Kategóriák: Filmkritikák

Pókember: Nincs hazaút – Filmkritika

3 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az a fajta képregény-rajongó vagyok, aki felnőtt létére Batman mellett tette le a voksát – lélekben tudva, hogy Joker mondandója valahol igaz – azonban, ha választania kellene, Pókember lazasága és pozitív attitűdje még a fekete köpenyes igazságosztót is maga mögé utasítaná. Imádtam a Sam Raimi-féle pókember filmeket és Marc Webb két részes mozija is kellemes élményeket hagyott bennem. Engem nem igazán érdekelt, hogy voltak gondok a történetvezetéssel, hogy Toby teljesen megvadult, a harmadik részben vagy, hogy Andrew Garfield és Ő annyi ellenfelet kaptak utolsó filmjeikben, amit képtelenség volt jól kezelni. Csak az számított, hogy kedvenc hálószövőm a képernyőn minél lazábban intézze el ellenfeleit. Tom Holland pókembere is már első percektől kezdve a szívembe lopta magát, így a trilógia utolsó felvonását tűkön ülve vártam. Spoilermentes kritika következik…

A Pókember: Nincs hazaút ott folytatja, ahol a második rész abbahagyta: J. Jonah Jameson Mysterió átverésének hála leleplezte Peter Parker kilétét, a fiatal tinédzserhős élete pedig fenekestül felfordul. A nyilvánosságot persze Peter barátai és ismerősei is erősen megsínylik és a film enyhe társadalomkritikával mutatja be az emberi együgyűséget pár nagyon hatásos snitt és beszólás segítségével. Ugyanis mindenféle gondolkodás nélkül elég egyetlen vád, hogy a nép a barátságos és közkedvelt pókembert keresztre feszítse. Ismerős? Ugye, hogy igen…

Az előzetesekből tudjuk, hogy Peter a kialakult helyzetet Dr. Strange segítségével próbálja megoldani, és egy felejtést okozó bűbájjal próbálkoznak, ami természetesen félre megy, s a kívánt hatás helyett Pókember korábbi fő gonoszai érkeznek meg a világba. Ezen a ponton túl azonban bármit is mondanék, elrontaná a bő két és fél órás élményt, ami viszont zseniálisan jól sikerült. A történet fordulatos, számos alkalommal megható, sőt egyenesen könnyfakasztó, téve mindezt úgy, hogy nem felejt el pókember film maradni. A hálószövőnket kísérő humor és feel-good hangulat nem marad el, s bár van néhány logikai bukfenc a film mégis az egyik legjobb marvel termék lett, s megkockáztatom, jobban élveztem, mint anno a Végtelen háborút és a Végjátékot.

Mint említettem, sokan próbálták már meg a több fő gonosszal való operálást, ami mindig kicsit erőltetett és hiányos volt, hiszen egy tisztességes karakterív minden ellenfélre egyszerűen nem fér bele egy 2 órás filmbe. A multiverzumos szál behozása miatt azonban a film nagy előnye, hogy nem kell magyarázkodnia. A rajongók kívülről ismerik az összes ellenfél eredettörténetét, rengeteg utalást és gag-et kapnak, a sajtóvetítésen pedig többször is percekig nevetett a közönség, ami valljuk be, a sok szőrösszívű kritikus között ritka jelenség. Alfred Molina, mint Otto Octavius, Jamie Foxx, mint Max Dillon és Willem Dafoe, mint zöld kobold egyszerűen zseniálisak, s sok, mára felnőtt fiatal lány és srác szívét fogják megdobogtatni a nagy-vásznon.

Részemről ez a film indította el igazán a Marvel új éráját. A Shang Chi nem volt éppenséggel rossz, de körülbelül egy tisztességes iparos munka volt, az Örökkévalók meg egyenesen a kínos kategóriába estek, amit Marvel filmeknél még sosem éreztem. A Nincs hazaút viszont szépen megágyaz a Dr. Strange-féle multiverzumnak úgy, hogy közben csak saját magára fókuszál. Nincsenek nagy távlatok, közkedvelt hősünk csupán igyekszik megbírkózni a rátörő ellenfelekkel, miközben magánéletét is megpróbálja egyben tartani. Mi sem állhatna közelebb a képregényekhez, mint a hasonló felállások, ráadásul ez a film nem szól másról, mint a fiatal Pókember felnőtté válásáról, a tétek és a szuperhőslét lényegének megértéséről.

A színészi játékok mellett sem szabad szó nélkül elmennem: Tom Holland élete egyik legjobb alakítását nyújtja, Zendaya is túllépett a komolyan, szúrós szemmel való nézésen, Jacob Batalon pedig hozzá a jószívű székes-csávót, akit nem lehet nem szeretni. Benedict Cumberbatch és Holland amúgy nem egyszer nyilatkozták, hogy nagyon működött közöttük az a bizonyos kémia, s ez a kijelentés most valóban átjön a képernyőn. Kettejük jelenetei remekül működnek és nem kevés humoros helyzetet teremtenek.

2021 a filmek tekintetében egy érdekes év. A mozizás élménye valahogy megváltozott és ezidáig egy olyan film sem volt, amiért kimondottan lelkesedtem volna. Nagyon nehezen rántott vissza a nagy-vásznas élmény, de Pókember kalandja egy erőteljes fonallal úgy beültetett a moziszékbe, hogy fel se tűnt, hogy mennyi idő telt el a vetítés eleje és vége között. A negyedik fázisnak nagyon-nagyon kellenek az előző hősök, mivel a jelek szerint az újak nem igazán képesek a régi rajongókat kielégíteni. Szerencsére azonban úgy néz ki, hogy a Marvel magára talált, Pókember új kalandját bátran ajánlom bárkinek, az őt követő Dr. Strange pedig még nagyobb durranás lehet majd.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11