Metal Gear Survive – Játékteszt

Bevallom, már gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a Metal Gear franchise-nak. Számomra a PS1-es résszel kezdődött minden és emlékszem hónapokig más se ment a gépben, mint Snake kalandja, méghozzá japánul, amiből természetesen egy szót se értettem. (Nem mellesleg akkoriban, ha angolul lett volna, akkor is ugyanezt az eredményt mutattam volna fel.) Sajnos azonban a PS2 kimaradt az életemből, viszont, szerencsére a második részt tudtam pótolni,  PC-n, a harmadik részt pedig PS3-on, amit egyenesen követett a negyedik rész, ami akkoriban, hála Kojima remek lezárásának, olyan erős nosztalgiahullámot indított el nálam, amit azóta egy játék sem volt képes megismételni. Majd érkezett a Phantom Pain, aminek, bár láttam a hibáit, még mindig sikerült lenyűgöznie, a játék végén tartott beszéd, amit Big Boss kvázi a játékoshoz intézett, pedig méltó búcsúként szolgált számomra a mestertől és a sorozattól is egyaránt.

Természetesen tudtam az ötödik rész körüli balhékról és én is azok közé tartoztam, akik az első előzetes láttán már temették a Survive-t. Nem tudtam elképzelni, hogyan érkezhet minőségi MGS játék Kojima nélkül, nem is értettem, miért kell egy zombis spin-off-ot beleerőltetni ebbe az univerzumba és egyáltalán: „Hogy meri a Konami meggyalázni Kojima univerzumát”? Majd vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem, adok egy esélyt a játéknak, megpróbálok előítélettől mentes lenni, nem a hibákat keresni lépten-nyomon, és esetleg szórakozni is kicsit. Nos, ez többé-kevésbé sikerült.

Ugyanis a Metal Gear Survive, bár csak nevében Metal Gear, szórakoztató. Röviden összegezve úgy tudnám besorolni, hogy se nem elég jó Metal Gear-nek, se nem elég jó túlélő játéknak. Azonban a kettő egyvelege mégis alkot egy olyan élményt, amivel el lehet szórakozni ideig-óráig.  A Survive megpróbálta vegyíteni az MGS szériát jellemző lopakodást, a horror és túlélő játékok elemeit egy bázisépítgetéssel. Azonban a szériára is jellemző félig sci-fi, félig fantasy, félig valós politikai töltetű történetet lecserélték egy kidolgozatlan karakterekkel operáló, zombis és féreglyukas sztorira.

A történet ugyanott kezdődik, ahol a Ground Zeros véget ér. Megtámadják a bázist, Big Boss próbálja menteni a menthetőt, azonban menekülésre kényszerül. Karakterünk hátra marad, azonban a biztos vég helyett egy féreglyuk nyílik a bázis felett, mely beszippantva minket egy Dite nevű új világba repít bennünket, ahol Wanderer-nek nevezett fertőzöttek dominálják a vidéket. A mi feladatunk, hogy kiderítsük, mi történt az előzőleg ideküldött csapattal, illetve túléljük a ránk váró megpróbáltatásokat és megmentsük, akit lehet.

És lényegében ez is fogja lefedni fő tevékenységünket. Időnk nagy részét főleg erőforrások gyűjtögetésével és bázisépítgetéssel fogjuk tölteni, különböző módon becsomagolva. Karakterünk a játék során bármikor szomjan és éhen halhat, így egyik fő feladatunk lesz, hogy a különböző ehető és iható dolgokat keresgéljünk utunk során. Másfelől, mivel sem a bázis, sem a fegyvereink nem a földből nőnek, így erőforrásokat is kell keresgélnünk, amit vagy a pályán elszórva, vagy különböző tárgyakat lebontva nyerhetünk ki. Az igazán értékes anyagokat pedig az ellenfelektől, vagy lezárt ládákból is megszerezhetjük.  A játék folyamatosan megtanít ezeknek a beszerzésére és használatára, fokozatosan vezet be a bázisépítés és tárgykészítés titkaiba, valamint a Kuban Energy beszerzésére, ami lényegében a játékbeli valuta. Ezzel fogunk tárgyakat és épületeket építeni, szintet lépni, oxygént szerezni a tartályunkba, stb.

A játéktér jelentős részét szürke Köd fedi le. Lényegében ez a Dite legveszélyesebb része, ugyanakkor ez kecsegtet a legtöbb jutalommal is. Míg a világ köd nélküli részében alig található tisztességes ellenfél (leszámítva az élővilágot), addig a Köd hemzseg a ránk leselkedő fertőzöttektől. Ráadásul ilyenkor térképünk nem mutatja, hogy merre járunk éppen és lélegezni se tudunk magunktól, így folyamatos oxigén-ellátásra szorulunk. Ezt egy tartály viselésével tudjuk kivitelezni, azonban a kapacitás véges, és meglévő Kuban Energiánkat felhasználva tudjuk csak pótolni az értékes levegőt. Azonban minden pótlás egyre több Kuban Energiát emészt fel, s míg az oxigén a bázisba visszatérve újratöltődik ingyen és bérmentve, ez az érték csak növekedni fog, csökkenni nem.

Természetesen a nagyobb kockázat nagyobb jutalommal jár és az előrehaladásokat érintő küldetések többsége is itt fog a Ködben játszódni. Itt találhatunk kéken világító, lezárt konténereket is, melyeket feltörve értékes receptekhez juthatunk, amikből később erősebb épületeket és eszközöket készíthetünk magunknak. Valamint a sok ellenfél tökéletes lehetőség Kuban Energia gyűjtésére is.

A lopakodás implementálása a zombis környezetbe nem sült el rosszul, azonban kvázi feleslegesnek bizonyul. Nyilván meg lehet próbálni egyesével kiiktatni az ellenfeleket, és célszerű is így megközelíteni minden szituációt. Egyesével ugyanis az ellenfelek többsége nem kihívás, hordában érkezve azonban már komoly erőt képviselnek. Ha a szituáció úgy hozza, akkor azonban képesek vagyunk a semmivel barikádokat építeni, amikkel távol tarthatjuk magunktól az ellenséget, s míg a barikád bírja, a biztonságos túloldalról szépen ártalmatlaníthatunk mindenkit. Azonban minden energiába és erőforrásba kerül, így folyamatosan rá vagyunk kényszerítve, hogy okosan használjuk eszközeinket és megszámoljunk minden kilőtt lőszert.

Ha kicsit elszakadnánk az egyjátékos kampánytól, akkor három társunkkal karöltve multiplayer küldetéseket is teljesíthetünk. Ilyenkor egy fúrót kell védeni a hullámokban érkező ellenfelekkel szemben, minden számunkra elérhető eszközt bevetve. Van egy közösen felhasználható erőforrásokat tartalmazó láda is, amit a meccs alatt használhatunk, valamint védekezés közben is számos erőforráshoz juthatunk. A multiplayer relatíve egyszerű, azonban a sok wanderer túlélőt győz mondás itt is megállja a helyét. Ha nem vagyunk észnél, könnyen meggyűlhet a bajunk a ránk törő ellenfelekkel. Azonban ha az egyjátékos módban megakadunk, a multiplayer tökéletes lehetőség, hogy erőforrásokat gyűjtsünk, relatíve kevés befektetéssel.

Azonban a Metal Gear Survive-t a fentiek sem képesek megmenteni a középszerű túlélőjátékoktól. A történet rengeteg kérdést felvet már a játék elején: Ha a Ground Zeroes idején kezdődik a sztori, mi köze van a féreglyukakhoz a Diamond Dogs-nak? Egyáltalán honnan jönnek a féreg lyukak és mikor fertőződtünk meg mi és miért? A válaszokat inkább meghagyom a játékra, de senki nem számítson hatalmas ráismeréseket ígérő pillanatokra. Ráadásul hiába a jól hangzó túlélés és gyűjtögetés, de az éhség és szomjúság menedzselése nagyon idegesítő tud lenni, hála az átgondolatlan gyorsaságú csökkenésnek. Kvázi majdhogynem 5 percenként ivóvizet vagy ételt kell kajtatnunk, különben életünk és staminánk is jelentősen csökkenni fog, nem beszélve a bázisunkat és személyünket vigyázó mesterséges intelligencia állandó és nem mellesleg idegesítő csipogásáról, ami már a játék kezdetén is negatív módon ingerelte drága idegeimet.

Összességében a Survive nem lett egy rossz játék, de messze nem kiemelkedő és számomra a Metal Gear nevet viselő játékok szégyenfoltja. A korábbi részek olyan magas standard minőséget állítottak fel, ami mellé ezt a játékot odaállítani egyszerűen nem illik. Viszont nem mehetek el amellett sem, hogy a játék szórakoztató és ami működik az jól működik, hiába nem kiemelkedő. A gyűjtögetés és bázisépítés pár óra tapasztalat után már rutinszerűen és unalmasan fog menni, azonban az összecsapások tudnak izgalmakat tartogatni. A látványért a Fox Engine felel, így arra nincsen sok panasz és a különböző lények is kellően rémisztőre sikeredtek. Azonban az átlagon aluli sztori, ami csak a játék legitimitásáért felel és az átlagos, önismétlő játékmenet, aminek minden ötletét már láttuk valahol nem tudja megmenteni a Metal Gear Survive-t. Azonban mégis, az erőforrás-gyűjtögetés és bázis építgetés, valamint a szörnyekkel való küzdelem alkot egy olyan egyveleget, amit érdemes legalább egyszer kipróbálni.