Páncélba zárt szellem – Filmkritika

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ki vagy valójában?

Egy percre kérlek, kedves olvasónk, gondolkodj el ezen a kérdésen. Ha odamegyek hozzád, és megkérdezem, hogy igazából ki vagy te, mit felelsz? Mi határoz meg téged? A ruhád? A neved? A tudásod? A kinézeted? Ezek címkék, mindenkinek van, neked is, nekem is. Ez vagy te? Mi határoz meg téged? Az emlékeid talán? „Az emlékezés életünk alapja, nélküle az értelemnek mondunk ellent.” – mondta Joker A gyilkos tréfában. Valóban így van? Az emlékeink ennyire meghatározzák, hogy kik vagyunk? Vagy van valami más is?

A Páncélba zárt szellem a fentiekre keresi a választ. Talán a „keresi” erős túlzás, ugyanakkor határozottan teszi fel ezeket a kérdéseket az arra fogékonyaknak, a hasonló elmélkedésre kevésbé kapható nézőket pedig egy látványos akciófilmként próbálja megnyerni magának. Leginkább ez a kettősség jellemzi a filmet, ami rendkívül sajnálatos, mivel ez esetben egy mélyebb filozófiai szállal talán örök maradandót alkothattak volna a készítők. Ugyanakkor a film nem jut el a kérdések megválaszolásáig, s próbálkozást se látunk rá. (Azt a két-három közhelyes mondatot nem tekintem annak.) Ugyanakkor a történet mégis elgondolkodtat, s nem mellesleg egy jó két órán keresztül kellemesen szórakoztat.

Pár napja egy Elon Musk nevű üzletember új céget alapított (IRL). A Neuralink névre keresztelt vállalkozás célja, hogy az emberi agy és a számítógép között közvetlen kapcsolatot építsen. Ennél alkalmasabb időpontban nem is érkezhetett volna az angol nyelven Ghost in the Shellként érkező film. A történet szerint a főszereplő Őrnagy (Scarlett Johansson) súlyos sérülést szenvedett, melynek következtében csak az agyát tudták megmenteni épségben, s azt egy kísérleti projekt keretében egy teljesen robotizált testbe ültették. Ő az első a fajtájából, az első olyan kiborg, aki nem implantátumokat és fejlesztéseket kapott, hanem egy teljesen egészében robot testet. Az egyetlen emberi tényező az agya, a szelleme, s a velejáró, nem gépi képességek, mint a spontaneitás, az érzelmek stb. A gond akkor kezdődik el, amikor egy új bűntény sűrűjébe keveredve a 9-es részleg nevű osztag embereként a szálakat követve az Őrnagy elkezdi keresni a választ a saját identitásával kapcsolatos kérdésekre.

Miről szól tehát a film? Nehéz válaszolni. Ha az első felét veszem alapul, akkor azt mondanám, hogy akció-krimi, de így kilóg a lóláb, ugyanis a második fél rácáfol erre a kijelentésre. Akkor Mátrix-szerű filozófiai mélységekkel kecsegtető történet? Ahhoz nem elég alapos, nem elég mély. Ha mindenképp választ kellene adnom, akkor sajnos azt mondanám, hogy a Páncélba zárt szellem egy egyszer (de egyszer mindenképp moziban) nézős akciómozi, érdekes kérdésekkel.

A készítőknek remekül sikerült elcsípnie az egyik lehetséges jövőnk hangulatát, a Deus Ex-szerű életet és környezetet (ha már gamermagazin vagyunk). A város lenyűgöző, a részletek csont nélkül a helyükön vannak, egyszerűen beszippant a város, és sokszor kaptam azon magam, hogy a beszélgetések alatt a környezetet figyelem. A zene tökéletes alátámasztás, s szerintem a manga, anime, vagy a 95-ös változat rajongói se fognak sok kivetni valót találni benne. Azonban az eredeti történet gondolatisága és mélysége sajnos nincs meg.

De a színészekről se tudok sok jót mondani, szerencsére sok rosszat sem. Teljesen átlagos játékot hoznak, Scarlett pedig megteszi, amit egy kiborg testével megtehet. A forgatókönyv is egész jól sikerült, a rendezésről nem is beszélve, azonban egy jelenetnél annyira mellélőttek a készítők, hogy majdnem áttoltam drága homlokom a koponyám hátsó részén. Nem spoilerezek, de ha valaki beül a filmre nagy valószínűséggel érezni fogja a finálé előtti utolsó békés jelenet abszurditását. Az érzelmi játék nagyon túl lett tolva, logikát pedig ne is keressünk a beszélgetésben.

Ezt leszámítva azonban a Ghost In The Shell képes egy egyenletes, szórakoztató minőséget hozni. Az akciójelenetek korrektek, bár néha nagyon sok vágásból van megoldva, és nem lehet követni, hogy mi történik. A történet is kiszámítható, túl nagy csavarokról se beszélhetünk, de mégis képes fenntartani az érdeklődést végjátékig. Összességében jól szórakoztam, de sajnos csak a Páncélról tudom elmondani, hogy nagyon szépen és fényesen csillog, a belé zárt Szellem csak halványan pislákol. Talán egy következő részben Ő is lángra lobban.