Metro Exodus – Játékteszt

Mindig érdekes visszatekinteni egy új IP útjára. A Metro a semmiből röppent be elénk röpke kilenc évvel ezelőtt. Az akkori állóvizet képes volt felkavarni olyan egyedi apróságokkal, amik élettel telibbé tették a világot és bár az ismert fps menethez sokat nem adtak hozzá, mégis épp elég fűszerrel gazdagították az ismerős receptet. Ehhez hozzátársult a nehezebb fokozatok kevéske lőszere, a lopakodás és annak mellőzése közötti választás, valamint az eltérő játékmenetet követelő szekvenciák, hála az emberek és mutánsok állandó fenyegetésének. Az érdekes történetet pedig nem is részletezném. Erre jött a második rész, ami sok újdonságot nem mutatott ugyan, tovább tökéletesítette és finomította az előző rész mechanikáit. Ezt azonban a harmadik résszel már nem lehetett volna eljátszani, kellett valami újdonság, amit az új túlélőmechanikákkal, az alapvető craftrendszerrel és a félnyitott világgal meg is kaptunk. Na és hogy állnak ezek a változások a játéknak? Kifejezetten jól.

Na de kezdjük a legelején. A történet nem sokkal játszódik az előző rész után. Artyom egy kisebb hóviharból érkezik vissza a Metró rejtekébe. Hősünk szentül meg van győződve róla, hogy van még élet a Metro-n kívül, nem ők az egyedüli túlélők. Mint végül kiderül, a helyzet korántsem ilyen egyszerű, Artyom kutakodása pedig komoly összeesküvésről rántja le a leplet, nem kevés bajba sodorva nemcsak hőseinket, de az egész metróhálózatot. Az elején csak sodródunk az árral, majd pillanatok alatt védtelenül találjunk magunkat és egész csapatunkat a felszínen. Ez pedig egy hosszú, veszélyekkel és rejtélyekkel teli út kezdete.

A Metro Exodus nem kisebb dolgot vállal, mint saját maga megreformálása. A történetvezetés gyökeresen változik hála az open-world szekvenciáknak és a lineáris játékmenetnek is búcsút inthetünk. Most már nem egy lineáris, szűkebb-tágabb pályán megyünk A-ból B-be, hanem nagyobb szeleteket kapunk a világból, amit különböző járművekkel és gyalog is bejárhatunk, néha pedig az utunk egy lezárt területre visz minket, ahol pedig a történetet tudjuk tovább görgetni. A minőség e tekintetben a régi, bár a hangsúly inkább az emberi kapcsolatokra, mintsem valamilyen krízisre helyeződik át.

Miközben a vadont járjuk számos mellékküldetésre bukkanhatunk, vagy önerőből, vagy valamilyen karakter figyelemfelhívására. Ezek szinte teljesen ki is hagyhatók, bár számos esetben érdekes loot-tól vagy melléktörténetről maradhatunk le. Ráadásul nem egy hasonló helyszín a „jó befejezéshez” is szükséges lehet. Külön érdekesség, hogy ezek a küldetések nem a hagyományos értelemben vett, valamilyen naplóban vezetett tevékenységek, hanem lehetőségek, amikhez vagy ellátogatunk, vagy nem.

Azonban a nyitott világ így sem tudja csorbítani a Metro erősségeinek hírnevét. Az aprólékosan megtervezett pályák, a több támadási és megközelítési lehetőséggel felvértezett helyszínek mind-mind az elődöket idézik, ahol ugyanolyan jól lehet harcolni, lopakodni és rettegni is. (Bizony, a játék dungeon-jeiként szolgáló elzárt részek nem a nyúlszívűeknek valók. Ha már itt tartunk az óriás nyulak sem.) Az egészhez pedig hozzájön az utánozhatatlan hangulat, amit a folyamatos kiszolgáltatottság érzése nyújt. A pusztaság tele van veszélyekkel, amik levegőből, földről, sőt már a víz alól is minket várnak tárt karokkal, természetesen az aznapi fő fogás szerepében. A jól ismert teremtmények mellé ártalmatlan pókok, az életünkre törő emberszerű mutánsok és sok más új vízi és szárazföldi teremtmény csatlakozott, akik nem biztos, hogy mindig barátságtalanok.

Ugyanez mondható el az utunkba kerülő emberekről is. Nem mindegy, hogy fegyverrel a kézben, vagy azt leeresztve közelítünk, mint ahogy az sem, hogy utat lövünk magunknak, csendben gyilkolunk, vagy esetleg szellemként eltűnünk. Ha idegeneket látunk, érdemes békésen megközelíteni őket, hiszen nem biztos, hogy alapból fenyegetést jelentenek számunkra. Azonban ha veszélyben érzik magukat, könnyen haddelhadd lehet a vége, ilyenkor pedig megfoszthatjuk szerény személyünket egy-egy érdekesebb mellékszáltól, ne adj isten értékes zsákmánytól.

Ahhoz, hogy túlélésünk biztosítva legyen a Metro kegyetlen világában számos módosítható fegyver és felszerelés érhető el Artyom számára. A kisebb átalakításokat útközben, a táskánkban található ketyerék segítségével bármikor elvégezhetjük, azonban a komolyabb átalakításokhoz már a megfelelő munkaállomásra van szükségünk. Fegyvereink folyamatosan koszolódnak, elhasználódnak, amire érdemes fokozottan odafigyelni, ugyanis egy beragadt gépfegyver a rossz pillanatban az életünkbe kerülhet. A karbantartás mellett páncélunkat is javítgathatjuk, valamint megrepedt gázálarcunkat is itt tudjuk megjavítani. Ezeket az elemeket ugyan már láttuk más játékokban is, mégis kellemes adalékot jelentenek a Metro sorozat számára, a svájcibicska-szerű hátizsákunk meg gyors adaptálódást tesz lehetővé, bármilyen szituációval is kerüljünk szembe. Ráadásul boltok híján a craftolás az egyetlen lehetőség, hogy újra töltsük kimerült készleteinket.

Sajnos azonban a 4A Games játéka sem mentes a hibáktól. Bár a játék a látványához képest meglepően jól van optimalizálva, jelenleg elég sok technikai baki csorbítja az amúgy kiváló játékélményt. Ugyanez a helyzet bugok terén is, de eddig semmi olyan dolgot nem láttam, amit kis munkával és egy-két javítócsomaggal ne lehetne helyre pofozni. Jelenleg a legnagyobb problémám a rengeteg töltési idő (szerencsére ezt csak szintenként egyszer kell átvészelni, valamint minden beállításmódosításnál), illetve egy néhány játékmeneti bug, amikor az ellenfél vagy az előtte lévő becsukott rácsot ignorálja teljesen és rohan át rajta, hogy aztán én ellőjem és említett rácsot nyögdécselve kinyissam, vagy éppen engem nem lát, hiába táncolok a szeme előtt. (Utóbbi nem feltétlen baj, de azért na.) Talán amit még a negatívumokból nem érdemes kihagyni az a járművek irányítása, ami egyértelműen a játék leggyengébben teljesítő része.

Úgy gondolom, a fejlesztők bőségesen kitettek magukért, és nem szimpla folytatást, hanem valami újdonságot próbáltak letenni a játékosok elé, megőrizve az eredeti minden vonzerejét. A történet kicsit más lett, s talán nem is az akciódúsabb részek az értékesebbek, hanem a főhadiszállásunkon, az Aurora nevű gőzösön történt beszélgetések és interakciók. Amikor csak szimplán utazgatunk és megpihenünk két nagyobb etap között beszélgethetünk a társainkkal, hallgathatjuk a rádiót, vagy szimplán pihenhetünk és figyelhetjük a többiek mindennapi életét. Csapatunk minden tagja külön egyéniség, mindenkinek megvan a maga története, amit ha szeretnénk, mi is megismerhetünk. A technikai hibák ellenére azonban a Metro Exodus egy kötelező kaland a sorozat rajongóinak és erősen ajánlott a túlélésre kihegyezett játékosok számára is. Kemény világ, de kár lenne kihagyni.