Masaryk – Filmkritika
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Február 21-25 között a Cseh és Szlovák Filmkarneválnak ad otthont a fővárosi Toldi mozi. Tíz film szerepel a repertoárban, melyekre jegyet válthatnak az érdeklődők. A fesztiválon Jiří Menzel filmrendezőről sem feledkeztek meg a szervezők, aki 50 éve, 1968-ban kapott Oscar-díjat a Szigorúan ellenőrzött vonatokért. A 80. születésnapja alkalmából egy Menzel – maratonnal tisztelegnek az alkotó előtt, így az említett film mellett még további két filmjét tekinthetjük meg február 24-én.
A nyitófilmet február 21-én, 19 órai kezdettel vetítik Masaryk címmel, ami egy életrajzi-történelmi dráma. A következőkben erről a filmről lesz szó.
A történet Tomáš Garrigue Masaryk professzor, politikus, Csehszlovákia egyik alapítójának fiáról, Jan Masarykról szól, akit Karel Roden személyesít meg. A 2016-os film, melyet Julius Sevcík rendezett, a londoni nagykövet (aki egyébként később csehszlovák külügyminiszter lett) életének azt az időszakát öleli fel, amikor a második világháború szelével találja szemben magát. Édesapja halálos ágyán elhangzó intelmét követve, Edvard Benešt (Oldrich Kaiser) támogatja. A többségében német lakta, csehszlovák Szudéta-vidéket követelő náci Németország ellen Beneš mozgósítást rendel el, bízva az ígért brit-francia segítségben. Ehelyett azonban a müncheni egyezményben a nyugati hatalmak beleegyeztek a fent említett területek átadásába, mire az elnök emigráns kormányt alakított meg Londonban. Masaryk ennek következtében londoni csehszlovák nagykövetként a háború végéig Angliában maradt.
A főhőst több idősíkon keresztül ismerjük meg. Összetett személyiség, aki kívülről egy magabiztos társasági ember benyomását kelti, hedonista életvitellel, amelyben a csinos nőkön kívül nagy szerep jut még az alkoholnak, a kokainnak, illegális viadaloknak és a zenének is. A filmben az egyik szerető szerepében feltűnik az egykori szupermodell, Eva Herzigová is. Masaryk magabiztossága nagyrészt álca. Az igazi Jan Masaryk valójában egy szorongó, érzelmileg-idegileg labilis ember, akit nem először kezel Dr. Stein (Hanns Zischler) egy szanatóriumban. A történelmi háttérbe finoman belekeverték az alkotók kettejük orvos-páciens kapcsolatát, mely mindkét fél életére kihatással van, és lesz is. Mindez érdekes ívet ír le egyébként a filmben. Akad feszültség kettejük között bőven, már eleve a nemzetiségük miatt is. Masaryk gyakran lenácizza kezelőorvosát, amit a másik borzasztóan sértőnek talál, és aminek indulatosan többször hangot is ad. A kezelés ideje alatt fény derül Masaryk szeretett testvérének elvesztése okozta mély fájdalmára, és az édesapja halála után saját nevének súlya okozta terhére. Mikor a kényszerkezelések, és mély sérelmeket feltáró beszélgetések javulást hoznak állapotában, a saját neméhez vonzódását titkoló, hazájából annak idején menekülni kényszerülő orvos engedélyezi, hogy egy közei lelkes csoportnak politikai témájú előadást tartson ellenőrzött körülmények között. Itt ismerkedik meg Marcia Davenport (Arly Jover) író, kritikussal, akivel kölcsönösen vonzódnak egymáshoz, ám a nő férjezett, és tulajdonképpen minden Amerikához köti, így a vonzalom csak a flörtig jut el.
Masaryk szándéka tulajdonképpen az, hogy hazájában apja öröksége szellemében helyreállítsa a demokratikus jogállamot, azonban a kommunista hatalomátvétel ezt meghiúsította. A film végén információs morzsaként kapjuk a tájékoztatást, miszerint 1948. március 10-én, tisztázatlan körülmények között öngyilkosságot követett el. A történet dióhéjban ennyiben ki is merül. Sajnálom, hogy nem áldoztak ennek a „ködös” ténynek plusz negyedórányi játékidőt. Egész más irányba is billenthette volna mindazt a majdhogynem klisétengert, amit ilyenkor egy ilyen típusú filmben fel „kell” vonultatni, és fel is vonultatnak.
Az alkotók összehangolt, tisztességes munkája meglátszik a díszleteken, a jelmezeken, a kellékeken, a gyönyörű automobilokon, repülőgépeken, és természetesen az ilyenkor nélkülözhetetlen utómunkálatokon, melyek mind-mind a film javára válnak. Tisztességgel megkapjuk benne a történelemkönyvekből jól ismert helyszín, és „dátumfelsorolást”. A film búskomor hangulatot árasztó színvilágát ellensúlyozzák a fantasztikus épületek és a gyönyörű helyszínek, valamint a magával ragadó zenei aláfestés. Ennek ellenére kevés, amit látunk. Amit szerettek volna, azt elmondták, és láttatták, de többet nem. Hirtelen ér véget a film. Nem hagy bennünk morfondírozást, nincs sokk, örömkönny, katarzis pedig végképp… csak szimplán vége van. Kár… nagy kár.
Karel Roden a hazaszerető Masaryk szerepében abszolút teljesíti a felé támasztott elvárásokat, ám ennek ellenére én személy szerint olykor mesterkéltnek éreztem a játékát (kokainlopás a szanatóriumban), volt ugyan, amikor teljes szimpátiámat élvezte (lelkesítő politikai beszéd az „el-távon”), de túlnyomórészt semleges maradtam a karakterével szemben. A kimagasló alakítás számomra messze nem ilyen.
Oldrich Kaiser az imperialista Edvard Beneš bőrébe bújva képes akár émelyítő politikai lépésekre is, céljai eléréséhez. Masaryk bábuként mozgatása sem okoz neki különösebb gondot. A színészi játékát nem találtam maradandónak, szúrós, már-már sunyi tekintetét annál inkább.
Arly Jover apró epizódszerepében, Marcia Davenportként beragyogja a filmvásznat. Olyasfajta rajongást sugároz tekintetével Masaryk felé, ahogyan csak egy számunkra érdekes személyiségre tudunk nézni, aki annyira elbűvöli az embert, hogy egész egyszerűen nem tudunk betelni vele. Ráadásul a színésznő a karakterben egyfajta „Marozsán Erika szépséggel” hozza mindezt, szabad szellemmel, és finom humorral. Kitűnő választás a szerepre.
Értékelés
70%
Összefoglaló Számtalan jelölése és díjbezsebelése ellenére sem hagyott bennem ez a film maga után „hűha” érzést.
