Akárcsak tavasszal, most is kilátogattunk Budapest legnagyobb videojáték expójára, ahol a gamer közösség színe-java tiszteletét tette. Az alábbi cikkben az őszi PlayIT-ről olvashattok, hogy mi hogyan is láttuk a rendezvényt.
A helyszínre érkezve a szokásos embertömeg fogadott, még mielőtt beértünk volna a csarnokba, ennek megvan a maga varázsa, azonban talán ez a PlayIT legnagyobb hátránya is, rengeteg idő telik el sorban állással, mind a játékok, mind a különféle egyéb programok tekintetében kicsit azt lehet érezni, hogy a Hungexpo két pavilonját a hazai gamerek tömkelege kezdi kinőni, ami egyrészt hízelgő, hogy ennyien rajonganak a videojátékokért, másrészt viszont meglehetősen bosszantó, mivel a kint tartózkodásom alatti idő nagyjából negyedét kígyózó sorok közepén töltöttem, és számos alkalommal volt olyan, hogy annyira feltorlódtak az emberek, hogy szinte alig lehetett megmozdulni.
Azonban a PlayIT főként a játékokról szól, így térjünk is át erre. Számos a közelmúltban megjelent cím volt kipróbálható, mint Kojima Death Stranding című alkotása, ami az utóbbi időben rendesen megosztotta a közösséget vagy a Star Wars: Jedi Fallen Order (ezzel nagyjából 1 órát el is töltöttem a helyszínen, utólag is elnézést kérek a sorban várakozó játékosoktól), de az általam egyik legjobban várt játék a Nioh 2 is kipróbálható volt, egy nem túl hosszú demo keretein belül.
Microsoft oldalról nagyon szimpatikus lépés volt, hogy több Xboxon játszható volt az Xbox Game Pass teljes kínálata, így például a nagysikerű Gears 5 is, számos korábbi remek cím mellett.
Férfiasan bevallom, hogy idén a Nintendo standját teljes egészében kihagytam, annak ellenére, hogy tavasszal annyira beszippantottak a Pokémonok, Mario és a többi legendás nintendo karakter, hogy komolyan elgondolkodtam egy Switch beszerzésén. Ennek egészen egyszerű oka van, annyi program található a PlayIT-en (a játékokon felül is), hogy egyszerűen nem maradt rá idő.
Azonban felmerülhet a kérdés, hogy mi is van a videojátékokon kívül és gamer rendezvényen? Igazából számos dologgal el lehet ütni az időt, a nagyszínpadon egész napos programok várják a nagyérdeműt, Youtuberek mérkőznek meg egymás ellen, bizonyos időközönként Gamer kvíz van, ahol a legügyesebbek értékes ajándékokat nyernek, de ha csak pihenni szeretnénk egy kicsit, akkor is végig nézhetünk különféle előadásokat. Az utóbbi években egyre nagyobb teret kap az Esport mellett a hsgyományos sport is, ez idén sem volt másként, a rendezvény keretein belül volt lehetőség focizni, kosárlabdázni, jégkorongozni, minigolfozni, de a bátrabbak részt vehettek a már-már hagyománnyá vált Zombie Run-on, ezen felül szurkolhattunk a magyar sport szórakoztatás legnagyobb alakjainak, akik élőben mutatták meg a pankráció csínját-bínját az arra vágyóknak.
Összességében a PlayIT még mindig egy szórakoztató rendezvény, annak ellenére, hogy kezdi kinőni a Hungexpot is és emiatt elég sok időt fognak sorban állással tölteni a kilátogatók, de akik ezen felül tudnak emelkedni, azok garantáltan egy kellemes napot tölthetnek el Magyarország legnagyobb videojátékos rendezvényén.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…