáték jelent meg a Sony különféle konzoljaira, valamint egy egész estés animációs film is érkezett, amely (többnyire) az első rész történetét mutatja be.

Engedjétek meg, hogy egy kis személyes érzelmet is belevigyek, mivel a széria első 2 része anno még a PlayStation 2 konzolon gyerekkorom legmeghatározóbb játékai voltak, mai fejjel visszagondolva, nyilván kissé már ütött-kopott, kissé gyermeteg, de még mindig egy rendkívül kedves emlék, így 2016-ban elképesztően boldog voltam, mikor az Insomniac Games elhozta az első Ratchet & Clank játékot az akkori legjobb grafikával felturbózva, jó valljuk be, egy kifejezetten hiányos játékot kaptunk az eredetihez képest, viszont a nosztalgiafaktort teljesen beindította bennem, így nem is kellett túl sok idő, hogy a sztori végére érjek, és meglegyen a platina trófea. Azon kevés szerencsések közé tartozom, aki tudott PS5 konzolt vásárolni, így nem is volt kérdés, hogy a Rift Apart alcímmel érkező epizód nekem kelleni fog, azonban akkor még nem gondoltam, hogy nekem fog jutni a megtisztelő feladat, hogy írhatok is róla.

Nos, hol is kezdjem. Nagyon nehéz, kicsit úgy érzem, mintha a dimenzionátor engem is darabokra hasított volna, és egyszerűen nem találom a szavakat. Röviden vegyük át mégis a történetet. Ratchet és hű társa Clank évek óta nyugalomban és békében élnek, a Kerwan bolygó lakói pedig egy ünnepséget hoznak létre hőseinknek, ahol is Clank, hogy megköszönje Ratchetnek az elmúlt éveket, elkészíti a dimenzionátort, amivel a különböző idősíkokban tudnak utazni, csakhogy a semmiből hirtelen megjelenik Dr. Nefarious, aki megkaparintja a fegyvert, ami egy véletlen baleset folytán szilánkokra törik, és meghasítja a teret, aminek következtében különféle portálok és hasadékok nyílnak meg szerte a világban (illetve világokban). Többet erről nem igazán szeretnék mesélni, mivel a nagyjából 12-15 óra hosszú játékban elképesztően fontos szerepet játszik a történet, ami ráadásul magyar felirattal érkezett, innen is köszönjük a Sony-nak, hogy ismét gondoltak ránk.

Játékmenet tekintetében azt gondoltam előzetesen, hogy talán a 2016-os Reboottal lehet majd legjobban összevetni a Rift Apartot, hogy mégis mire képes az Insomniac Games 5 év és egy generáció váltás alatt, de körülbelül az első fél óra alatt rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen felesleges lenne, mivel a Rift Apart az a játék, amiért kitalálták a PlayStation 5-öt. A játék gyönyörű, végre eljutottunk, és nem csak majdnem, vagy közel vagyunk hozzá, hanem ténylegesen eljutottunk arra a pontra már a generáció váltás első szakaszában, hogy egy Ratchet & Clank játék úgy néz ki, mintha egy animációs filmet néznénk, és nem csak az átvezetők alatt, ugyanis a kamera 2 szempillantás alatt vált át cutsceneről tényleges játékmenetbe. A másik kérdés természetesen a DualSense kihasználása volt, amit az Insomniac nagyon ötletesen és remekül abszolvált, egyszerűen tényleg mindent érzünk és ez nagyon király.

Valószínűleg mindenkit az foglalkoztat, hogy a portálos megoldás, hogyan is működik a gyakorlatban. Nos, ha belegondolunk a Ratchet & Clank végeredményben mindig is egy történetalapú, lineáris csőjáték volt, ami néha próbálta velünk elfeledtetni, hogy az. Ez most sincsen másképp dimenziók között ugrálni csak akkor fogunk tudni, ha a történet is arra visz, vagy pedig néhány felszedhető ereklye után kutatva. Viszont ennek ellenére is sokkal inkább úgy érződik, mintha a Ratchet & Clank: Rift Apart egy sokkal nyíltabb játék lenne, mint az elődei voltak, de nagy valószínűséggel ez csak a változatosabb helyszínek miatt érződik így. Erre azonban csak játék befejezését követően jön rá az ember, és itt elérkeztünk a Rift Apart talán egyetlen negatívumához, ha befejezzük a történetet, nem nagyon marad motiváció, hogy még egyszer újra kezdjük a 15 órás kalandot.

Még egy nagyon fontos dolog van, amiről nem beszéltünk, és azaz új főszereplő a trailerekből is már jól ismert Lombax lány, Rivet. Mindig nagyon rizikós egy új játszható karaktert behozni, főleg egy sok részt megélt frachisehoz, mert elsülhet nagyon jól, vagy pedig nagyon rosszul is. Valljuk be, a fő karakter(ek) nagyban hozzá járulnak egy játék sikeréhez, akár csak a filmeknél, könyveknél, van bennünk egy belső motor, ami miatt megpróbálunk az adott karakterekkel azonosulni, szimpatizálni, ami ha nem alakul ki rövid időn belül, az a kikapcsolódásra, szórakozásra szánt időt teljesen megpecsételheti. Ezt valószínűleg az Insomniac Games is tudta, ugyanis közel 20 év után egy olyan új játszható karaktert hoztak be a Ratchet & Clank (immáron) multiverzumába, aki nem csak, hogy feltudott nőni kedvenc Lombax hősünkhöz, de kövezzetek meg, néha még túl is tudja szárnyalni. Rivet sokszor szimpatikusabb volt a játék során, mint maga Ratchet, akire a franchise nagyobbik fele épül.

A Ratchet & Clank: Rift Apart nem csak egy méltó folytatás lett, hanem bátran merem azt állítani, hogy ténylegesen az első olyan exkluzív játék (bocs Returnal és Demon’s Souls), ami miatt megéri PS5 tulajdonosnak lenni.