2007-ben startolt az űrkaland, melynek köszönhetően megannyi játékos öt éven keresztül kísérhette végig Shepardot a Reaperek elleni harcában. A trilógia részről részre változott kicsit, mind a látványt, mind a harcrendszert tekintve. Ugyanakkor az új helyszínek felfedezése, a mély személyiséggel rendelkező karakterek és az erős történet folyamatosan jellemző maradt. A második rész utolsó nagy összecsapása során éreztem talán először azt, hogy a szó szoros értelmében aggódom a csapattársakért, s az utolsó képsoroknál lélegzetvisszafojtva figyeltem, ki úszta meg az életveszélyes akciózásunkat. (Szerencsére mindenki.) A fentieket tekintve véleményem szerint a Mass Effect: Andromeda tökéletesen illik a sorba. A látvány szebb lett – bár korunk elvárásaitól elmarad –, s a játék alapvető mechanikáján is csak éppen annyit változtattak, hogy ne ugyanannak tűnjön negyedszerre is.
A történet szerint Rydert alakítjuk, aki egy új galaxisra való flottával érkezik az új galaxisba, Andromedába, hogy minél gyorsabban és békésebben kolonizálja azt. Természetesen a 600 éves utazás alatt az univerzum sem tétlenkedett, és a korábban a távolból lakhatónak ítélt bolygókkal valami történt, és finoman szólva sem embernek való vidékek lettek, ráadásul az űrben is terjeng valami sötét energia, ami veszélyt jelent mindenkire, aki arra téved, arról nem is beszélve, hogy számos bolygó távolról sem annyira lakatlan, mint azt korábban hitték. Ha ez nem lenne elég, akkor ráadásként itt van a reményeit egyre inkább feladó emberiségnek a Kett és a Remnant is. Előbbi egy vérszomjas faj, mely minden útjába akadó idegent szabad prédának tekint, utóbbi pedig egy különleges technológia és kipusztult faj, melynek köze lehet a bolygók jelenlegi állapotához. Feladat tehát van bőven, s Pathfinderként a mi feladatunk lesz, hogy (egyensúlyt hozzunk a galaxisban) lakható bolygókat találjunk az emberiségnek, s megküzdjünk a megannyi politikai és életünkre törő veszéllyel.
Talán a rövid ismertetőből is látszik, hogy mennyi feladat vár ránk a játékban. Az első pár órában a program még aktívan fogja a kezünket, de ahogy megismerjük az alapokat, kinyílik ez a hatalmas, új galaxis, és arra megyünk, amerre szeretnénk. Számos bolygó várja, hogy mielőbb felfedezzük, s minden helyszín temérdek feladattal lát el minket. Egyrészt jó eséllyel találunk a már említett Remnant technológiából maradványokat, hogy azok segítségével lakhatóbbá tegyük az adott bolygó klímáját. Másfelől a Kett és megannyi egyéb helyi veszély is fenyegeti leendő lakhelyeinket, így azokkal is foglalkoznunk kell. A fő küldetéseket és a csapatunk által adott mellékküldetéseket leszámítva (ezek kellően változatosak és hangulatosak, egytől egyig) azonban a legtöbb ilyen misszió elég önismétlő, hiába van egyik bolygónk fényévekre a másiktól. Többségük kimerül a menj ide, csináld ezt – öld meg azt típusú feladatokban, noha néhányuk képes érdekes összecsapásokhoz, vagy történeti szálakhoz vezetni. Az első bolygón, Eoson például fúrókat kellett lehelyeznem három adott pontra, hogy vízhez juthasson a kis kolónia, melyet a bolygón alapítottunk. Az egyszerűnek hitt feladat azonban egy jó 10-15 perces összecsapáshoz vezetett egy gigászi robottal. (Kár, hogy a következő bolygón más köntösben, de ugyanez várt rám. Másodszorra már nem volt meg az újdonság varázsa.)
Természetesen a Mass Effect-játékok velejárója a súlyos döntések meghozása és azok hatása a történetre. Nos az Andromedában ez is visszatér, de nagyon kevés olyan példát tudnék mondani, ahol egy döntésem mérvadó változást okozott bármiben is. Ugyanakkor az, ahogy kommunikálunk, sok esetben meghatározza kapcsolatunkat a körülöttünk lévő világgal és emberekkel, s ez befolyásolja, hogy a nap végén ki mellett köthetünk ki, legyen az a saját nemünk vagy egy másik. (Külön öröm, hogy volt olyan karakter is, aki finoman jelezte, hogy véletlenszerű flörtölésem azonos nemünkből fakadóan annyira nem érdekli.) És ha már csapat: relatíve korán összeszedjük teljes legénységünket, s a galaxis minden tájáról (legyen az az Andromeda vagy a Tejút) van egy szövetségesünk. Mindenkinek megvan a saját egyénisége, a többségtől azt kapjuk, amit a korábbi részek ismeretében elvárhatunk a fajukból eredő jellegzetességekre alapozva. A játékba azonban érkezett egy új faj is a kroganok, asarik, salarianok és turianok mellé. Jaal egy angara harcos, s számára mi vagyunk az idegenek az új világban. A kezdeti bizalmatlankodást azonban, ha jól tesszük a dolgunkat, gyorsan felváltja a bizalom. Őt érdemes a legtöbb kiruccanásunkra magunkkal vinni (pláne a saját bolygóin), mivel helyismerete érdekes fűszert adhat kalandjainkhoz, ráadásul jó párosításokkal érdekes beszélgetéseknek lehetünk fültanúi. (Például volt, hogy jó pár percig a mi történelmünket fejtegette, vagy a Turian harcos nőnktől kért tanácsot szerelmi ügyekben, de ugyanekkora figyelmet fordított a turian-krogan háborúra is.)
A harcrendszer a korábbi részekhez képest két jelentős dologban változott. Először is a profiloknak köszönhetően már nem kell eldöntenünk előre, hogy milyen stílusban akarunk játszani. Míg korábban relatíve determinálva volt, hogy a biotics, tech és assault hármasból mivel játszunk, addig itt szabad a pálya. Mesterséges intelligenciánknak köszönhetően (SAM-nek hívják) Ryder képes a harcstílusát egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, így rajtunk múlik, mikor mit használunk. A skillpointok is elég nagy adagokban jönnek szintlépésekkor, így lesz lehetőségünk bőven variálni. A másik lényeges változtatás, hogy főszereplőnk nem olyan földhözragadt, mint Shepard volt. A hátára szerelt jetpacknek köszönhetően a mobilitásunk jelentősen megnövekedett melyet harcban és harcon kívül is sokat fogunk használni. A megannyi kombinációnak és a pergő, nem feltétlen fedezékre épülő harcrendszer sokat dobott a játékon, s sok izgalmas összecsapást fogunk majd átélni vele.
Rengeteg kritika érte a játék animációit és a program állapotát a bugok terén. Bevallom, ezeket olvasta a telepítés előtt nagyon féltem, hogy mi vár rám. Nos, vállalom mindenki előtt, de nem értem, mire fel az ilyen szintű hiszti és gyűlölethullám. Nyilvánvalóan a játék nincs egy Horizon szinten a kinézet tekintetében, de jómagam nem találkoztam olyan egetrengető buggal vagy hibával, ami indokolná ezt az egész felhajtást. A karakterek animációja nyilván hagy kívánnivalót maga után, s az arcok sem túl életszerűek a beszélgetés alatt. A cikk írásának pillanatában a lip-sync már jelentősen javítva lett, és a facial-animation készítői is kicsit összekapták magukat. Bugok pedig mindig is voltak és lesznek, ez minden játékra (pláne ekkora volumenűre) igaz, a Bioware azóta is folyamatosan dolgozik az ügyön. Engem szerencsére elkerültek az ilyenek. Talán amit felróhatnék konstans hibának, az a mesterséges intelligencia és az irányítás. PS4-en sokszor haltam meg azért, mert a harc hevében a karakterem nem akart automatikusan behúzódni a fedezékbe, vagy nem éppen arra akart ütni, amerre én terveztem. Az ellenfelek azonban, leszámítva azt, hogy hard fokozatosan durván jól lőnek (biztos nem rohamosztagosoktól tanultak), néha nagyon buták. Még a „maximumon a shieldem, berohanok rendet rakni egy shotgunnal” viselkedést meg is érteném, de sokszor beragadnak (s ez az NPC-kre is igaz), és ilyenkor némán álldogálva tűrik, hogy végzünk velük. Szerencsére az új patchek következtében ebből is egyre kevesebbet látok, de sajnos nem nullát.
Összefoglalva: a Mass Effect Andromeda egyáltalán nem lett rossz játék. Hagy bőven kívánnivalót maga után, és az a varázs is megkopott, amit az előzménytrilógia hordozott magával. Nem nő túl az első három játékon, de szilárdan és bátran beállhat melléjük a sorba. Számos kellemes órát lehet eltölteni az új galaxisban, ha valaki képes túllátni a fent említett hiányosságokon. A Bioware nevét nem emiatt a játék miatt fogjuk örök időkig emlegetni, de mindenképpen egy tisztességes munkát tettek le az asztalra, amivel azóta is aktívan foglalkoznak. Ha tetszett az első három rész, akkor szerintem az Andromeda sem fog csalódást okozni.
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!