A My Horse: Bonded Spirits egy ló menedzsment „szimulátor”, a PlayWay kiadásában. A játék kezdetén megöröklünk egy lepusztult ménest, a játék során pedig fel kell újítanunk, hogy felérjen a régi nagy nevéhez. A ménes fejlesztésével egyre több feladat is jár majd, melyek szükségessé teszik saját alkalmazottak felvételét és irányítását. Ezen kívül nem lenne teljes a játék a közeli falu lakóinak megsegítése nélkül, melyek az általuk ránk bízott feladatokon keresztül teszünk majd.
A játék fő eleme a lovunk és a vele járó munka lesz. Már a karakter készítőben nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal több figyelmet kapott a lovak kidolgozottsága, mint az embereké. Rengeteg szőrminta és szőrszín elérhető, a játék során pedig számos különböző nyeregtípusból választhatunk ahhoz mérten, hogy mire van szükségünk: lesz itt díjlovagló, ugró és western nyereg is.
A játékmenet során is feltűnő a különbség van az emberek és a ló között. Az emberi karakterek álló tereptárgyak (vagy épp csak telefonon elérhetőek és ezért nem is léteznek a játékvilágban), mikor beszélünk velük, megjelenik egy – a játék stílusától nagyon eltérő – karakter portré. A szinkron hangok a legpozitívabb elemei az emberi NPCknek. Noha nem is baj, hogy nemigazán látunk emberi mozgást a játékban, a karakterünkből kiindulva az emberi animációk borzalmasok és természetellenesnek érződnek. A lovak animációja ezzel szemben sokkal nagyobb figyelmet kapott. Érezhető a ló súlya, a mozgása folyékony és általánosságban sokkal minőségibbnek érződik, mint akár a saját játékos karakterünk.
A Playway kiadónak szokása felkarolni kis, kiforratlan, de ambíciózus projekteket, ezek közé tartozik a My Horse: Bonded Spirits is, mely a Games Incubator fejlesztőstúdió játéka. Ez a stúdió számos címet megjelentetett már és majdnem minden projektjük rendkívül pozitív vonása, hogy rendelkezik egy ingyenes „prológ” verzióval, így nem kell látatlanban kockáztatnunk, minden ilyen játékuk kipróbálható.
Ugyanakkor ez becsapós is lehet. Ha a My Horse: Bonded Spirits esetét nézzük, a játék első fél órája a legmagasabb pontja. A történet nyitánya vicces, az új dolgok megtanulása mindig érdekes lesz, de ez hamar leül és egy kényszerszerű, ismétlődő játékmenetté változik.
A történet hirtelen ér véget, igazi befejezés vagy fejlődés nélkül, néhány rövid „versenyt” és küldetést teljesítünk, és a következő feladatunk a 10. kötődési szint elérése. Ez egy borzalmasan hosszú és egysíkú feladat, mely nagyon gyorsan unalmassá válik, és kötelező a történet folytatásához. Ami ezután véget ér, és csak annyit tehetünk, hogy szerzünk egy új 0. szintű lovat, és kezdhetjük elölről. Ha megtartjuk az első lovunk, akkor Robbie megtiltja nekünk az alma és répa eladását, ami a legkönnyebb módja a pénzszerzésnek, ezáltal megnehezítve a farm további fejlesztését, kiölve abból az összes élvezeti faktort.
A farmot körülölelő környezet unalmas és ismétlődő. A hangok alacsony minőségűek, és egyes helyeken (például, amikor vízen megyünk keresztül) hiányoznak. A versenyek unalmasak, némelyik abból áll, hogy több mint 2 percig körbe-körbe kergetjük ugyan azokat a jelzőket. Az ugróversenyek (mindegyik nagyjából 3 akadályt tartalmaz) hibásak, és a ló sokszor beragad az ugrások tetején.
Az egyik legnagyobb logikátlanság az, hogy az istállóra fordítható pénzünk elkülönül a saját pénzkészletünktől, lényegében az istállókezelés teljesen kihagyható, mivel az nem befolyásolja a játékot. Egyetlen haszna, a farm hírnév szintjének emelése, melynek gyakorlati hasznát nem láttam a játék során. Ez csupán azért szomorú, mert istálló fejlesztésében lett volna potenciál, hogy a játékmenet szórakoztató részévé váljon.
A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…
Mit kapunk, ha a szerelmünk a horror zsáner iránt sosem szűnt meg és ezt összekeverjük…
A Slime Rancher folytatása korai hozzáférésébe történt betekintésünk alapján úgy tűnik, messze túl fogja szárnyalni…
