Hosszabb kihagyás után, idén ismét kilátogattunk a PlayIT-re, hogy megnézzük, milyen programokkal, játékokkal, lehetőségekkel készülnek nekünk a szakma legnagyobbjai.
Utunk először a Sony standjához vezetett, ahol a nagy sikerű exkluzív játékok mellett, mint például a God of War, a Detroit: Become Human, a Marvel’s Spider-Man vagy a Days Gone, lehetőségünk volt elagyabugyálni egymást Mortal Kombat 11-ben illetve Jump Forceban, illetve számos PS VR játékkal is tehettünk 1-1 kört, mint a Beat Saber, a nemrégiben megjelent Blood & Truth vagy az Astro Bot Rescue Mission.
Ezt követően a konkurens Xbox-hoz látogattunk, itt a Battle Royale játékok szerelmesei nagy képernyős televíziókon játszhattak a PUBG-val, ezen felül a co-op játékok szerelmesei összefoghattak a Cuphead ellenfelei ellen, vagy összemérhették tudásukat FIFA 19-ben valamint NHL 19-ben is.
Ezek után természetesen a Nintendo sem maradhatott ki a buliból, így a Microsoft után ide látogattunk. Az igazat megvallva soha nem voltam nagy rajongója a japán cégnek, pont ezért ért engem is váratlanul, mikor Switchen olyan játékokat próbáltunk ki, mint a Yoshi’s Crafted World vagy a Mario Kart 8 Deluxe, hogy ez mennyire jó. Na igen, ez volt az a pillanat mikor eldöntöttem, hogy a nyár folyamán nagy valószínűséggel beszerzek egyet otthonra a Nintendo hordozható nagy konzoljából. Ezen kívül a Nintendo Labo is ott volt a helyszínen, azonban itt mindig hatalmas tömeg volt, így sajnos ez idén kimaradt.
A nagyszínpad egész napos programmal várta a kiérkező tömeget. ilyen volt például a kezdetek óta megrendezett Cosplay verseny, ahol idén, talán még az eddigieknél is színesebb, kreatívabb, kidolgozottabb jelmezekkel találkoztunk, vagy a Magyar GameDev Show, ahol magyar játékfejlesztők beszéltek a fejlesztés szépségeiről és nehézségeiről, ezentúl természetesen az utóbbi évek legnagyobb „sztárjai” a youtuberek valamint streamerek sem hiányozhattak a budapesti rendezvényről.
Külön említésre méltó még a UPC kezdeményezése, akik a „Falakon át” mozgalmat, immáron tizedik éve csinálják, aminek keretein belül kórházaknak szolgáltatnak kábel TV-t valamint széles sávú internetet ingyen és bérmentve, ráadásul az évfordulóra kitalálták, hogy egy élő Skype beszélgetés segítségével, olyan gyerekeket is „elhoznak” a PlayIT-re, akik valamilyen súlyos betegség miatt, alapvetően nem tudnának részt venni a rendezvényen. Ezen felül meghívtak négy videóst, DoggyAndy, IceBlueBird, Videojáték Zsolti valamint Szalay Isti személyében, akik egész nap a beteg gyerekekkel játszottak videojátékokat. Amiért a UPC és a youtuberek egyaránt megérdemlik az elismerést, hogy ezt a kezdeményezést összetudták hozni.
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…
Megérkeztek az első téli napok, és ezzel kezdetét vette a World of Tanksben a várva…