Mission: Impossible – Leszámolás Első Rész – filmkritika

Számomra a Mission: Impossible filmek gyakran a kém filmek Halálos Iramjaiként vannak definiálva, azzal az egyszerű különbséggel, hogy míg utóbbi egyre elborultabb, a minőségre egyre kevesebbet adó, megmagyarázhatatlan Zs-kategóriás anyag lett, addig Tom Cruise mozija egyfajta ön- és világreflexiót mutató, a korral és saját magával is haladó, kőkemény, minőségi akciósorozattá nőtte ki magát. Valahogy az összes eddigi IMF kaland hozott egy minimum szintet, ami a rendkívül izgalmas és kellően vicces határmezsgyéjén mozogva képes volt csipetnyi drámát és mondanivalót is közvetíteni a nagyérdeműnek, azon túl, hogy család…

A történet szerint egy elszabadult mesterséges intelligencia tartja rettegésben a világot. Bár nem tett semmi konkrét fenyegető lépést, a világ összes hírszerző ügynökségének feltörte az adatait, megváltoztatta helyenként a média valóságtartalmát, egyszóval felhívta a figyelmet a világuralmat rejtő erejére. Meg is indul a verseny az irányítást jelentő kulcs utáni vadászat, melyre Ethan Hunt ügynököt is felkérték, aki persze morális irányjelzője végett, nem megszerezni, hanem elpusztítani akarja ezt az Entitást. Mivel a mára egyre divatosabb két részes filmek  első felvonását láthatjuk, senki ne lepődjön meg, hogy a lezárás nem történik meg, a történet nyitva marad. Sajnos azonban a csúcspont eléggé katarzismentesre sikerült, számomra ezt továbbra is a Karib Tenger Kalózai második része tudta jól megoldani. Azonban még így is kapunk egy valós fenyegetést, drámát, és a jól megszokott karakterek mellé, néhány új szereplőt, akik jól működnek együtt a már ismert arcokkal.

A film egyik erőssége a Cruise védjegyévé váló, remekül felvett és kivitelezett akció. Parádés, milyen megoldásokat vetettek be, arról nem is beszélve, hogy ezek jelentős részét maga a színész hajtja végre. Másfelől, a még mindig ritkaságszámba menő kém-filmek hangulatát helyenként egész jól sikerült megidézni. Rengeteg rejtvény van, sok fordulat, amit nehéz előre megtippelni, rengeteg kütyü (bár jöhetne pár újdonság is lassan). Ezen kívül, kicsit az első rész eseményei is visszaköszönnek: míg ott Hunt magatehetetlenül végignézte, ahogy csapattársai meghalnak, most ez a felelősség még a vállára is rákerül. Ő a döntéshozó, rajta áll vagy bukik minden.

Sajnos azonban a film csak a kérdésfelvetésekig merészkedik el, a komolyabb témákba nem mer mélyebben belemenni. A mesterséges intelligencia kérdése kimerül a digitális elszigetelődés és hírszerzés kompromittálásában, Hunt felelősségtudata, és a vállára nehezedő nyomás néhány arc-közeli snitten, illetve elhangzott klisén kívül pedig nem megy tovább. Kár érte, mert mind a kettő izgalmas irányba vihetné tovább a történetet. Az előbbi egy, a világ jövőjét boncolgató akciódús elmélkedés lehetne, míg a másik egy emberközelivé hozott, régi korból megmaradt akcióhős lélekábrázolása. Persze értem én, hogy nem erről szól ez a sorozat, de szerintem el lehetne mélyebben játszani ezekkel a kérdésekkel. Talán majd a második részben.

Összességében azonban egy nagyon jól sikerült film lett a Leszámolás. A női karakterek erősek, nem csak idegesítő bio-díszletek, bár hozzáteszem, megint egy nő idióta, logikátlan viselkedése okoz bonyodalmakat (erről igazán leszokhatna Hollywood). Azonban minden főbb szereplő kap egy kis időt arra, hogy megértsük mi motiválja, hogyan gondolkozik, az érzelmek (a velencei jelenetsorokkal az élen) most kerülnek a legjobban az előtérbe, az akció és a szórakozás meg garantált és hozza az elvárható szintet a sorozattól. Reményeim szerint a folytatás hozza azt, amit az első rész két és fél órás játékideje adott, és egy méltó lezárást kap Ethan Hunt karaktere.