7 év, ennyi idő telt el az előző és a mostani konzolgeneráció között, ez idő alatt a Playstation 4 rengeteg gyönyörű és nagyszerű játékkal árasztott el minket, amiket, most a legújabb utódján a PS5-ön is kiélvezhetünk. Bizony a PS5 visszafele kompatibilis az előző generáció játékaival. Sőt néhány cím ha megvettük a PS4-es verziót ingyenesen elérhető lesz PS5-ös kiadásban is. Akár lemezen, akár digitálisan szereztük be.
Tehát az elmúlt évek gyűjteményéről nem kell lemondanunk az új konzol miatt, ráadásul azoknál, akiknél eddig a korábbi játékok miatt lett megtartva az előző eszköz, ezúttal megválhatnak tőle. Valószínűleg a többség így sem fog, de ez már mindenkinek a saját maga döntése. Ami külön szép az egészben, hogy nem csak a játékok, de a VR mint periféria is kompatibilis az új konzollal, így ha elégedettek vagyunk azzal a szinttel, amire a PS VR képes, akkor abból sem kell várnunk az újra. (Már persze ha lesz egyáltalán)
Na de elég is ennyi a múltról, jöjjön a jövő, vagyis most már a jelen! A Playstation 5 egy igazi vadállat, ami úgy dorombol mint egy kiscica, már ha egyáltalán halljuk a hangját. Olyan csöndes, hogy ha elrakjuk szem elöl észre se fogjuk venni, hogy létezik.
Ám ilyet nem teszünk! Ugyanis a durván 40 cm-es, közel 4 kilós monstrum, méltó dísze bármelyik szobának, akár a digitális, akár a lemezes verziót vesszük! Mindemellett nem szabad megfeledkeznünk az új dualsense kontrollerekről sem, amik az adaptív ravaszok és a rezgőmotoros funkcióknak hála, VR nélkül is elhitetik velünk, hogy a játékban vagyunk!
Összességében azt kell mondjam, hogy hibátlanra sikerült az eszköz. Technológiai szempontból legalábbis mindenképpen. Néhány „gyerekbetegsége” és 1-2 kellemetlen tulajdonsága van, de ezek magát a játékélményt egyáltalán nem befolyásolják, és végső soron ez a lényeg!
Nézzétek meg a videó beszámolónkat a konzolról:
Az Everspace 2 második és egyben utolsó DLC-je elképesztő látványvilágot hoz, és a fejére állítja…
A The House of Da Vinci egy izgalmas és elgondolkodtató puzzle játék, amely a játékosokat…
A Croc: Legend of the Gobbos felújított verziója mindent megőriz, ami emlékezetessé tette az eredetit.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…