Mamma Mia! Sose hagyjuk abba – Filmkritika

1972-ben Agnetha, Björn, Benny, Anni alkotta négyessel megalakult egy svéd együttes, akik 1974-ben megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált a Waterloo című dalukkal, ami egy csapásra világhírűvé tette őket. Az együttes jó 10 évnyi fennállása alatt közel 100 dalt hagyott örökül az utókornak, lemezeik hozzávetőlegesen 400 millió példányban keltek el világszerte. A rádiók mai napig játsszák a dalaikat, miközben generációk nőttek fel többek között a „Dancig Queen”; „Money, Money, Money”; „Knowing Me, Knowing You”; „S. O. S”; vagy épp a „The Winner Takes It All”című megunhatatlan slágereiken.

A világslágerek köré írták a „Mamma Mia!” című musicalt, amelyhez az alapötletet egy 1968-as film története, a „Jó estét Mrs. Campbell!” adta, Gina Lollobrigida főszereplésével. 2008-ban elkészült a musical filmváltozata is, hasonlóan Mamma Mia! címmel. A film executive producerei között egyébként Tom Hanks is megtalálható. A 109 perces alkotás világszerte óriási sikerrel futott, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az 52 millió dolláros költségvetését több mint tízszeresen hozta vissza. Szinte napra pontosan, 10 évvel az első rész után megkaptuk a várva-várt folytatást, melyet július 19-től tekinthetünk meg a hazai mozikban.

Annak, aki esetleg nem látta volna az első részt, és így ül be a filmre, hadd tartsak egy nagyon rövid kis ismertetőt:

Egy gyönyörű kis görög szigeten játszódik a történet, ahol is az egyedülálló anya Donna (Meryl Streep) ifjú lánya, Sophie (Amanda Seyfried) épp férjhez készül menni szíve választottjához, Skyhoz (Dominic Cooper). Az esküvőre érkezik meg az anya két régi barátnője Rosie (Julie Walters) és Tanya (Christine Baranski), akikkel hajdanán együtt zenéltek a Donna és a Dinamók formációban. Három – látszólag vadidegen – férfi (Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård) is érkezik a menyegzőre, akik jelenlétükkel megzavarják az idilli hangulatot, ugyanis kiderül róluk, hogy Donna fiatalkori szerelme volt mindegyikük. A meglepetésnek szánt invitálás mögött pedig nem más, mint Sophie áll, aki semmit sem tudott apja kilétéről, mindaddig, míg meg nem találta anyja réges-régi naplóját. Elolvasva azt, világossá vált számára, hogy a húsz évvel ezelőtti nyári kalandok gyümölcse ő, s édesapját a három férfi között kell keresnie. Fergeteges és emlékezetes kis kalamajka keveredik a meghívásukból, s a legvégén természetesen minden a helyére kerül, igaz nem pont úgy, ahogy azt hihettük. A film történetébe fantasztikusan lettek beleszőve az ABBA dalok, így azok szövege, dallama átitatja az egészet, ezáltal – hol mosolyt csalva arcunkra, hol könnyeket a szemünkbe – válik egyszer nézhető „aranyoskodásból” „soksornézős” kultikus alkotássá.

A második rész a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba címet viseli, és tíz évvel az első rész után játszódik. A következő sorokban SPOILER veszély várható.

Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy bőven van még muníció az ABBA daloknak köszönhetően a folytatáshoz, viszont az első rész happy endjét már nehéz lett volna überelni, így drasztikus lépésre szánták el magukat az alkotók. Megölték Meryl Streep karakterét, Donnát. Az egész film alatt csak fotóról mosolyog vissza ránk. Bizony. De ne keseredjünk el, mert tartogattak egy meglepetést vele kapcsolatban a forgatókönyv írók, hisz mégsem lehet Mamma Mia! film Meryl Streep nélkül, nem igaz? De. Szóval erre még visszatérek…

Visszatérünk a görög istenek földjére, a paradicsomi szigetre, ahol Sophie épp meghívókat címez, csakúgy, mint az első részben. Ám itt egész más az apropó. Édesanyja nagy álmát szeretné monumentálisabbá varázsolva valóra váltani, azzal hogy megnyitja a Hotel Bella Donna szállodát a szigeten, az ő emlékére. Sky épp egy másik földrészen tanulja ki a hotelvezetés csínját-bínját, így ki más lehetne a lány lelki támasza ebben a stresszes időszakban, ha nem az (1/3 részben) apja, a megözvegyült Sam. Nem kell sokat várnunk a humorforrásra, ugyanis megérkeznek Sophie „nénikéi”, Tanya és Rosie személyében. Szentimentális visszaemlékezésekkel idézik vissza fiatalságuk zenével, kalandokkal és szerelmekkel teli éveit. Az emlékképek teret adnak a karakterek fiatal énjeinek, így megismerjük a frissen diplomázott Donnát (Lily James), Tanyat (Jessica Keenan Wynn), és Rosiet (Alexa Davis).

Az életvidám Sheridan lány szeretné kihasználni a nyár adta szabadidejét, így elindul világot látni. Francia vidéken ismerkedik meg a kissé esetlen entellektüel fiúval, Harryvel (Hugh Skinner). A fiú kedvessége, és szerethetősége meggyőzi Donnát, hogy ő legyen számára az örök első, így együtt töltik az éjszakát. A lány érzi, hogy nem itt vár rá az a valami, amit keres, így felkerekedik, és Görögország felé veszi az irányt. Itt ismerkedik meg egy lekésett komp kapcsán a szoknyapecér Billel (Josh Dylan), aki hajóján átviszi őt a kis szigetre, Kalokairire. A meseszép kis szigeten barátságosan fogadják az ott élők. Egy hirtelen kerekedett viharos estén nem csak egy lovat sikerül megmentenie a bajtól, de egy újabb fiú, Sam (Jeremy Irvine) szívét is rabul ejti. A néhány napos boldogság egy szomorú felismeréssel ér véget, amikor kiderül, hogy a fiúnak már menyasszonya van. Donna képtelen megbocsájtani a hazugságot, így elküldi a fiút, aki elhagyja a szigetet, és visszatér szülőföldjére jövendőbelijéhez.

Az összetört szívű lány ennek ellenére úgy érzi, hogy hazatalált, ez a sziget az ő otthona, és az itt élők az ő második családja. Egyezséget köt a helyi kis kocsma mosolygós tulajdonosnőjével – akinek fiával, és annak együttesével gyakran szórakoztatják énekükkel a helybélieket – ezáltal megkapja az öreg kis házat, ami otthonául szolgál, és ami ott áll lakatlanul, cserébe csak annyit kell tennie, hogy rendbe hozza, és rendben is tartja azt. A váratlan fordulat pedig ekkor jön el, amikor kiderül, hogy gyermeket vár… de vajon ki lehet a három fiú közül az apa? Mivel úgy érzi mindegyiküket elsodorta a sors mellőle, így elhatározza, hogy egyedül neveli föl lányát, a kis Sophiet… hát ez történt a múltban, s most újra itt vagyunk a jelenben. Épp ott, a szigeten, ahol annak idején Donna is megtudta, hogy várandós, Sophie is hasonló hírrel örvendezteti meg Skyt, és az egybegyűlteket. És ha még nem lenne elég a meglepetésekből, megkapjuk Cherilyn Sarkisian LaPiere Bono Allman, azaz Cher helikopteres belépőjét, aki Sophie – díva – nagyanyját, Rubyt alakítja a filmben. Láss csodát, kiderül, hogy a szállodaigazgatásával megbízott Fernando Cienfuegos (Andy García) az ő régi nagy szerelme, akivel sok-sok év után pont ezen a különleges kis szigeten találkoznak újra, így megörvendezteti a fülünket egyedi orgánumával, és elénekli a nagy sikerű Fernando című dalt. Mert az „ámóréből” sosem elég…

Összeértek hát a szálak, most is remek táncosokkal megkoreografált jelenetekkel leptek meg minket az alkotók, nem volt hiány farmerből, flitterből, boából, és abból a bizonyos szirupból sem. Megismerhettünk mindenkit, picit jobban az egybegyűltekből, de egy valaki eddig csak fényképről, és fiatal éveiből mosolygott vissza ránk. Meryl Streep ahogy fent már ígértem megkapja a megérdemelt, gyönyörű, érzelmes pillanatát a film végén, ahol is unokája keresztelőjén Sophie lelki szemei előtt megjelenik, és énekel nekünk egy igazán szívhez szólót.

Ez a film méltó módon öleli körbe az első részt, betekintést engedve a szereplők múltjába, s ezáltal enged a történet még közelebb minket magához, s válunk Donna és a Dinamók rajongójává újra. Tehetséges fiatal színészeket szerződtettek a produkcióra, külön kiemelném közülük az ifjú Tanyat játszó színésznőt, aki hihetetlen részletességgel levette az idősebb énjének gesztusait, mimikáját, fejtartását, mozgását, de még a hajának hátradobását is. Zseniális. A dialógusai a szintén fiatal Rosie karakterrel rendkívül szórakoztatóak. Nagy örömömre a kiváló Celia Imrie színésznő kapott egy epizódszerepet a filmben, csakúgy, mint Omid Djalili is. Lily James telitalálat ebben a filmben. Hihetetlenül energikus, szerethető, tökéletesen visszaadja az életörömtől duzzadó talpraesett Donna Sheridan személyiségét, megjelenéséről nem is beszélve, álomszép, egyszerűen beragyogja a vásznat, méltó arra, hogy Meryl Streep után életre keltse a karakter fiatalabb énjét. Cher arca igaz, hogy alig mozdul a filmben, és néha olyan érzésem volt, mintha hasbeszélőként mondaná a szövegét, de az nem vitatható, hogy nagyszerű énekesnő, és igenis kell ebbe a filmbe. Természetesen ez a rész sem maradhat el az ABBA tagok pillanatnyi felbukkanása nélkül. Jó egészséget nekik, a dalokért pedig milliók nevében, örök hála!