Nioh – Játékteszt

Főszereplőnk William ránézésre Ríviai Geralt eltitkolt testvére, ír hajós, aki Japánba utazik, hogy visszaszerezze ellopott szellemhölgyét. Na meg persze eközben legyőzi a banditákat, gyilkosokat és a különböző yokai lényeket (démonokat). A történet egy érdekes keretet ad a játéknak, de nem ezért fogunk a Nioh-ra emlékezni.

Játszottam már Dark Souls-játékkal, a Bloodborne-t többször is végigvittem. Mondhatom magamról, hogy „skilles” vagyok már ilyen játékokban, de a Nioh, amit a Team Ninja készített el nektek, egy teljesen más szint. Mármint brutális, de tényleg! Az első terület elején (persze a prológust követően, ami nem volt nehéz) konkrétan vagy 20-szor meghaltam, mire kicsit belerázódtam, és letudtam ölni az első igazi yokai rémet. Nem volt könnyű, harmadjára ment le, és akkor is csak azért, mert rádobtam egy tüzes bombát, és csak hátráltam előle, amíg az égés levitte picire az életét, és még úgy is sikerült majdnem kidőlni.

Mondanom se kell, itt is minden úgy működik, mint a From Software játékainál, ha meghalsz, bizony a legutolsó checkpointtól kezdheted elölről a küzdelmedet, és minden ellenfelet újra le kell győzni. Itt nem kis lámpácska vagy tábortűz van, hanem egy kis szentély, ahol „imádkozol”, és így mentesz. Ha visszatérsz egy hosszabb út után ugyanide, akkor megint csak feléled minden lény. Itt lehet több dolgot is csinálni: co-op társat hívni, dlc-s tartalmakat megnyitni, különböző erősítéseket, „boon”-okat bekapcsolni, védőszellemet cserélni. Továbbá a gyenge és rossz felszereléseinket, holmijainkat „felajánlhatjuk”, ilyenkor lényegében betörjük, és amritát kapunk érte, illetve kaphatunk másik holmit is. Minél értékesebb egy cucc, annál több amrita a jutalom. Ezen kívül találhatóak a játékban különös kis zöld „manók”, (szellemszerű lények), akik eltévedtek különböző helyeken, és nekik kell „irányt mutatnunk”, ugyancsak a szentélyhez. Lényegében csak beszélünk velük, mire eltűnnek, s legközelebb a szentélynél találkozhatunk velük, ahol különböző bónuszokat adnak.

Illetve ennél a kis szentélynél lehet szintet lépni, ha van elég amritád. Ezt minden ellenféltől kapunk, amit persze halál esetén elvesztünk, és ha nem tudjuk felvenni a védőszellemünket (erre kitérek később), mert még azelőtt meghalunk, akkor véglegesen elbukjuk. Egyre drágább minden szint, és különböző harcstílusok vannak, így lehet, valaki inkább a strength-re megy rá, míg más a skill statokra. Rengeteg talentfa van, mert több különböző fegyvert használhatunk, és ezekhez különböző képességeket, mozdulatokat tehetünk elérhetővé, majd erősíthetjük is némelyiket.

Ki is térek a fegyverekre. Öt különböző közelharci fegyver van: egy kard két kézzel, két egykezes kard, egy hatalmas balta, lándzsa és a tradicionális kusarigama. Utóbbi egy kis kézi kasza, ami egy hosszú láncon lóg, és a másik végén egy kis ökölnyi súly van. Ez talán a legérdekesebb fegyver, mert egyaránt jó közelharcra és közép-távoli harcra is. Továbbá vannak még távolsági fegyverek is: íj, puska, kéziágyú (hand cannon). Egyszerre két közelharci és két távolsági fegyvert tudunk viselni, és harc közben ezeket könnyedén cserélhetjük.
Minden fegyver más és más statpontra erősödik, ezért is írtam, hogy több eltérő stílus érhető el a játékban. És akkor még itt van a páncélzat kérdése is: minél nehezebb a páncélzatunk annál nagyobb a védelmünk, de ezért nagy árat is kell ám fizetni, mégpedig hogy a Kinket jobban fogyasztja. Tehát ha teljesen nehéz páncélzatban vagyunk, akkor akár 2-3 csapástól kimerül a karakterünk, és egy támadás elől még csak elgurulni sem tudunk. Ellenben könnyű páncélzatnál akár ugyanazt a mozdulatot 8-10-szer is gond nélkül kivitelezhetjük. A felszerelésekhez még hozzátartozik, hogy ha megtaláltuk a számunka legjobbat, akkor azt lehet fejleszteni a kovácsnál nagyobb értékű felszerelések beáldozásával.

Ki, stamina, energia, állóképesség; nevezzük akárhogy, ebből tudunk mozdulatokat végrehajtani és elgurulni. Egy olyan csavart tettek ebbe a játékba, hogy a felhasznált energiánkat részben vagy akár teljesen visszanyerhetjük. Még a játék elején a tutorial megtanít rá, hogy amikor támadunk, utána magunk körül látunk kis kék fényeket, amiket visszatudunk szívni magunkba, ráadásul nagyon fontos az időzítés is, mert ha akkor tesszük ezt, amikor felvillan, akkor minden energiát visszakapunk. Hátulütője az egésznek, amiért nem is tudjuk mindig alkalmazni, hogy ez egy 1-2 másodperces művelet, amíg egy helyben állunk védtelenül, és ha gyors az ellenfelünk, akár le is csaphat, szóval nem mindig éri meg. Nagyon tetszik, hogy az ellenfeleinknek is van staminája, és bizony ők is kitudnak merülni, és olyankor védtelenek, illetve különböző kivégzéseket lehet rajtuk végrehajtani ilyenkor.

A védőszellem, akit már korábban említettem, szintén egy fontos eleme a játéknak. Még a karakterünk beállításánál lehet három szellem közül választani: egy tűzfarkas, egy cápa és egy madár. Mind más statokra ad +1 bónusz pontot, és más stílust eredményez. Én a tűzfarkast választottam, amit akkor tudok elnyomni, ha feltöltöttem a szellemet, és olyankor lángol a kardom, illetve kilőhetem előre a farkast, ami egy erős csapást és lángsebzést okoz.

Nagyon fontos még, hogy a játékban több harci alapállás is van, amit könnyedén lehet váltani akár harc közben is. Van olyan, ami agresszív, és erősebbek tőle a csapásaink, de könnyebben is kapunk találatot, van középállás, ami egyaránt jó támadásban és védekezésben is, ilyenkor középen tartja karakterünk a kardját (előbbinél a feje fölé emelve), és van egy alsó pozíció, ami a védekezésről és az ellencsapásról szól. Én leginkább a középső beállást használtam. Persze minden fegyvertípusnál eltérőek a mozdulataink és a harci stílusunk, ami még színesebbé teszi a játék mechanikáját.

A játék hosszú és kegyetlen, idő kell hozzá, hogy felvegyük a fonalat, és még több idő, hogy mesterien, profin hadakozzunk ellenfeleinkkel. Szerintem egyértelműen megér még egy-két újrajátszást, más stílusok kipróbálását. A története jó, a látványra sem lehet panasz, teljesen rendben van az fps is. Ráadásul eldönthetjük, hogy a játék a látványt preferálja-e az fps-sel szemben, a fix fps-értéket tartsa szem előtt, vagy variáljon a kettő között, egyfajta egyensúlyt teremtve. Szimpatikus megoldás, és mindenki megtalálhatja a kedvére való módot. A Nioh amennyire hasonlít elsőre a From Software játékaira, ténylegesen legalább annyira eltérő. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az RPG-ket, illetve a kihívásokat (vagy mondjam inkább az „önszívatást”?). Idén szerintem eddig ez éri meg legjobban a teljes áras vásárlást.