Mire számíthatunk a Terápia 3. évadában?
A díszbemutatóra október 26-án este, a RaM Colosseumban került sor, ahol felvonult a színészvilág apraja-nagyja. A különleges eseményen az új évad színészei (Balsai Móni, Schell Judit, Udvaros Dorottya, Vilmányi Benett) mellett a korábbi évadok főszereplői közül is sokan (Kurta Niké, Nagy Ervin, Marozsán Erika, Péterfy Bori, Surányi Áron, Szamosi Zsófi, Sztarenki Dóri) tiszteletüket ették a vörös szőnyegen. Végül, de nem utolsó sorban megérkezett a sorozat legfontosabb színésze, Mácsai Pál is, aki Enyedi Ildikót kísérte. A jobb oldali galériában a színészekről készült fotókat láthatjátok.
Fotók: Sághy Tímea
És hogy mi fog történni a harmadik évadban?
A díszbemutató egyik apropója természetesen az volt, hogy a magyar HBO betekintést engedjen a november 13-án debütáló új évadba, így megnézhettük az első, a harmadik és az ötödik epizódot, illetve belepillanthattunk a második és negyedik epizódban zajló eseményekbe is. Ahogy az várható volt, lesznek vadonatúj szereplők, de természetesen ismerős arcokkal is találkozhatunk majd a történet folyamán.
Az első epizód rögtön megadja majd a felütést, és a Zsoltot bemutató, börtönszálon futó események igencsak akciódúsnak és egyben szórakoztatónak ígérkeznek. András és Zsolt olyan a sorozatban, mint a tűz és a víz, igazi többgenerációs szakadék tátong közöttük, ráadásul teljesen eltérő családi háttérből érkeztek. Hogy mennyire sikerül majd ezt Andrásnak áthidalnia, az egy nagy kérdés, ráadásul biztosak lehetünk abban is, hogy a börtönben is lesz majd konfliktus bőven.
A második epizódból megismerhetjük András – nála jóval fiatalabb – barátnőjét, illetve Krisztinát, aki kényszeres cselekedeteivel és párkapcsolati problémáival tűnik fel a színen. Amennyire belopja magát Zsolt a szívünkbe, Krisztinától legalább annyira nagy lesz a távolság.
Aztán a harmadik részben jön egy erdélyi figura, Sándor, aki először némaságával tűnik ki a sorból, és megint bebizonyosodik majd, hogy egy ilyen sorozatnál néha bőven elég, ha a szereplők csak jelentőségteljesen nézik egymást, és meg sem mukkannak. Nagyot majd akkor fogunk nézni, amikor Sándor végre magyarul is megszólal, és ízes tájszólással elmeséli Andrásnak, hogy mitől olyan búskomor az utóbbi időben, és miért nem tud Budapesten új életet kezdeni, miután fia kirángatta a megszokott vidéki életéből. Persze, itt is mélyebben gyökereznek a problémák, mint azt elsőre hinnénk, és biztos vagyok benne, hogy Sándor és András párbeszédei nem csak szórakoztatóak lesznek, de egyben érzelmekkel bőven megpakoltak is.
Sándornál viszont két idegesítő dolog is feltűnt. Egyszerre két motívum is visszatért az első részből: az egyik a dohányzás, ami úgy tűnik, valamiért hangsúlyos szerephez jutott ebben az évadban (és az amúgy lassan kibontakozó párbeszédek egy baromi idegesítő, zavaró kísérőeleme), a másik pedig annak a szabálynak a túlmagyarázása, hogy pszichológusként András nem oszthatja meg az elhangzottakat senki mással, kivéve, ha az illető élete veszélyben van (amit aztán rögtön meg is szeg az ötödik részben, szerencsére csupán a pszichiáterként praktizáló Adéllal folytatott beszélgetésben, de akkor is).
A negyedik részben Edit mutatkozik be, és rajta keresztül a mellrák kérdéskörét járhatjuk majd körbe. Ezek a beszélgetések nem ígérkeznek túlságosan felemelőnek, viszont sajnos többeket érint ez a betegség, így nem lesz nehéz azonosulni az esetében felmerülő dilemmákkal.
Az ötödik epizódban ismerhetjük meg az egyik legizgalmasabb történetszálat, hiszen ennek során András karakterét boncolgathatjuk. Megtudjuk, hogy Ágnes vidékre költözött, így a köztük lévő szoros kapcsolat is picit lazulni látszik, kiderül az is, miért nem tud rendesen aludni az utóbbi időben András, valamint megismerhetjük Adélt, a pszichiátert, aki valószínűleg átveszi majd az évad idejére Ágnes korábbi szerepét, és segíthet Andrásnak továbblendülni a kríziseken. Merthogy abból van bőven: főszereplőnk nem tudta még feldolgozni a válását, egészségügyi problémáktól fél, rémálmok gyötrik, anyagilag sem áll valami fényesen (ezért is kerültek át egy lakótelepi lakásba a foglalkozások), és megkérdőjelezi még azt is, hogy tud-e egyáltalán segíteni másokon, vagy teljesen értelmetlenek az általa tartott szeánszok.
Adél karaktere azért is különösen érdekes, mert alig néhány éve praktizál (szemben András több mint húszévnyi tapasztalatával), sokkal szigorúbban ragaszkodik a formális szabályokhoz, viszont mégis megfordulnak a szerepek: az ő kezében van az irányítás, és Andrásnak a segítségére lesz szüksége, hogy kilábaljon magánéleti válságából, és megpróbáljon szembenézni a kiégés tüneteivel. Az nem derült ki ebből az epizódból, hogy csak a kezdeti távolságtartás és a szakmaiság túlhangsúlyozása végett olyan karót nyelt Adél karaktere, hogy gyakorlatilag pislogáson kívül nem sokat láthatunk a színészi játékából, vagy ez végig jellemző lesz a szerepére. (Remélem, az előbbiről van szó.)
Az utolsó percekben pedig egy igazán frappáns cliffhangerrel búcsúztathattuk az első öt részt és a díszbemutatót, ami előrevetíti azt is, hogy sokkal, de sokkal bonyolultabbak lesznek itt még a dolgok, és mi még csak a jéghegy csúcsát láthattuk az HBO rendezvényén.
Videós beszámoló (fent) és galéria (jobbra)