Manapság egyre több olyan videojátékkal kerültem szembe, ahol nem pusztán egy zsánerre fókuszáltak az alkotók, hanem maga a fejlesztési fázis során szó szerint – egy finom salátához hasonlóan – összekeverték a számukra leginkább tetsző stílusjegyeket. Meglepő módon, ezek rizikós vállalások általában egy elég – jó értelemben mondott – őrült és rizikós megoldásként mutatkoznak meg sok mai produktum esetében, azonban talán pont ez a kulcsa az iparágban való feltörekvő célok megvalósításához és a vásárlók elcsábításához.

Jómagam nem igen kóstoltam még bele sem a tower defense, sem pedig a stratégiai játékok világába, azonban úgy érzem a pár hete általam végigjátszott Monarchy egy tökéletes belépő volt ezen stílusjegyek megismerésére, hiszen ezen „gameszkó” ténylegesen tartalmazza az „ősei” remek alappilléreit, mégis olyan formában egybeolvasztva azokat, amelyektől nem igen lehet csupán egy kategóriába sorolni ezt az aranyos és mégis kihívásokkal teli cukiságot.

Hiszek abban továbbá, hogy adott videojátékok képesek sokkal nagyobb réteget is megszólítani, akár szinte mindenkit, és szerintem erre a fentebb megnevezett program tökéletes példa. A Monarchy címen futó cucc bizony merőben megköveteli a bemutató módban tanult lehetőségek elsajátítását az utazásunk során, mégis mindezt egy aranyos köntösben tálalva, amelyben nem igen tudtam szomorkodni egy-egy sikertelen küldetés során, sokkal inkább felbátorodtam az újrakezdés lehetőségén, és jókat nevettem a képernyőn látható eseményekre reagálva.

No de is mi ez a Monarchy tulajdonképpen? Jogosan teszed fel ezt a kérdést kedves olvasó. A Monarchy egy 2D-s, tower defense, stratégiai alkotás….itt vagy még kedves olvasó? Még nem fejeztem be a felsorolást! Nos, hol is tartottam? Oh, igen, megvan! Van itt még szépen adagolva nyersanyagokkal való kereskedés, a bázisunk védelmezésének a lehetősége, és persze más királyságok elleni rohamok szervezése is. És azt említettem, hogy magukat az egységeket is ébren kell tartanunk? És persze megfizetni sem ártana őket, ha már ennyire keményen dolgoznak a királynak, ugye?

Minden viccet félretéve, a szavam állt el azon tényállás felett, miszerint óráról órára mindig új lehetőségeket kínált fel a játék számomra, és úgy éreztem magam, mintha a tutorial módban állnék még most is, pedig nem így volt. Ahogy haladunk előre az elsőre ködös és kevéskének érződő történetben, úgy egyre inkább megnyílik a lehetőségek tárházának sokszínű ládája, amiből kedvére szór minket meg a produktum mindenféle jóval és szépséggel. Fő feladataink – a régi korok királyaihoz híven – nem csak a trónolás, hanem maguk a katonáink vezetése és népünk védelme is lesz. Ezen feladatainkat érdemes lesz lelkiismeretesen elvégezni, hiszen az ellenség sosem alszik és bármikor kész lecsapni egy váratlan pillanatban.

Célunk további lépcsőfokait megmászva fel kell majd kutatnunk az ismeretlen területek adta kincseket, amivel tovább fejleszthetjük majd a királyságunkat és persze otthon adhatunk újabb lakosoknak, akikből később alázatos szolga…akarom mondani harcos válik majd. Maga a játék audiovizuális megoldása pedig mindezen tevékenységeinket olyan aranyos és vicces módon prezentálja, amellyel szerintem még egy gyerkőcöt is szívesen ültetnék a TV képernyője elé, mivel a játék próbál egyfajta mesébe illő módon végigvezetni minket utunkon, ahol minden tett, ami kaszabolással és ellenfeleink legyilkolásával is jár, nem érződik annyira „rossznak”. Olyan ez, mintha egy Disney mesét néznénk, ahol a harcok során nincs vér, és mégis a vesztes fél kardélre lett szegezve. Fucsa párhuzamok ezen, amitől jobban emészhető a szomorú valóság, akár kortól és nemtől függetlenül is. És azt említettem már, hogy van a „gameszkóban” egy kooperatív, osztott képernyős mód is? Királyunk oldalán egy királyné sem unatkozhat, ő is részese lehet végig a kalandozásnak.

A játék letétele után, összeszámolva a képernyőm előtt töltött órák számát, kerekítve körülbelül 30 órát pakoltam bele ebbe a videojátékba. Egy „apróbbnak” tűnő játékhoz képest ez azért szerintem egy nagyon szép szám és pontosan elmondja azt, mennyire élveztem azt az időt, amit a „királyságban” tölthettem. Az egyetlen negatívum talán az, hogy egy idő után repetatív lesz az egész, miután már minden mechanikáját kiismerjük az alkotásnak, ez azonban engem nem zavart, mivel alapjáraton szerintem a játékok nagy része egy idő után beleesik ebbe a „fénnyel teli gödörbe”. Számomra tehát ez nem feltétlenül egy negatív élmény, viszont pontosan tudom, hogy lesznek olyanok akiknek ez nem feltétlenül lesz szimpatikus helyzet.

Legfrissebb bejegyzések

Jövő nyáron jön a Rosszfiúk 2, most viszont itt a szinkronos előzetese

A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…

2024-11-22

Befutott a Mission Impossible – A végső leszámolás szinkronos előzetese

2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…

2024-11-21

Riven – Játékteszt

Egy régi klasszikus átültetve a modern korba.

2024-11-21

Neva – Teszt

A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…

2024-11-20

Alchemist: The Potion Monger – játékteszt

Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!

2024-11-19

Knights Within – Korai Hozzáférés betekintő

A Knights Within egy ígéretes roguelite játék, mely remek játékokból merít ötleteket, és azokat jól…

2024-11-18