Cikkek

Nioh: Dragon of the North – játékteszt

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pár hónappal ezelőtt jelent meg a Team Ninja új játéka, a Nioh. Lényegében egy szamurájos Dark Souls féle játék, ami amellett, hogy gyönyörű grafikával rendelkezik nagyon nehéz is. A készítők három DLC-t ígértek és a Dragon of the North az első. 10 dollár, tehát nagyjából 3000 forintba kerül, ami ahhoz képest, hogy mennyi tartalmat tesz a játékhoz nem sok.

Egy új terület került bevezetésre és a történet ott folytatódik, ahol az alapjátékot befejeztük. Lord Masamune Date a főellenség, akit le kell győznünk. Az új terület havas tájakkal nyűgözi le a játékost, miközben pár új yokai ellenség került a játékba. Illetve a már meglévő ellenségeket dolgozták át kicsit és hoztak létre új, ember/démon hybrid lényeket. A bossok is ilyen emberi és állati keverék lények, amiket le kell győznünk a továbbjutás érdekében.

Fontos megjegyeznem, hogy a DLC tartalmát, történetét, csak azután lehet elérni, hogy az alapjáték főküldetéseit, történetét befejeztük. Ahogy írtam is, a végét követően folytatódik a játék története a DLC-vel. Ez egy logikus döntésnek mondható, hogy így csinálták, mert így érezhetően súlya, jelentősége van a DLC-nek, nem csak valami kis plusz jelentéktelen dolog a játékhoz.

További 4 védőszellemmel bővült a tárházunk, akiket megszerezhetünk, és persze a kis zöld manók, vagyis kodamákból is vannak újak. Egy új fegyver is került a játékba, Odachi, ami egy óriási szamuráj kard, amit rögtön megkapunk. Saját dojo kihívása és képesség fája van és egyszerre két védőszellemet használhatunk vele, amik között válthatunk harcközben.

Új patch is érkezett, ami kisebb hibákat javított és bekerült pár új funkció. Például most már lehet pause módba rakni a játékot, ha épp egy pillanatra ott kell hagyni a gépet, így nem kell kapkodni, ne hogy meghaljon a karakterünk mire visszaérünk. Illetve került be PVP is tehát más játékosok ellen is megmérethetjük szamuráj tudásunkat. Illetve New Game+ mód is lett.

Legfrissebb bejegyzések

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23