Pókember – Játékteszt

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kezdjük a legelején, Peter Parker, mint Pókember itt már nem gyerek, és nem is kezdő hős jelölt… Befogadott, megszokott szereplője, és védelmezője városának. A játék nem pocsékolja az időnket, egy kellemes és felbuzdító intró után egyből bele is dob minket a közepébe, gyorsan megtanítja, hogyan kell egyik épületről a másikra lengve haladni a felhőkarcolók között. Majd elvezet az első küzdelemhez, ahol pár fegyverest kell elintéznünk, és ez az a pont, ahol totálisan beleszeretsz a játékba ha eddig nem történt volna meg.

Ebben a videóban a legtöbb dologról, ami érdemleges szó esik, Spoiler nélkül kivéve egy apró említést, de ez is jelölve van! Ha nincs kedvetek olvasni katt oda! A tartalom lényegében ugyan az!

Szóval, ott tartottunk, hogy a harcrendszertől egyből beleszeretünk a játékba, az irányítás (legalább is a harcok közben) egyszerű, mégis dinamikus, és rettentő látványos, a finishing (kivégző) ütések, illetve az utolsó ellenfél legyőzése az adott combat-ban mindig lelassítva történnek, valamilyen akrobatikus mozdulat közeben, szinte már filmes, cutsceen szerű bevágásokkal. Nagyon megdobja a hangulatát.

De nem csak az előre beprogramozott lassított felvételek miatt érezzük azt, mintha mi lennénk, aki harcol vagy ugrál a házakon, amikor belejövünk az „Open World”-ben való irányításba, ami sajnos igen csak gyakorlás igényes, akkor van lehetőségünk arra, hogy mi magunk lassítsuk be, két elrugaszkodás között a világot, ezzel pedig olyan epic pillanatokat lehet alkotni, amit a fotó mód rajongói imádni fognak.

Azt kérdezitek ennek milyen tényleges haszna van azon kívül, hogy eszméletlenül király érzés? (Ami önmagában is elég szerintem) Nos a játékban többféle gyűjthető dolog is van, például Peter régi táskái, kutatási pontok, ahol különféle puzzle-öket és ügyességi feladatokat kell megoldanunk, bűntény helyszínek, amik lehetnek a cserbenhagyásos gázolástól, az autós üldözésen át egészen egy ékszerbolt kirablásáig bármi, és bizony ezek bármelyikének az eléréséhez, amikor csak hirtelen megjelenik mellettünk vagy mögöttünk az „idő lelassítása” sokat segít, hogy a folyamatosság érzetét ne szakítsa meg a hirtelen irányváltás, ez így leírva nem tűnik komoly dolognak, de amikor 5 perce csak lóbálod magad a házak között és egyszer csak 200 emelet magasról lassítva rázuhansz az egyik rossz fiúra, na akkor pontosan érteni fogod mire gondolok!

Tehát a harcrendszere egyszerűen hibátlan, ahogy már azt előre tudhattuk hasonló mint a Batman játékoké, még is Pókember akrobatikájának hála sokkal élvezetesebb, legalábbis számomra biztosan. A képek illetve a videó felvételek tökéletesen megmutatják a grafika szépségét, így arról külön nem írom le, hogy egyszerűen gyönyörű ( pedig az!).

Ami viszont mindenképpen említésre méltó, az az, hogy a játék története okosan felépített, jól kivitelezett és tisztelettel bánik a karaktereivel. Mindenki szerepel benne, aki érdemes rá, annyi szerepet kap, amennyire szükség van és senkit nem érzetem unszimpatikusnak, pedig May néni majdnem minden verzióját utálom.

Így hát azt kell mondjam a barátságos és közkedvelt Pókember, bizony beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és megérdemelte a Hypot, amit kapott. Sok ilyen és ehhez hasonló játékot szeretnék még látni! Az egyetlen dolog, amibe sok sok óra után bele tudok kötni, az az, hogy a kamera állás néha nevetségesen megbolondul főleg harcok közben, onnan nagyon hiányolok egy emberre fixált nézetet, ami ezt kiküszöbölné.